Kríza Ildikó gyűjtése
Mátyás és a salamoni bölcsességek
Már Galeotto úgy mutatja be Mátyás király személyét, mint aki tréfamester, tréfacsináló, tréfákat kedvelő volt. Ugyancsak e forrás bizonyítja, hogy az anekdoták, tréfák előadása a lakomák alkalmával történt. Kardos Tibor, a középkori irodalom híres tudósa feltételezi, hogy Galeotto a kor elvárásai szerint rajzolta meg Mátyás alakját, és így az ő tréfakedvelő, igazságosztó szerepét is. Nincs adatunk arra, hogy Galeotto „elmés mondásai” éltek-e a magyar néphagyományban, mert a későbbi, főleg kalendáriumi közlések inkább olvasmányanyagot kínáltak, mintsem a szájhagyomány írásos formáját bizonyítanák. Egyedül a 16. „Bölcs mondás” az, amelynek folklór változatai vannak. „Gyakran mondogatta Mátyás király, hogy – többek között – három olyan dolog van, ami nem kívánatos: a fölmelegített mártás, a kiengesztelődött barát és a szakállas feleség.”
A 16-17. században divatos anekdotamondás – vagy ahogyan akkor mondták, „tréfás nyelv” – a vallásos oktató példázatoktól a trágár asztali mulattatásig sokféle változatban élt. Egyik csoportja, amelyikben az igazságos, okos király alakja tűnik fel, kapcsolódik Mátyás királyhoz. A nemzetközi mesekutatás szerint Salamon és Markalf meséjéhez sorolt anekdoták, tréfák, illetve trufák a magyar anyagban közel negyven szövegtípusba sorolhatók. Salamon királynak Markalffal való tréfabeszédei magyarul először 1577-ben jelentek meg, azóta a századok során mindig újra kiadták, részleteket közöltek belőlük a kalendáriumok, és irodalmi feldolgozások alapjává lettek. A rendkívül elterjedt, sok variánsban élő tréfák között természetesen van olyan, amit az eredeti kiadás nem tartalmaz. A Markalf tréfái bizonyíthatóan már a 16. században kapcsolódtak az országot járó Mátyás király folklórjával, de nem minden Markalf-trufa van kapcsolatban Mátyással, inkább a bölcsességéről híres Salamon szerepét veszi át Mátyás király, míg a „pajkos beszédű”, a királlyal szembeni tiszteletlenséget kifejező nyers tréfák csak elvétve említik a magyar király nevét. Minderre azért érdemes felfigyelni, mert így a Markalf-tréfák is egy korábban kialakult és évszázadok alatt mindinkább megerősödött, idealizált király eszményét erősítették.
A legközismertebb tréfás mese Megfejt bakkecskék címmel vált ismertté. Az országjáró vagy az urakat megleckéztető király találkozik egy öregemberrel, és olyan kérdéseket tesz fel, amelyeket az öregember ért, de az okos főurak nem tudnak rá válaszolni. Az urak a válaszért az öreghez fordulnak, aki jó pénzért kapható is erre.
Magyar nyelvterületen ez a közismert mese mindenütt megtalálható, igen kis eltéréssel. Sőt szlovák, ukrán nyelven is ezt a változatot jegyezték fel. Nemzetközi elterjedése mégis szélesebb a jövedelem megosztásáról szóló anekdotáknak. Az urakkal sétáló Mátyás megkérdi hajdani katonájától vagy egy öregembertől, hogy mennyi a bére, és azt hogyan osztja be. Válaszában az illető elmondja, hogy milyen kevésből él, mert keresetének egy részét sárba dobja, hiszen férjhez menendő lányának adja, más részével az adósságát fizeti, mert öreg szüleit támogatja, és csak a maradékából él. Mivel az urak az öreg válaszát nem tudják megfejteni, Mátyás retorzióval él. A középkorban népszerű Gesta Romanorum szerint Focus Kovács a kilenckrajcáros keresetét így osztja fel: hármat eldob (adóba fizeti), hármat kölcsönad, mert a papfiának nevelésére fordítja, hármat meg annak ad, aki tavalyi örömét siratja, vagyis megesett lányának.
Az irodalmi eredetű mese változatai, kalendáriumi kiadásai, újra és újra történő feldolgozásai révén széles körben ismertek, és csak kicsiny eltérést mutatnak.
Az átvitt értelmű párbeszéd gyökere, amit csak egyesek értenek, a költészet legrégibb rétegében található, a mítoszokban, a Bibliában és mesékben. Mesék-mondák között, ha halljuk, „vígy el engem, én is elviszlek téged”, számunkra azt jelenti, hogy mesélj te nekem, majd aztán én is mesélek neked. Ha lábonálló gabona mellett halad el valaki és megkérdi, le van-e aratva, az csupán azt jelenti, hogy vajon tartozik-e az árával. Hasonlóképpen a halotti menet láttán az idegen megkérdi, „egészen meghalt-e az ember”. Ez arra vonatkozik, maradt-e utána gyermek.
A Megfejt bakkecskék című tréfás mese Péczeli József Király és kapása című versének közvetítésével a 19. század közepén újra népszerűvé lett. A Gesta Romanorumban olvasható történet Péczeli versében így alakul:
Egyik garason ételt-italt veszek
Egyet interesre jó kézbe leteszek
Eggyel fizetgetem régi adósságom
Negyedik garasom mindig sárba hányom.
A középkori anekdotaköltészetben gazdag előzménnyel rendelkező magyar mondának rokonát az ukrán, litván folklórból is ismerjük. A cár találkozik a paraszttal, kérdi, mióta takarja hó a hegycsúcsot. (Azaz, mióta ősz?) Tizenöt éve. Mióta fakad víz a hegy aljáról? (Mióta könnyezik a szeme?) Közel tíz esztendeje. Ígéri, küld neki kopasztani való madarakat. Majd az udvari emberektől kérdi a beszélgetés értelmének megfejtését. Ők drága pénzen vásárolják meg a paraszttól a magyarázatot. Így „kopasztja” meg a kíváncsiskodókat.
Egy litván változatban Nagy Frigyes találkozik télvíz idején a lengyel síkságon egy átfagyott lengyel zsidóval. Kérdi, hogy miért nem készült ötben a hétre? Mire a válasz az, hogy az én tízem nem elegendő 32-re. Újra kérdi a császár: Leégtél már? Felség, már kétszer leégtem, most készülök harmadszor. Akkor küldök neked két tyúkot megkopasztani. A kísérő generálisoktól pedig azt követeli, fejtsék meg a beszédet. A tanácsadók visszamennek a zsidóhoz, aki jó pénzért elmondja, hogy az öt meleg hónap alatt nem tudott felkészülni a hét hideg hónapra, mert tíz ujja kevés a 32 fogára szükséges étek előteremtésére. A leégés pedig azt jelentette, hogy két lányát már férjhez adta, most lesz a harmadiknak az esküvője. A tyúkkopasztás pedig nem más, mint a generálisok zsebéből kapott pénz.
A sok rokon vonás mellett fel kell figyelni arra, hogy a bakkecske megfejése, a maga szellemességével, tréfás értelmével – úgy tűnik – a magyar folklór sajátja. Másutt inkább madarak kopasztása szerepel a jelképes beszédekben.
Az urakat megleckéztető Mátyás királyról jegyezte fel Berze Nagy János Kákicson, Baranya megyében a Mátyás mög a kamarás mondát. Az irodalmi stílus ellenére is a népköltészet része. Az
Itt járt Mátyás király
Megevett hat tojást,
Látta aranytálcán
Sétálni a kamarást
formula Kardos Tibor szerint olasz reneszánsz hagyományban gyökerezik.
Az urak megleckéztetése a paraszti hagyományban nem olyan népszerű téma, mint a szegények megsegítése. A népi bölcsesség elfogadásának árán urakat megszégyenítő király szerepel A csillagász és a szamár mondában is. Ez is azok közé a prózaepikumok közé tartozik, amelyiknek kevés népi változata van, de szólásokban több ízben megjelent. A monda szerint a király egyszer elment sétálni, és az udvari csillagásztól kérdezte meg, hogy milyen idő lesz. Ő szép időt jósolt. A juhász, aki hallotta a beszélgetést, közbeszólt: „úgy vélöm, hogy eső lösz, mert a szamaram ordétott, az pedig esőt jelent”. A király mégis továbbment. Amikor bőrig ázott, azt mondta, hogy a csillagász szamár, a szamár meg csillagász.
Kríza Ildikó
Már Galeotto úgy mutatja be Mátyás király személyét, mint aki tréfamester, tréfacsináló, tréfákat kedvelő volt. Ugyancsak e forrás bizonyítja, hogy az anekdoták, tréfák előadása a lakomák alkalmával történt. Kardos Tibor, a középkori irodalom híres tudósa feltételezi, hogy Galeotto a kor elvárásai szerint rajzolta meg Mátyás alakját, és így az ő tréfakedvelő, igazságosztó szerepét is. Nincs adatunk arra, hogy Galeotto „elmés mondásai” éltek-e a magyar néphagyományban, mert a későbbi, főleg kalendáriumi közlések inkább olvasmányanyagot kínáltak, mintsem a szájhagyomány írásos formáját bizonyítanák. Egyedül a 16. „Bölcs mondás” az, amelynek folklór változatai vannak. „Gyakran mondogatta Mátyás király, hogy – többek között – három olyan dolog van, ami nem kívánatos: a fölmelegített mártás, a kiengesztelődött barát és a szakállas feleség.”
A 16-17. században divatos anekdotamondás – vagy ahogyan akkor mondták, „tréfás nyelv” – a vallásos oktató példázatoktól a trágár asztali mulattatásig sokféle változatban élt. Egyik csoportja, amelyikben az igazságos, okos király alakja tűnik fel, kapcsolódik Mátyás királyhoz. A nemzetközi mesekutatás szerint Salamon és Markalf meséjéhez sorolt anekdoták, tréfák, illetve trufák a magyar anyagban közel negyven szövegtípusba sorolhatók. Salamon királynak Markalffal való tréfabeszédei magyarul először 1577-ben jelentek meg, azóta a századok során mindig újra kiadták, részleteket közöltek belőlük a kalendáriumok, és irodalmi feldolgozások alapjává lettek. A rendkívül elterjedt, sok variánsban élő tréfák között természetesen van olyan, amit az eredeti kiadás nem tartalmaz. A Markalf tréfái bizonyíthatóan már a 16. században kapcsolódtak az országot járó Mátyás király folklórjával, de nem minden Markalf-trufa van kapcsolatban Mátyással, inkább a bölcsességéről híres Salamon szerepét veszi át Mátyás király, míg a „pajkos beszédű”, a királlyal szembeni tiszteletlenséget kifejező nyers tréfák csak elvétve említik a magyar király nevét. Minderre azért érdemes felfigyelni, mert így a Markalf-tréfák is egy korábban kialakult és évszázadok alatt mindinkább megerősödött, idealizált király eszményét erősítették.
A legközismertebb tréfás mese Megfejt bakkecskék címmel vált ismertté. Az országjáró vagy az urakat megleckéztető király találkozik egy öregemberrel, és olyan kérdéseket tesz fel, amelyeket az öregember ért, de az okos főurak nem tudnak rá válaszolni. Az urak a válaszért az öreghez fordulnak, aki jó pénzért kapható is erre.
Magyar nyelvterületen ez a közismert mese mindenütt megtalálható, igen kis eltéréssel. Sőt szlovák, ukrán nyelven is ezt a változatot jegyezték fel. Nemzetközi elterjedése mégis szélesebb a jövedelem megosztásáról szóló anekdotáknak. Az urakkal sétáló Mátyás megkérdi hajdani katonájától vagy egy öregembertől, hogy mennyi a bére, és azt hogyan osztja be. Válaszában az illető elmondja, hogy milyen kevésből él, mert keresetének egy részét sárba dobja, hiszen férjhez menendő lányának adja, más részével az adósságát fizeti, mert öreg szüleit támogatja, és csak a maradékából él. Mivel az urak az öreg válaszát nem tudják megfejteni, Mátyás retorzióval él. A középkorban népszerű Gesta Romanorum szerint Focus Kovács a kilenckrajcáros keresetét így osztja fel: hármat eldob (adóba fizeti), hármat kölcsönad, mert a papfiának nevelésére fordítja, hármat meg annak ad, aki tavalyi örömét siratja, vagyis megesett lányának.
Az irodalmi eredetű mese változatai, kalendáriumi kiadásai, újra és újra történő feldolgozásai révén széles körben ismertek, és csak kicsiny eltérést mutatnak.
Az átvitt értelmű párbeszéd gyökere, amit csak egyesek értenek, a költészet legrégibb rétegében található, a mítoszokban, a Bibliában és mesékben. Mesék-mondák között, ha halljuk, „vígy el engem, én is elviszlek téged”, számunkra azt jelenti, hogy mesélj te nekem, majd aztán én is mesélek neked. Ha lábonálló gabona mellett halad el valaki és megkérdi, le van-e aratva, az csupán azt jelenti, hogy vajon tartozik-e az árával. Hasonlóképpen a halotti menet láttán az idegen megkérdi, „egészen meghalt-e az ember”. Ez arra vonatkozik, maradt-e utána gyermek.
A Megfejt bakkecskék című tréfás mese Péczeli József Király és kapása című versének közvetítésével a 19. század közepén újra népszerűvé lett. A Gesta Romanorumban olvasható történet Péczeli versében így alakul:
Egyik garason ételt-italt veszek
Egyet interesre jó kézbe leteszek
Eggyel fizetgetem régi adósságom
Negyedik garasom mindig sárba hányom.
A középkori anekdotaköltészetben gazdag előzménnyel rendelkező magyar mondának rokonát az ukrán, litván folklórból is ismerjük. A cár találkozik a paraszttal, kérdi, mióta takarja hó a hegycsúcsot. (Azaz, mióta ősz?) Tizenöt éve. Mióta fakad víz a hegy aljáról? (Mióta könnyezik a szeme?) Közel tíz esztendeje. Ígéri, küld neki kopasztani való madarakat. Majd az udvari emberektől kérdi a beszélgetés értelmének megfejtését. Ők drága pénzen vásárolják meg a paraszttól a magyarázatot. Így „kopasztja” meg a kíváncsiskodókat.
Egy litván változatban Nagy Frigyes találkozik télvíz idején a lengyel síkságon egy átfagyott lengyel zsidóval. Kérdi, hogy miért nem készült ötben a hétre? Mire a válasz az, hogy az én tízem nem elegendő 32-re. Újra kérdi a császár: Leégtél már? Felség, már kétszer leégtem, most készülök harmadszor. Akkor küldök neked két tyúkot megkopasztani. A kísérő generálisoktól pedig azt követeli, fejtsék meg a beszédet. A tanácsadók visszamennek a zsidóhoz, aki jó pénzért elmondja, hogy az öt meleg hónap alatt nem tudott felkészülni a hét hideg hónapra, mert tíz ujja kevés a 32 fogára szükséges étek előteremtésére. A leégés pedig azt jelentette, hogy két lányát már férjhez adta, most lesz a harmadiknak az esküvője. A tyúkkopasztás pedig nem más, mint a generálisok zsebéből kapott pénz.
A sok rokon vonás mellett fel kell figyelni arra, hogy a bakkecske megfejése, a maga szellemességével, tréfás értelmével – úgy tűnik – a magyar folklór sajátja. Másutt inkább madarak kopasztása szerepel a jelképes beszédekben.
Az urakat megleckéztető Mátyás királyról jegyezte fel Berze Nagy János Kákicson, Baranya megyében a Mátyás mög a kamarás mondát. Az irodalmi stílus ellenére is a népköltészet része. Az
Itt járt Mátyás király
Megevett hat tojást,
Látta aranytálcán
Sétálni a kamarást
formula Kardos Tibor szerint olasz reneszánsz hagyományban gyökerezik.
Az urak megleckéztetése a paraszti hagyományban nem olyan népszerű téma, mint a szegények megsegítése. A népi bölcsesség elfogadásának árán urakat megszégyenítő király szerepel A csillagász és a szamár mondában is. Ez is azok közé a prózaepikumok közé tartozik, amelyiknek kevés népi változata van, de szólásokban több ízben megjelent. A monda szerint a király egyszer elment sétálni, és az udvari csillagásztól kérdezte meg, hogy milyen idő lesz. Ő szép időt jósolt. A juhász, aki hallotta a beszélgetést, közbeszólt: „úgy vélöm, hogy eső lösz, mert a szamaram ordétott, az pedig esőt jelent”. A király mégis továbbment. Amikor bőrig ázott, azt mondta, hogy a csillagász szamár, a szamár meg csillagász.
Kríza Ildikó
