Kríza Ildikó gyűjtése
Mátyás török fogságban
(részlet)
Mátyás király, Mátyás király!
Be gyönyörűen ragyog a
fődön a magyar korona!
Háromszor szállott hadba már.
Negyedszer szerencsétlenül -
a török fogságába kerül.
Éjjel-nappal börtönben ül
egy kerek évig egyedül.
Nem látta a csillagokat,
a napot, holdat ezalatt;
nem látott semmi más csodát,
csak világszép Marjeticát;
a török szultán kisebbik
lányát, a szép Marjeticát.
Marjetica gyakran bejött
hozzá múlatni az időt
s ha feje nagyon búra állt,
így unszolgatta a királyt:
„Mátyás király! Megmentelek,
ha nőül veszel engemet.”
– Marjetica! Az nem lehet,
bár hogy csigázzam eszemet!
Odahaza már van nekem
s vár rám törvényes hitvesem.
Háromszor szebb ő, mint te vagy,
háromszor is fiatalabb.
... De van még otthon egy öcsém,
ő is Mátyás, akárcsak én.
Ő is király, mint jómagam,
fején mintúgy korona van.
Ezt a Mátyást neked adom,
ha hozzá mégy, szép hajadon.
„Mátyás király! Hitem reá!”
- Hitem reá; Marjetica,
kisebb török szultánleány! -
„Várjuk meg, Mátyás, névnapom!
Nagy lagzit csapok e napon.
S vendégeimet s apámat is
az asztal alá itatom.
Aztán zsebéből kicsenem
három kulcsait ügyesen;
egyik az istállóra nyit,
másik a császári kincstárra,
börtönödre a harmadik.
Kincseskamránkból aranyat,
ezüstöt, drágaságokat
hozunk válladon s vállamon,
amennyit kettőnk súlya nyom.
Majd istállónkból elkötök
három lovat a horkoló,
a részeg szolgahad mögött.”
Marjeta napja reggelét
nehezebben nem várta még.
Fényes lakomát rendezett.
Mindenkit lerészegített.
Apja sem állotta soká,
s lefordult az asztal alá.
Aztán elcsente kulcsait,
elkötötte a lovait;
az egyikre egy zsák ezüst
s egy zsák aranyholmi került;
kettőre maguk ültének,
s száguldva tovatüntenek.
Hahó! Ki tanyászik amott?
Egy öreg kovács patkol ott.
„Csak gyorsan, gyorsan, vén kovács!
Jó pénzt kereshetsz, jó barát!
Jó pénzt, kerek száz koronát,
ha három lovunkat legott
a visszájára patkolod!”
És Mátyás és Marjetica
már újfent a nyeregben ül,
s a Duna felé menekül.
„Marjetica, Marjetica!
Mi lesz, hogyha a nagy vízen
senki minket át nem viszen?”
Hogy elérték Duna vizét,
kapja Marjeta gyűrűjét,
a vízbe veti a karikát,
hogy baj nélkül jussanak át.
Az üldöző török sereg
gyökeret ver a part felett;
„Marjetica, Marjetica!
Szultánunk lánya, hajts vissza!”
S még kérdik: „Hogy úsztátok át
épkézláb az öreg Dunát?”
Marjeta mondja: „Kössetek
a nyakatokba köveket!
Így sikerül majd, törökök,
a vízen által jönnötök!”
...Szót fogad a bolond pogány,
s a vízbe fullad valahány.
Szlovén ballada
(részlet)
Mátyás király, Mátyás király!
Be gyönyörűen ragyog a
fődön a magyar korona!
Háromszor szállott hadba már.
Negyedszer szerencsétlenül -
a török fogságába kerül.
Éjjel-nappal börtönben ül
egy kerek évig egyedül.
Nem látta a csillagokat,
a napot, holdat ezalatt;
nem látott semmi más csodát,
csak világszép Marjeticát;
a török szultán kisebbik
lányát, a szép Marjeticát.
Marjetica gyakran bejött
hozzá múlatni az időt
s ha feje nagyon búra állt,
így unszolgatta a királyt:
„Mátyás király! Megmentelek,
ha nőül veszel engemet.”
– Marjetica! Az nem lehet,
bár hogy csigázzam eszemet!
Odahaza már van nekem
s vár rám törvényes hitvesem.
Háromszor szebb ő, mint te vagy,
háromszor is fiatalabb.
... De van még otthon egy öcsém,
ő is Mátyás, akárcsak én.
Ő is király, mint jómagam,
fején mintúgy korona van.
Ezt a Mátyást neked adom,
ha hozzá mégy, szép hajadon.
„Mátyás király! Hitem reá!”
- Hitem reá; Marjetica,
kisebb török szultánleány! -
„Várjuk meg, Mátyás, névnapom!
Nagy lagzit csapok e napon.
S vendégeimet s apámat is
az asztal alá itatom.
Aztán zsebéből kicsenem
három kulcsait ügyesen;
egyik az istállóra nyit,
másik a császári kincstárra,
börtönödre a harmadik.
Kincseskamránkból aranyat,
ezüstöt, drágaságokat
hozunk válladon s vállamon,
amennyit kettőnk súlya nyom.
Majd istállónkból elkötök
három lovat a horkoló,
a részeg szolgahad mögött.”
Marjeta napja reggelét
nehezebben nem várta még.
Fényes lakomát rendezett.
Mindenkit lerészegített.
Apja sem állotta soká,
s lefordult az asztal alá.
Aztán elcsente kulcsait,
elkötötte a lovait;
az egyikre egy zsák ezüst
s egy zsák aranyholmi került;
kettőre maguk ültének,
s száguldva tovatüntenek.
Hahó! Ki tanyászik amott?
Egy öreg kovács patkol ott.
„Csak gyorsan, gyorsan, vén kovács!
Jó pénzt kereshetsz, jó barát!
Jó pénzt, kerek száz koronát,
ha három lovunkat legott
a visszájára patkolod!”
És Mátyás és Marjetica
már újfent a nyeregben ül,
s a Duna felé menekül.
„Marjetica, Marjetica!
Mi lesz, hogyha a nagy vízen
senki minket át nem viszen?”
Hogy elérték Duna vizét,
kapja Marjeta gyűrűjét,
a vízbe veti a karikát,
hogy baj nélkül jussanak át.
Az üldöző török sereg
gyökeret ver a part felett;
„Marjetica, Marjetica!
Szultánunk lánya, hajts vissza!”
S még kérdik: „Hogy úsztátok át
épkézláb az öreg Dunát?”
Marjeta mondja: „Kössetek
a nyakatokba köveket!
Így sikerül majd, törökök,
a vízen által jönnötök!”
...Szót fogad a bolond pogány,
s a vízbe fullad valahány.
Szlovén ballada
