Kríza Ildikó gyűjtése
Mátyás király lányai
Mátyás királynak volt, kérem szépen, három lánya. Elment a háborúba. Hát a... kapura tett három koszorút Mátyás király. Az annak jele volt, hogy hogy fognak az ő három lánya viselkedni, míg hazajön a háborúbul.
Itt volt, kérem, Gyöngy herceg a szomszédjában, egy hercege volt a Mátyás királynak. Hát persze, mikor elment a király a háborúba, hát, oszt a lányok is unatkoztak, meg a herceg is, hát a herceg, ugye, elment, oda Mátyás királynál a palotába, és a lányokkal szórakozott, hát azt mondta, hogy kártyázzunk. Hozzáfogtak kártyázni.
– Hát kártyázzunk!
– De mire?
Azt mondja:
– Arra – azt mondja –, amelyiket elnyerem – azt mondja –, az velem fog az éjjel aludni. (Már a Gyöngy herceg mondja.)
Hát, ráálltak a lányok is, hozzáfogtak kártyázni, kérem, kártyázni. Hát elnyerte a legidősebbet a herceg. Hát, aztán vele aludt. Na, jól van. Másnap megint eljött a Gyöngy herceg, és megint azt mondta, kártyázzunk. Megint mondták a lányok:
– Hogy kártyázzunk?
– Hát úgy, mint – azt mondja – tegnap.
Megint, aki elnyeri, vele fog aludni.
Na, jól van, kérem. Ebbe is beleegyeztek a nők. Megint elnyerte a középsőt. Az is vele aludt. Na, azt’ jött a harmadik este, kérem, hát megint hozzáfogtak kártyázni, elnyerte Izolnát. E vót a legfiatalabbik, Izolna. Mátyás királynak a lánya. Elnyerte, kérem. Na, jól van.
– Hát – azt mondja –, Izolna, kérem, hát velem...
– Kérem szépen, herceg úr, hogyne, mindent – azt mondja – fogok teljesíteni.
Hát kérem, vót angol véce neki, már Mátyás királynak, szépen az Izolna odatette az ágyat a vécére. Megcsinálta a nő, szépen ágyat vetett, egy lepedővel beborította, de alól nem volt semmi az ágyon, csak üres vót. És azt mondja a herceg:
– Na, jöjjön hát – azt mondja –, menjünk aludni!
– Kérem szépen, herceg úr – azt mondja –, tessék menni mindjárt a szobámba, lefekszik, és én is megyek, osztán lefekszek magához.
Hát persze, a herceg nem tudta, hogy az ágyba nincsen alj, csak lepedővel van beborítva, kérem szépen. Bemennek, bevágja magát az ágyba, bebukott a vécébe a Gyöngy herceg. Erre Izolna rázárta az ajtót, elzárta. Ott kiabál, hogy:
– Segítség, segítség, hol vagyok én, jaaj!
A herceg igen bosszús lett. Na jó, hát azt az inasok meg a szobalányok, hogy kivették a vécébül, hazament a Gyöngy herceg. Izolna meg bement az ő szobájába, azt’ lefeküdt.
Na, kérem szépen, elmegy a herceg aztán megint másnap a két testvérjihez, akivel ő... már elnyert a kártyán, Izolnával nem beszéltek. Hát azt mondja:
– Hogy kéne Izolnának visszaadni azt a kölcsönt, amit most énvelem tett – azt mondja –, hogy így bánt velem Izolna?
Hát, összebeszéltek. Azt mondja:
– Hát elküldjük – azt mondja – holnap ebédér Izolnát, hogy hozzon nekünk magától – azt mondja – ebédet, és ott – azt mondja – majd töltse ki rajta a bosszúját. (A két testvér mondta a hercegnek.)
Úgy is tett, kérem szépen. Már eljött másnap az idő, hát azt mondta a két lánytestvére Izolnának:
– Izolna, elmehetnél hozni nekünk – azt mondja – ebédet – azt mondja – a Gyöngy hercegtül. Mer úgy látom – azt mondja –, igen jószívű, hát azt mondja, hogyha átmégy, hát ad ebédet, és hozd el nekünk!
– Igen?! – Izolna mondta. – Jól van, elmegyek, és elhozom nektek az ebédet.
De volt Izolnának egy öregasszony, aki elment hozzá, és tanácsot kért az öregasszonytul, hogy így és így vagyok, hát, tessék megokosítani.
Azt mondta az öregasszony:
– Izolkám, drágám, magát el akarja a herceg úr verni, amiér így maga beletette a vécébe. Hát azér akar bosszút állni magán, hát azér küldették a testvérei a herceg úrnál ebédért, hogy ottan majd elveri, megtartja a bosszúját.
– Igen?!
– Igen. De – azt mondja – én adok magának egy tanácsot, Izolkám, drágám. Öltözzön fel egy rongyos, elhasznált ruhába, rossz cipő a lábán, rossz papucs meg egy rossz kosárka a karján, rossz kendő, minden, és a kosárkába tegyen egy csuprot, amibe hoz majd a két testvérinek ebédet, Izolna. És akkor bemegy a herceg úrnál, és akkor fog a szakácsnénál a konyhán jelentkezni, hogyha nem volna-e libapásztorra szükség. Mer magát meg fogják libapásztornak fogadni, mikor a szakácsné megyen fel jelenteni a herceg úrnak, hogy itt van egy árva lány, libapásztornak jelentkezik, akkor maga menjen, és vegyen a fazékból a csuprába ebédet a két testvérjének, és akkor az edényeket borítsa fel, és avval gyöjjön ki a konyhából! Egy fazíkra meg írja rá, hogy én vótam, Izolna, tegyen rulla Gyöngy herceg, ha bánja!
Hát, kérem szépen, Izolna azt meghallgatta, az öregasszonynak a szavát, és így is tett. Felöltözött, összemocskolta magát, szóval királykisasszony vót, hát rongyos ruhába, szóval szegényes módon felöltözött, kosárka a karján, és odament a Gyöngy hercegnek a lakására, és jelentkezett a konyhán, hogy igen:
– Árva lány vagyok, szegény vagyok, hallottam, hogy – azt mondja – Gyöngy herceg úrnak kéne – azt mondja – egy libapásztor. Há, eljöttem, hogyha megfogadnának – azt mondja – libapásztornak, mer nekem nincs se apám, se anyám, hát, szegény vagyok.
– Na, jól van – azt mondja a szakácsné –, éppen – azt mondja – kell nekünk egy libapásztor, mindjárt felmegyek – azt mondja –, megmondom a herceg úrnak. Jól van, hát maradjon itt – azt mondja – a konyhán!
Hát, Izolna ott maradt a konyhán, a szakácsné felment, a herceg úrnak oszt elsorolta, hogy itt van egy szegény lány, jelentkezik libapásztornak, és ha a herceg úr megfogadná. Beszélgettek. Addig Izolna vett a fazíkbul levest, húst a csuprába, a többit feldűtötte a konyhán, levest, mindent, pecsenyét, égett, füstölt a konyhán, egy fazékra meg ráírta, hogy: „Én vótam, Izolna, tegyen rúla Gyöngy herceg, ha bánja!” Akkor Izolna kijött, és hozta az ebédet.
Rohan a szakácsné, hát füstöl a konyhába, kérem, olyan, hogy nagy füst volt mindenfele, szalad fel vissza a herceg úrhoz, hogy:
– Herceg úr, kérem, jöjjön csak, mi történt a konyhán!
– Micsoda?
– Hát tessék jönni – azt mondja –, itt olyan füst van, az ebéd, minden felforgatva – azt mondja –, hát ki tette?
Hát, azt’ persze kinyitották ablakot, ajtót, erre a gáz kiment, aztán akkor a herceg nézett, a fazíkat látta, hogy „én voltam, Izolna, tegyen rúla Gyöngy herceg, ha bánja!” Rá volt írva egy fazíkra.
– Jaj – azt mondja a szakácsnénak a herceg –, ne bánkódjon – azt mondja –, tudom mán én, ki vót.
Na, erre azt mondta:
– Takarítson el mindent, oszt készítsen egy másik ebédet!
Na, jól van, kérem, ez is megtörtént. Hát, osztán elviszi a két testvérinek az ebédet, azt mondja:
– Itt van, egyetek, hoztam nektek ebédet!
Hát, csak néztek, de mán a szegény parasztasszonynál ő megint átöltözött az ő saját ruhájába. Néztek nagyot, hogy milyen szépen Izolna megjött, nincs semmi baja. Hát csudálkoztak. Hát hogy lehetett? Elment a herceg másnap megint a királyi palotába, mondja a két lánynak, hogy:
– Kibánt velem Izolna!
– Hát hogy?
– Mindent felborogatott, húst, húslevest, pecsenyét, mindent vasra, kérem, azt’ egy fazékra ráírta: „Én vótam, Izolna, tegyen rúla Gyöngy herceg, ha bánja!”
Na, kérem szépen, hát tanakodtak a két testvér meg a herceg, hogy kéne megint... Izolnaval? Hát tanakodnak, azt mondja aztán:
– Küldjétek el – azt mondja – holnap nálam borér. Pincébe – azt mondja –, mer osztán lehúzom én a baját Izolnának, megadom neki – azt mondja –, amiér a vécébe éngem leengedett.
– Jól van, kérem szépen.
Elmegy, ugye, mer reggel megin már beszél másnap a két testvérével, és mondja, hogy:
– Izolna, kérnénk szépen téged – azt mondja –, elmehetnél a herceg úrhoz hozni nekünk egy kis jó bort, mer úgy meginnánk egy kis jó bort.
– Hát – azt mondja –, ha meginnátok, hozok nektek.
Betett a kosárkájába egy üres literes üveget, és elment, kérem, ahhoz a vénasszonyhoz. Mondja megint, hogy mi újság.
– Igen, hallottam mán én ezt – azt mondja –, édes Izonkám, hogy mi újság, hogy magát most borér küldik. De – azt mondja – most a herceg úrnál felmondott a pincemester, és maga – azt mondja – máma ne menjen sehova se, szerezzen be pincemesterruhát, mindent, kalapot, és csináljon magából egy... holnap aztán elmegy, kiadja magát, hogy maga egy külföldi pincemester, olvasta újságbul, hogy üresedés van itt a herceg úrnál. Ezt tegye meg, mer másképp magának baja lesz, ha ezt meg nem teszi.
Hát persze, Izolna aztán azonnal beszerezte a pinceruhát, mindent, köpenyt, mindent, szóval pincemesternek kiadta magát, és jelentkezett a herceg úrnál. Jelentkezik, hát bemegyen és mondja, hát, mindjárt megmondja az inas a herceg úrnak:
– Itt van egy külföldi pincemester, hallotta – azt mondja –, hogy üresedés van itt a herceg úrnál, hát eljött, hogyha foghatna állást. Lett volna helye.
– Kérem szépen – azt mondja a herceg –, igen – azt mondja –, a pincemesterem felmondott – azt mondja –, az el fog menni, hát meg fogom – azt mondja – személyesen, megfogadom.
Be is ment a herceg, és a herceg vagy a pincemester, és megfogadta.
– Jól van, kérem – azt mondja –, itt a másik pincemesterem is, őt – azt mondja – mindjárt fölhívom, és – azt mondja – elmennek ketten a pincébe, és vegye át a pincét a pincemestertül, a régi pincemestertül!
– Jól van, kérem szépen.
Eljött a pincemester, odaadta a kulcsot neki a herceg, oszt elmentek a pincébe átvenni a borokat. Átvették a borokat, kérem, minden, felvették literszám, oszt minden, akkor azt mondta az Izolna, az új pincemester, hogy:
– Maga menjen – azt mondja –, én meg... nekem van itt egy kis dolgom, a pincébe.
Hát, már a régi pincemester kijött, és Izolna ott maradt, mert már őrá volt bízva a pincemester... mán ő volt a pincemester. Akkor Izolna a literes üveget megtöltötte a kosárkájába, és a többi hordót felborogatta, sokat, és egy hordóra ráírta: „Én vótam, Izolna, tegyen rúla Gyöngy herceg, ha bánja!” Avval becsukta az ajtót, azt’ kigyött. Odaadta a kulcsot a szakácsnénak. Vagy az inasnak. Azt mondja:
– Tessék kérem, itt van a pincekulcs – azt mondja –, én is megyek – azt mondja.
– Hát hova?
– Megyek – azt mondja – a lakásomra (a pincemester).
Na és, kérem szépen, miér, miér nem, kijött a pincébe a herceg... elküldte az inast, hogy hozzon neki valamilyen bort, megyen be, kérem, az inas a pincébe, hát a sok bor ott foly a hordóbul, már a bokos aljába, a pince fenekin, a bor folyik a hordóbul. Szalad vissza az inas, hogy:
– Herceg úr, herceg úr!
– Na, mi van?
– Tessék csak gyönni a pincébe – azt mondja –, hát ott foly minden hordóbul a bor ki!
– Csak nem mind!?
– De bizony – azt mondja –, mind folyik ki a hordóbul a bor!
Na, kérem szépen, megy a herceg le a pincébe, hát folyik minden hordóbul. Megyen be, hát rá van egy hordóra írva: „Én voltam, Izolna, tegyen rúla Gyöngy herceg, ha bánja!” Hát majd megint megvakarta a herceg a fejét, és:
– Nahát, Izolna, megint kibagózott velem!
Hát, azt a hordókat felállogatták osztán, ne folyjon belőle a bor, osztán mondta a herceg az inasnak, hogy mondja meg a régi pincemesternek, hogy ne menjen el, még a pincét ki nem takarítja.
Na, jól van, kérem. Hazavitte Izolna a liter bort, és azt mondta:
– Itt van, és igyatok!
Megint összenézett a két lánytestvére, hogy hogy lehet ez. Megint ugyanolyan épen jött haza ez az Izolna. Hát ennek nincs semmi baja. Hát, mi van, mi történt vele, hogy történt evvel? Na, kérem szépen, elmegy másnap a herceg, a két lánytestvér mondja, hogy hát:
– Hozott nekünk bort – azt mondja –, de Izolnának nincs semmi baja.
– Dehogynem – azt mondja –, Izolna sok kárt tett nekem. Sok boromat kiöntött – azt mondja –, kifolyt a pince földjére, ott folynak a borok – azt mondja –, egy hordóra meg ráírta: „Én voltam, Izolna, tegyen rúla Gyöngy herceg, ha bánja!”
Hát, megint összebeszélt.
– Hogy kéne megint Izolnával megint... háromszor most már így kibagózott velem – a herceg mondja –, hát hogy kén neki ezér még megfizetni, hogy még vissza tudnám neki ezt az én káromat, azér, hogy velem így kibagózott Izolna.
Azt mondja az a két lány meg a herceg. Azt mondja a herceg:
– Ide hallgassatok, vagy hallgassanak, kérem! Van a kastélynál egy aranyalmafa, úgy hívják, hogy aranyalma terem rajta. Azér küldjék el, hogy abból az almából hozzon maguknak!
– Kérem szépen – azt mondja a két testvér –, majd megmondjuk Izolnának, és el fog menni, és majd hoz abbul az aranyalmábul.
– Én – azt mondja – addig csinálok egy csapdát az almafa alatt, tövébe, és mikor eljön Izolna, akkor a csapdába teszem – azt mondja – a nyakát, azt’ meg jól el fogom korbácsolni Izolnát, amiér így tett velem.
– Jól van, herceg úr – azt mondja –, ez helyes lesz – mondja a két testvér.
Na, jól van, mondja aztán másnap a két testvér Izolnának:
– Izolna, drágám!
– Mi bajotok?
– Elmehetnél a herceg úrhoz, hozhatnál nekünk az aranyalmafáról aranyalmát, mert az igen jó, hát, ha ennénk belőle, talán jobban is éreznénk magunkat.
– Jó, ha az a kívánságtok, elmegyek, és hozok nektek almát.
És másnap el is ment, de ő már reggel... vagy este elment a vénasszonyhoz, hogy:
– Megint küldenek – azt mondja –, almáér.
– Én tudom, Izolna, már én tudomást vettem rúla, hogy mi van a dologba – azt mondja a vénasszony Izolnának. – Izolna, drágám, elmegy a herceg úrhoz reggel, és akkor fogja magának mondani, menjünk az almafához. Az almafa tövénél van a csapda, ezt jól vigyázza meg, és azt fogja mondani a herceg úr, hogy tegye csak ide a nyakát ebbe a csapdába. És mikor maga beletenné, akkor a csapdát rátenné, hát akkor a korbácsot elő... magát így el akari korbácsolni a tetteiér.
– Igen?
– Igen. De – azt mondja – magának esze legyen, édes Izolnácskám! Mikor odamennek az almafa tövébe, akkor azt fogja mondani a herceg, hogy tegye ide a nyakát. Kérem szépen, odateszem, de tessék, herceg úr először megpróbálni, hogy hogy kell beletenni a nyakát... nekem a nyakam beletenni a csapdába. Mikor majd a herceg úr beleteszi a nyakát, maga meg csapja rá, oszt akkor jó korbácsolja el, Izolna, a herceg urat!
De itt a herceg kiadta a parancsot az egész személyzetnek, kérem szépen, hogy senki egy kukkot ne szóljon, akárhogy fognak itt ordítani, de a szobábul senki ki ne gyüjjön. Mer azt hitte, hogy majd Izolna fog sírni. De bizony Izolna nem sírt.
Hát, jól van kérem, odamennek a herceg úrral, és mondja:
– Hajtsd csak, Izolna!
– Hát kérem szépen, tessék csak ide betenni a nyakát!
Hát odateszi a nyakát.
– Jól van, herceg úr, kérem, megpróbálta.
Hát, akkor, mikor a herceg beleteszi a nyakát, akkor Izolna rácsapta, kérem, mindjárt a csapdát, becsukja, és akkor ott vót a sok vessző, pálcák, oszt puff, vágta, ütötte a herceget a csapdába. Az meg hozzáfogott ordítani, hogy:
– Mentség! Mentség! Mentség! Mentség!
De hát egy inas se meg szobalány se mert kigyünni, mert parancs vót, hogy nem szabad kijönni.
Jól elverte, kérem, akkor oszt az almát levette a fárul, és vitte haza a testvéreinek.
Na, kérem, hazamegyen:
– Itt van alma – azt mondja –, édes testvéreim, egyetek!
Hát megin nézik a két testvér, hát Izolnának megint nincs semmi baja, hát mi történt evvel az Izolnával? És semmi baja nincs ennek az Izolnának!
Na, kérem szépen, felmegy a herceg, hát oszt kérem szépen, nagyon beteg lett a herceg, hogy ő ott összevágta avval a vesszőkkel, sebet csinált rajta, mer hát könnyen vót felőtözve a herceg. Hát igen beteg lett. Izolna jól összeverte, összecsapdosta, hát osztán nagyon beteg lett. Hírül ment, hogy nagyon beteg a Gyöngy herceg, hát orvosok jártak hozzá, minden, itten a két testvér is mondja, hogy:
– Elmehetnél megnézni, nagyon beteg a herceg úr.
– Hát – azt mondja –, majd elmegyek – Izolna mondta.
Na, kérem szépen, elment a vénasszonyhoz az Izolna. Mondja a vénasszony neki, hogy:
– Édes Izolnácskám, nagyon beteg a herceg úr, tudom, hogy maga jól elverte – azt mondja –, hát – azt mondja –, most őtözzön fel egy külföldi orvosnak, és adja be magát, hogy egy külföldi orvos vagyok, újságbul olvastam, hogy a Gyöngy herceg nagyon beteg, kérem, hát én meg tudnám gyógyítani, hát én kerestem az írásomat, azon én meg tudom gyógyítani. Azér jöttem ide, a herceg úrhoz.
Mindjár bemegy az inas, és jelenti a hercegnek, hogy:
– Herceg úr, kérem szépen, itt van egy külföldi doktor, olvasta a lapbul, hogy ő képes a herceg urat kigyógyítani.
– Hát kérem – azt mondja –, küldje be – azt mondja – azt a doktor urat!
Hát Izolna bemegy a szobába, és mondja neki:
– Én külföldi orvos vagyok, hallottam, olvastam újságbul, hogy a herceg úr igen beteg, hát azért jöttem, hogy meg tudjam gyógyítani.
– Igen, kérem?
– Igen. No – azt mondja –, kérem szépen, én – azt mondja – hoztam orvosságot – azt mondja –, aki kérem a herceg urat meg fogja gyógyítani.
Izolna itt összekevert sót paprikával, az Izolna, az elő volt készítve. Azt mondja:
– Herceg úr, kérem, ez az én gyógyszerem egy cseppet fog csípni – azt mondja –, azér ne tessék haragudni, mert ez olyan csípős orvosság.
– Jól van – azt mondja –, doktor úr, kérem, én nem bánom, csak használjon!
– Ez fog használni – azt mondja – egész biztosan. Ez a gyógyszer.
Hát, oszt az orvos, kérem, levetkezett, vagy a Gyöngy herceg, oszt bedörzsölte avval a paprikás sóval Izolna jól a bőrit, ahun a sebje vót, azt avval megkapta a stólát hercegtül, Izolna kijött. Hazament. Hát a herceg oszt nemhogy jobban lett, hanem az a paprikás só csípte neki a sebit, hozzáfogott ordítani:
– Jaj – azt mondja a herceg –, a doktor nem jó orvosságot adott – azt mondja –, borzasztó beteg vagyok, borzasztóan csípi! Hamar – aszongya –, menjetek egy másik doktorér!
Ment egy másik doktor, az is megnézte.
– Hát – azt mondja –, ki vót itt a herceg úr mellett?
Azt mondja:
– Külföldi doktor.
– Hát – azt mondja –, az paprikás sóval dörzsölte be – azt mondja.
Na, kérem, mindjárt megfürösztötték a herceget, a sebit kiáztatták, és jobban lett a herceg osztán. Hát, oszt megin, mikor ő ment ki, a doktor a hercegtül, ráírta az ajtófélre: „Én vótam, Izolna, a Mátyás királynak a lánya, hát tegyen a Gyöngy herceg, ha bánja! Én voltam Izolna.” A nevit. Megyen az inas kifelé, nézi az írást, hogy ott van.
– Jaj – azt mondja –, herceg úr, kérem, hát Izolna volt az a külföldi doktor – azt mondja –, oda van írva az ajtófélre: „én vótam, Izolna, tegyen a herceg, ha bánja!”
– Megint kibánt velem – azt mondja – Izolna! Megint kibánt – vakarta Gyöngy herceg a fejit.
Na, kérem, hát teltek-múltak az idők, hazajött az apja a háborúbul, Mátyás király. Elmúlt a háború. Mer az sok időbe telt ugye, nem úgy, ahogy meséli az ember. Hát oszt, kérem, lányainak a koszorúja, hát két koszorú már hervadásnak indult, de a harmadik nem. Már errül tudta a király, hogy hogy van a három lánnyal. No, kérem, hazament, hát a király nem szólt a lányainak semmit se. Hát, oszt megtudta a Gyöngy herceg, hogy itthon van a király, hát azt mondta a két lánytestvérnek, ő elmegyen, és megbeszélte, hogy elmegy megkérni, elveszi feleségül Izolnát. Elmegy Mátyás királyhoz, és megkéri, hogy... Mikor már elveszi feleségül, akkor majd kitölti rajta a bosszúját a herceg.
Úgy is vót. Hazajött a király, és elment a herceg, és elmondta, hogy:
– Én Izolnát szeretném elvenni feleségül.
Letérdelt Mátyás király elé. Ez azt mondja, hogy:
– A lányomon áll, kérem.
És megkérte Izolnának a kezét a Gyöngy herceg, és Izolna megállatta vele, hogy elmegy hozzá feleségül. El is ment hozzá. Ott vót a nagy lakodalom! Hohoj, három hétig mulattak! Ott a sok pecsenye, minden, bor folyt, minden az asztalon, kérem szépen.
Hát, oszt elmúlt a lakodalom, hát, oszt azt mondta Izolnának a Gyöngy herceg:
– No, kedves feleségem, amiér énvelem annyiszor bosszút tettél, hát most kezem közt vagy, nyakadat fogom venni. Ezért a tettedért, amiér énvelem annyi sokat kibántál.
– Jól van – azt mondja –, édes uram. Megteheted, feleséged vagyok, mindent megtehetel – azt mondja. – Egypár napot azér várjál! – mondta Izolna.
– Jól van – azt mondja –, várok egypár napot.
Elment megint Izolna a vénasszonyhoz, hogy így meg így vagyok.
– Igen? Én tudom – azt mondja –, hogy maga hogy van most. A herceg le akarja vágni a nyakát magának, mert maga olyan sok csínyt tett a herceg úrral. Hát, most kérem szépen, Izolna, ezt jól figyelje meg, mer én mondok magának egy tanácsot. Csináltasson egy olyan viaszbabát, mint maga! Megértette? Nagy alakba. Egy olyan viaszbabát. Ember... (mán mint Izolna vót). És annak a viaszbabának – azt mondja – itt a nyakát mézes mézzel kenje be körül jó vastagon! Így kenje be annak a babának a nyakát!
– Kérem, jól van.
Be is kente, és csinált egy babát az Izolna.
– És a szobájába – azt mondja – ne legyen – azt mondja –, mikor a herceg úr be akar menni a szobába levágni a nyakát, ne legyen világosság, sötét legyen egy kicsit, mer mondja, hogy már úgyis utolsókon vagyok. És azt a viaszbabát ültesse a divánra, maga meg feküdjön a diván alá. És fogja mondani a herceg úr, hogy levágom a nyakad, feleségem. Maga a dívány alól lassan mondja, hogy nem bánom, hogy levágod. Csak lassan mondja.
Na, jól van, hát oszt bemegy a herceg, kérem, kihúzza a kardját, hogy le akarja vágni Izolnának a nyakát, le is vágta, mikor levágja a viaszbabának a nyakát, leugrott, és akkor a mézbül a hercegnek a szája szélire cseppent. A kardjáról, amivel levágta. Akkor azt mondja:
– Jaj, Izolna, Izolna drágám! De sajnállak, hogy levágtam a nyakadat – azt mondja –, milyen édes a véred, milyen édes, mint a méz!
Erre Izolna megszólal a dívány alól:
– Ha kimégy, hát talán jobban leszek.
Hát a herceg oszt kiment, hát Izolna meg a viaszbabát összetörte, és leült a díványra, és a nyakát körülkötötte, hogy jobban... Bemegy a herceg.
– Hát – azt mondja – jobban vagy?
Megölelte, megcsókúta:
– Gyere, többet soha nem bántlak!
Boldogul éltek, ha meg nem haltak.
Bodrogkeresztúr (Borsod-Abaúj-Zemplén megye)
Mátyás királynak volt, kérem szépen, három lánya. Elment a háborúba. Hát a... kapura tett három koszorút Mátyás király. Az annak jele volt, hogy hogy fognak az ő három lánya viselkedni, míg hazajön a háborúbul.
Itt volt, kérem, Gyöngy herceg a szomszédjában, egy hercege volt a Mátyás királynak. Hát persze, mikor elment a király a háborúba, hát, oszt a lányok is unatkoztak, meg a herceg is, hát a herceg, ugye, elment, oda Mátyás királynál a palotába, és a lányokkal szórakozott, hát azt mondta, hogy kártyázzunk. Hozzáfogtak kártyázni.
– Hát kártyázzunk!
– De mire?
Azt mondja:
– Arra – azt mondja –, amelyiket elnyerem – azt mondja –, az velem fog az éjjel aludni. (Már a Gyöngy herceg mondja.)
Hát, ráálltak a lányok is, hozzáfogtak kártyázni, kérem, kártyázni. Hát elnyerte a legidősebbet a herceg. Hát, aztán vele aludt. Na, jól van. Másnap megint eljött a Gyöngy herceg, és megint azt mondta, kártyázzunk. Megint mondták a lányok:
– Hogy kártyázzunk?
– Hát úgy, mint – azt mondja – tegnap.
Megint, aki elnyeri, vele fog aludni.
Na, jól van, kérem. Ebbe is beleegyeztek a nők. Megint elnyerte a középsőt. Az is vele aludt. Na, azt’ jött a harmadik este, kérem, hát megint hozzáfogtak kártyázni, elnyerte Izolnát. E vót a legfiatalabbik, Izolna. Mátyás királynak a lánya. Elnyerte, kérem. Na, jól van.
– Hát – azt mondja –, Izolna, kérem, hát velem...
– Kérem szépen, herceg úr, hogyne, mindent – azt mondja – fogok teljesíteni.
Hát kérem, vót angol véce neki, már Mátyás királynak, szépen az Izolna odatette az ágyat a vécére. Megcsinálta a nő, szépen ágyat vetett, egy lepedővel beborította, de alól nem volt semmi az ágyon, csak üres vót. És azt mondja a herceg:
– Na, jöjjön hát – azt mondja –, menjünk aludni!
– Kérem szépen, herceg úr – azt mondja –, tessék menni mindjárt a szobámba, lefekszik, és én is megyek, osztán lefekszek magához.
Hát persze, a herceg nem tudta, hogy az ágyba nincsen alj, csak lepedővel van beborítva, kérem szépen. Bemennek, bevágja magát az ágyba, bebukott a vécébe a Gyöngy herceg. Erre Izolna rázárta az ajtót, elzárta. Ott kiabál, hogy:
– Segítség, segítség, hol vagyok én, jaaj!
A herceg igen bosszús lett. Na jó, hát azt az inasok meg a szobalányok, hogy kivették a vécébül, hazament a Gyöngy herceg. Izolna meg bement az ő szobájába, azt’ lefeküdt.
Na, kérem szépen, elmegy a herceg aztán megint másnap a két testvérjihez, akivel ő... már elnyert a kártyán, Izolnával nem beszéltek. Hát azt mondja:
– Hogy kéne Izolnának visszaadni azt a kölcsönt, amit most énvelem tett – azt mondja –, hogy így bánt velem Izolna?
Hát, összebeszéltek. Azt mondja:
– Hát elküldjük – azt mondja – holnap ebédér Izolnát, hogy hozzon nekünk magától – azt mondja – ebédet, és ott – azt mondja – majd töltse ki rajta a bosszúját. (A két testvér mondta a hercegnek.)
Úgy is tett, kérem szépen. Már eljött másnap az idő, hát azt mondta a két lánytestvére Izolnának:
– Izolna, elmehetnél hozni nekünk – azt mondja – ebédet – azt mondja – a Gyöngy hercegtül. Mer úgy látom – azt mondja –, igen jószívű, hát azt mondja, hogyha átmégy, hát ad ebédet, és hozd el nekünk!
– Igen?! – Izolna mondta. – Jól van, elmegyek, és elhozom nektek az ebédet.
De volt Izolnának egy öregasszony, aki elment hozzá, és tanácsot kért az öregasszonytul, hogy így és így vagyok, hát, tessék megokosítani.
Azt mondta az öregasszony:
– Izolkám, drágám, magát el akarja a herceg úr verni, amiér így maga beletette a vécébe. Hát azér akar bosszút állni magán, hát azér küldették a testvérei a herceg úrnál ebédért, hogy ottan majd elveri, megtartja a bosszúját.
– Igen?!
– Igen. De – azt mondja – én adok magának egy tanácsot, Izolkám, drágám. Öltözzön fel egy rongyos, elhasznált ruhába, rossz cipő a lábán, rossz papucs meg egy rossz kosárka a karján, rossz kendő, minden, és a kosárkába tegyen egy csuprot, amibe hoz majd a két testvérinek ebédet, Izolna. És akkor bemegy a herceg úrnál, és akkor fog a szakácsnénál a konyhán jelentkezni, hogyha nem volna-e libapásztorra szükség. Mer magát meg fogják libapásztornak fogadni, mikor a szakácsné megyen fel jelenteni a herceg úrnak, hogy itt van egy árva lány, libapásztornak jelentkezik, akkor maga menjen, és vegyen a fazékból a csuprába ebédet a két testvérjének, és akkor az edényeket borítsa fel, és avval gyöjjön ki a konyhából! Egy fazíkra meg írja rá, hogy én vótam, Izolna, tegyen rulla Gyöngy herceg, ha bánja!
Hát, kérem szépen, Izolna azt meghallgatta, az öregasszonynak a szavát, és így is tett. Felöltözött, összemocskolta magát, szóval királykisasszony vót, hát rongyos ruhába, szóval szegényes módon felöltözött, kosárka a karján, és odament a Gyöngy hercegnek a lakására, és jelentkezett a konyhán, hogy igen:
– Árva lány vagyok, szegény vagyok, hallottam, hogy – azt mondja – Gyöngy herceg úrnak kéne – azt mondja – egy libapásztor. Há, eljöttem, hogyha megfogadnának – azt mondja – libapásztornak, mer nekem nincs se apám, se anyám, hát, szegény vagyok.
– Na, jól van – azt mondja a szakácsné –, éppen – azt mondja – kell nekünk egy libapásztor, mindjárt felmegyek – azt mondja –, megmondom a herceg úrnak. Jól van, hát maradjon itt – azt mondja – a konyhán!
Hát, Izolna ott maradt a konyhán, a szakácsné felment, a herceg úrnak oszt elsorolta, hogy itt van egy szegény lány, jelentkezik libapásztornak, és ha a herceg úr megfogadná. Beszélgettek. Addig Izolna vett a fazíkbul levest, húst a csuprába, a többit feldűtötte a konyhán, levest, mindent, pecsenyét, égett, füstölt a konyhán, egy fazékra meg ráírta, hogy: „Én vótam, Izolna, tegyen rúla Gyöngy herceg, ha bánja!” Akkor Izolna kijött, és hozta az ebédet.
Rohan a szakácsné, hát füstöl a konyhába, kérem, olyan, hogy nagy füst volt mindenfele, szalad fel vissza a herceg úrhoz, hogy:
– Herceg úr, kérem, jöjjön csak, mi történt a konyhán!
– Micsoda?
– Hát tessék jönni – azt mondja –, itt olyan füst van, az ebéd, minden felforgatva – azt mondja –, hát ki tette?
Hát, azt’ persze kinyitották ablakot, ajtót, erre a gáz kiment, aztán akkor a herceg nézett, a fazíkat látta, hogy „én voltam, Izolna, tegyen rúla Gyöngy herceg, ha bánja!” Rá volt írva egy fazíkra.
– Jaj – azt mondja a szakácsnénak a herceg –, ne bánkódjon – azt mondja –, tudom mán én, ki vót.
Na, erre azt mondta:
– Takarítson el mindent, oszt készítsen egy másik ebédet!
Na, jól van, kérem, ez is megtörtént. Hát, osztán elviszi a két testvérinek az ebédet, azt mondja:
– Itt van, egyetek, hoztam nektek ebédet!
Hát, csak néztek, de mán a szegény parasztasszonynál ő megint átöltözött az ő saját ruhájába. Néztek nagyot, hogy milyen szépen Izolna megjött, nincs semmi baja. Hát csudálkoztak. Hát hogy lehetett? Elment a herceg másnap megint a királyi palotába, mondja a két lánynak, hogy:
– Kibánt velem Izolna!
– Hát hogy?
– Mindent felborogatott, húst, húslevest, pecsenyét, mindent vasra, kérem, azt’ egy fazékra ráírta: „Én vótam, Izolna, tegyen rúla Gyöngy herceg, ha bánja!”
Na, kérem szépen, hát tanakodtak a két testvér meg a herceg, hogy kéne megint... Izolnaval? Hát tanakodnak, azt mondja aztán:
– Küldjétek el – azt mondja – holnap nálam borér. Pincébe – azt mondja –, mer osztán lehúzom én a baját Izolnának, megadom neki – azt mondja –, amiér a vécébe éngem leengedett.
– Jól van, kérem szépen.
Elmegy, ugye, mer reggel megin már beszél másnap a két testvérével, és mondja, hogy:
– Izolna, kérnénk szépen téged – azt mondja –, elmehetnél a herceg úrhoz hozni nekünk egy kis jó bort, mer úgy meginnánk egy kis jó bort.
– Hát – azt mondja –, ha meginnátok, hozok nektek.
Betett a kosárkájába egy üres literes üveget, és elment, kérem, ahhoz a vénasszonyhoz. Mondja megint, hogy mi újság.
– Igen, hallottam mán én ezt – azt mondja –, édes Izonkám, hogy mi újság, hogy magát most borér küldik. De – azt mondja – most a herceg úrnál felmondott a pincemester, és maga – azt mondja – máma ne menjen sehova se, szerezzen be pincemesterruhát, mindent, kalapot, és csináljon magából egy... holnap aztán elmegy, kiadja magát, hogy maga egy külföldi pincemester, olvasta újságbul, hogy üresedés van itt a herceg úrnál. Ezt tegye meg, mer másképp magának baja lesz, ha ezt meg nem teszi.
Hát persze, Izolna aztán azonnal beszerezte a pinceruhát, mindent, köpenyt, mindent, szóval pincemesternek kiadta magát, és jelentkezett a herceg úrnál. Jelentkezik, hát bemegyen és mondja, hát, mindjárt megmondja az inas a herceg úrnak:
– Itt van egy külföldi pincemester, hallotta – azt mondja –, hogy üresedés van itt a herceg úrnál, hát eljött, hogyha foghatna állást. Lett volna helye.
– Kérem szépen – azt mondja a herceg –, igen – azt mondja –, a pincemesterem felmondott – azt mondja –, az el fog menni, hát meg fogom – azt mondja – személyesen, megfogadom.
Be is ment a herceg, és a herceg vagy a pincemester, és megfogadta.
– Jól van, kérem – azt mondja –, itt a másik pincemesterem is, őt – azt mondja – mindjárt fölhívom, és – azt mondja – elmennek ketten a pincébe, és vegye át a pincét a pincemestertül, a régi pincemestertül!
– Jól van, kérem szépen.
Eljött a pincemester, odaadta a kulcsot neki a herceg, oszt elmentek a pincébe átvenni a borokat. Átvették a borokat, kérem, minden, felvették literszám, oszt minden, akkor azt mondta az Izolna, az új pincemester, hogy:
– Maga menjen – azt mondja –, én meg... nekem van itt egy kis dolgom, a pincébe.
Hát, már a régi pincemester kijött, és Izolna ott maradt, mert már őrá volt bízva a pincemester... mán ő volt a pincemester. Akkor Izolna a literes üveget megtöltötte a kosárkájába, és a többi hordót felborogatta, sokat, és egy hordóra ráírta: „Én vótam, Izolna, tegyen rúla Gyöngy herceg, ha bánja!” Avval becsukta az ajtót, azt’ kigyött. Odaadta a kulcsot a szakácsnénak. Vagy az inasnak. Azt mondja:
– Tessék kérem, itt van a pincekulcs – azt mondja –, én is megyek – azt mondja.
– Hát hova?
– Megyek – azt mondja – a lakásomra (a pincemester).
Na és, kérem szépen, miér, miér nem, kijött a pincébe a herceg... elküldte az inast, hogy hozzon neki valamilyen bort, megyen be, kérem, az inas a pincébe, hát a sok bor ott foly a hordóbul, már a bokos aljába, a pince fenekin, a bor folyik a hordóbul. Szalad vissza az inas, hogy:
– Herceg úr, herceg úr!
– Na, mi van?
– Tessék csak gyönni a pincébe – azt mondja –, hát ott foly minden hordóbul a bor ki!
– Csak nem mind!?
– De bizony – azt mondja –, mind folyik ki a hordóbul a bor!
Na, kérem szépen, megy a herceg le a pincébe, hát folyik minden hordóbul. Megyen be, hát rá van egy hordóra írva: „Én voltam, Izolna, tegyen rúla Gyöngy herceg, ha bánja!” Hát majd megint megvakarta a herceg a fejét, és:
– Nahát, Izolna, megint kibagózott velem!
Hát, azt a hordókat felállogatták osztán, ne folyjon belőle a bor, osztán mondta a herceg az inasnak, hogy mondja meg a régi pincemesternek, hogy ne menjen el, még a pincét ki nem takarítja.
Na, jól van, kérem. Hazavitte Izolna a liter bort, és azt mondta:
– Itt van, és igyatok!
Megint összenézett a két lánytestvére, hogy hogy lehet ez. Megint ugyanolyan épen jött haza ez az Izolna. Hát ennek nincs semmi baja. Hát, mi van, mi történt vele, hogy történt evvel? Na, kérem szépen, elmegy másnap a herceg, a két lánytestvér mondja, hogy hát:
– Hozott nekünk bort – azt mondja –, de Izolnának nincs semmi baja.
– Dehogynem – azt mondja –, Izolna sok kárt tett nekem. Sok boromat kiöntött – azt mondja –, kifolyt a pince földjére, ott folynak a borok – azt mondja –, egy hordóra meg ráírta: „Én voltam, Izolna, tegyen rúla Gyöngy herceg, ha bánja!”
Hát, megint összebeszélt.
– Hogy kéne megint Izolnával megint... háromszor most már így kibagózott velem – a herceg mondja –, hát hogy kén neki ezér még megfizetni, hogy még vissza tudnám neki ezt az én káromat, azér, hogy velem így kibagózott Izolna.
Azt mondja az a két lány meg a herceg. Azt mondja a herceg:
– Ide hallgassatok, vagy hallgassanak, kérem! Van a kastélynál egy aranyalmafa, úgy hívják, hogy aranyalma terem rajta. Azér küldjék el, hogy abból az almából hozzon maguknak!
– Kérem szépen – azt mondja a két testvér –, majd megmondjuk Izolnának, és el fog menni, és majd hoz abbul az aranyalmábul.
– Én – azt mondja – addig csinálok egy csapdát az almafa alatt, tövébe, és mikor eljön Izolna, akkor a csapdába teszem – azt mondja – a nyakát, azt’ meg jól el fogom korbácsolni Izolnát, amiér így tett velem.
– Jól van, herceg úr – azt mondja –, ez helyes lesz – mondja a két testvér.
Na, jól van, mondja aztán másnap a két testvér Izolnának:
– Izolna, drágám!
– Mi bajotok?
– Elmehetnél a herceg úrhoz, hozhatnál nekünk az aranyalmafáról aranyalmát, mert az igen jó, hát, ha ennénk belőle, talán jobban is éreznénk magunkat.
– Jó, ha az a kívánságtok, elmegyek, és hozok nektek almát.
És másnap el is ment, de ő már reggel... vagy este elment a vénasszonyhoz, hogy:
– Megint küldenek – azt mondja –, almáér.
– Én tudom, Izolna, már én tudomást vettem rúla, hogy mi van a dologba – azt mondja a vénasszony Izolnának. – Izolna, drágám, elmegy a herceg úrhoz reggel, és akkor fogja magának mondani, menjünk az almafához. Az almafa tövénél van a csapda, ezt jól vigyázza meg, és azt fogja mondani a herceg úr, hogy tegye csak ide a nyakát ebbe a csapdába. És mikor maga beletenné, akkor a csapdát rátenné, hát akkor a korbácsot elő... magát így el akari korbácsolni a tetteiér.
– Igen?
– Igen. De – azt mondja – magának esze legyen, édes Izolnácskám! Mikor odamennek az almafa tövébe, akkor azt fogja mondani a herceg, hogy tegye ide a nyakát. Kérem szépen, odateszem, de tessék, herceg úr először megpróbálni, hogy hogy kell beletenni a nyakát... nekem a nyakam beletenni a csapdába. Mikor majd a herceg úr beleteszi a nyakát, maga meg csapja rá, oszt akkor jó korbácsolja el, Izolna, a herceg urat!
De itt a herceg kiadta a parancsot az egész személyzetnek, kérem szépen, hogy senki egy kukkot ne szóljon, akárhogy fognak itt ordítani, de a szobábul senki ki ne gyüjjön. Mer azt hitte, hogy majd Izolna fog sírni. De bizony Izolna nem sírt.
Hát, jól van kérem, odamennek a herceg úrral, és mondja:
– Hajtsd csak, Izolna!
– Hát kérem szépen, tessék csak ide betenni a nyakát!
Hát odateszi a nyakát.
– Jól van, herceg úr, kérem, megpróbálta.
Hát, akkor, mikor a herceg beleteszi a nyakát, akkor Izolna rácsapta, kérem, mindjárt a csapdát, becsukja, és akkor ott vót a sok vessző, pálcák, oszt puff, vágta, ütötte a herceget a csapdába. Az meg hozzáfogott ordítani, hogy:
– Mentség! Mentség! Mentség! Mentség!
De hát egy inas se meg szobalány se mert kigyünni, mert parancs vót, hogy nem szabad kijönni.
Jól elverte, kérem, akkor oszt az almát levette a fárul, és vitte haza a testvéreinek.
Na, kérem, hazamegyen:
– Itt van alma – azt mondja –, édes testvéreim, egyetek!
Hát megin nézik a két testvér, hát Izolnának megint nincs semmi baja, hát mi történt evvel az Izolnával? És semmi baja nincs ennek az Izolnának!
Na, kérem szépen, felmegy a herceg, hát oszt kérem szépen, nagyon beteg lett a herceg, hogy ő ott összevágta avval a vesszőkkel, sebet csinált rajta, mer hát könnyen vót felőtözve a herceg. Hát igen beteg lett. Izolna jól összeverte, összecsapdosta, hát osztán nagyon beteg lett. Hírül ment, hogy nagyon beteg a Gyöngy herceg, hát orvosok jártak hozzá, minden, itten a két testvér is mondja, hogy:
– Elmehetnél megnézni, nagyon beteg a herceg úr.
– Hát – azt mondja –, majd elmegyek – Izolna mondta.
Na, kérem szépen, elment a vénasszonyhoz az Izolna. Mondja a vénasszony neki, hogy:
– Édes Izolnácskám, nagyon beteg a herceg úr, tudom, hogy maga jól elverte – azt mondja –, hát – azt mondja –, most őtözzön fel egy külföldi orvosnak, és adja be magát, hogy egy külföldi orvos vagyok, újságbul olvastam, hogy a Gyöngy herceg nagyon beteg, kérem, hát én meg tudnám gyógyítani, hát én kerestem az írásomat, azon én meg tudom gyógyítani. Azér jöttem ide, a herceg úrhoz.
Mindjár bemegy az inas, és jelenti a hercegnek, hogy:
– Herceg úr, kérem szépen, itt van egy külföldi doktor, olvasta a lapbul, hogy ő képes a herceg urat kigyógyítani.
– Hát kérem – azt mondja –, küldje be – azt mondja – azt a doktor urat!
Hát Izolna bemegy a szobába, és mondja neki:
– Én külföldi orvos vagyok, hallottam, olvastam újságbul, hogy a herceg úr igen beteg, hát azért jöttem, hogy meg tudjam gyógyítani.
– Igen, kérem?
– Igen. No – azt mondja –, kérem szépen, én – azt mondja – hoztam orvosságot – azt mondja –, aki kérem a herceg urat meg fogja gyógyítani.
Izolna itt összekevert sót paprikával, az Izolna, az elő volt készítve. Azt mondja:
– Herceg úr, kérem, ez az én gyógyszerem egy cseppet fog csípni – azt mondja –, azér ne tessék haragudni, mert ez olyan csípős orvosság.
– Jól van – azt mondja –, doktor úr, kérem, én nem bánom, csak használjon!
– Ez fog használni – azt mondja – egész biztosan. Ez a gyógyszer.
Hát, oszt az orvos, kérem, levetkezett, vagy a Gyöngy herceg, oszt bedörzsölte avval a paprikás sóval Izolna jól a bőrit, ahun a sebje vót, azt avval megkapta a stólát hercegtül, Izolna kijött. Hazament. Hát a herceg oszt nemhogy jobban lett, hanem az a paprikás só csípte neki a sebit, hozzáfogott ordítani:
– Jaj – azt mondja a herceg –, a doktor nem jó orvosságot adott – azt mondja –, borzasztó beteg vagyok, borzasztóan csípi! Hamar – aszongya –, menjetek egy másik doktorér!
Ment egy másik doktor, az is megnézte.
– Hát – azt mondja –, ki vót itt a herceg úr mellett?
Azt mondja:
– Külföldi doktor.
– Hát – azt mondja –, az paprikás sóval dörzsölte be – azt mondja.
Na, kérem, mindjárt megfürösztötték a herceget, a sebit kiáztatták, és jobban lett a herceg osztán. Hát, oszt megin, mikor ő ment ki, a doktor a hercegtül, ráírta az ajtófélre: „Én vótam, Izolna, a Mátyás királynak a lánya, hát tegyen a Gyöngy herceg, ha bánja! Én voltam Izolna.” A nevit. Megyen az inas kifelé, nézi az írást, hogy ott van.
– Jaj – azt mondja –, herceg úr, kérem, hát Izolna volt az a külföldi doktor – azt mondja –, oda van írva az ajtófélre: „én vótam, Izolna, tegyen a herceg, ha bánja!”
– Megint kibánt velem – azt mondja – Izolna! Megint kibánt – vakarta Gyöngy herceg a fejit.
Na, kérem, hát teltek-múltak az idők, hazajött az apja a háborúbul, Mátyás király. Elmúlt a háború. Mer az sok időbe telt ugye, nem úgy, ahogy meséli az ember. Hát oszt, kérem, lányainak a koszorúja, hát két koszorú már hervadásnak indult, de a harmadik nem. Már errül tudta a király, hogy hogy van a három lánnyal. No, kérem, hazament, hát a király nem szólt a lányainak semmit se. Hát, oszt megtudta a Gyöngy herceg, hogy itthon van a király, hát azt mondta a két lánytestvérnek, ő elmegyen, és megbeszélte, hogy elmegy megkérni, elveszi feleségül Izolnát. Elmegy Mátyás királyhoz, és megkéri, hogy... Mikor már elveszi feleségül, akkor majd kitölti rajta a bosszúját a herceg.
Úgy is vót. Hazajött a király, és elment a herceg, és elmondta, hogy:
– Én Izolnát szeretném elvenni feleségül.
Letérdelt Mátyás király elé. Ez azt mondja, hogy:
– A lányomon áll, kérem.
És megkérte Izolnának a kezét a Gyöngy herceg, és Izolna megállatta vele, hogy elmegy hozzá feleségül. El is ment hozzá. Ott vót a nagy lakodalom! Hohoj, három hétig mulattak! Ott a sok pecsenye, minden, bor folyt, minden az asztalon, kérem szépen.
Hát, oszt elmúlt a lakodalom, hát, oszt azt mondta Izolnának a Gyöngy herceg:
– No, kedves feleségem, amiér énvelem annyiszor bosszút tettél, hát most kezem közt vagy, nyakadat fogom venni. Ezért a tettedért, amiér énvelem annyi sokat kibántál.
– Jól van – azt mondja –, édes uram. Megteheted, feleséged vagyok, mindent megtehetel – azt mondja. – Egypár napot azér várjál! – mondta Izolna.
– Jól van – azt mondja –, várok egypár napot.
Elment megint Izolna a vénasszonyhoz, hogy így meg így vagyok.
– Igen? Én tudom – azt mondja –, hogy maga hogy van most. A herceg le akarja vágni a nyakát magának, mert maga olyan sok csínyt tett a herceg úrral. Hát, most kérem szépen, Izolna, ezt jól figyelje meg, mer én mondok magának egy tanácsot. Csináltasson egy olyan viaszbabát, mint maga! Megértette? Nagy alakba. Egy olyan viaszbabát. Ember... (mán mint Izolna vót). És annak a viaszbabának – azt mondja – itt a nyakát mézes mézzel kenje be körül jó vastagon! Így kenje be annak a babának a nyakát!
– Kérem, jól van.
Be is kente, és csinált egy babát az Izolna.
– És a szobájába – azt mondja – ne legyen – azt mondja –, mikor a herceg úr be akar menni a szobába levágni a nyakát, ne legyen világosság, sötét legyen egy kicsit, mer mondja, hogy már úgyis utolsókon vagyok. És azt a viaszbabát ültesse a divánra, maga meg feküdjön a diván alá. És fogja mondani a herceg úr, hogy levágom a nyakad, feleségem. Maga a dívány alól lassan mondja, hogy nem bánom, hogy levágod. Csak lassan mondja.
Na, jól van, hát oszt bemegy a herceg, kérem, kihúzza a kardját, hogy le akarja vágni Izolnának a nyakát, le is vágta, mikor levágja a viaszbabának a nyakát, leugrott, és akkor a mézbül a hercegnek a szája szélire cseppent. A kardjáról, amivel levágta. Akkor azt mondja:
– Jaj, Izolna, Izolna drágám! De sajnállak, hogy levágtam a nyakadat – azt mondja –, milyen édes a véred, milyen édes, mint a méz!
Erre Izolna megszólal a dívány alól:
– Ha kimégy, hát talán jobban leszek.
Hát a herceg oszt kiment, hát Izolna meg a viaszbabát összetörte, és leült a díványra, és a nyakát körülkötötte, hogy jobban... Bemegy a herceg.
– Hát – azt mondja – jobban vagy?
Megölelte, megcsókúta:
– Gyere, többet soha nem bántlak!
Boldogul éltek, ha meg nem haltak.
Bodrogkeresztúr (Borsod-Abaúj-Zemplén megye)
