Kríza Ildikó gyűjtése
Mátyás király és a székely ember leánya
Mátyás királynak volt egy hű szolgája. És kiküldte, az országút mellett volt egy kő, és ezt mondta:
– Minden embert, aki az országút mellett jár, keríts oda, hogy a követ nyúzzák meg, mert a király poroncsolatja és a király akaratja.
Sok embert odakerített, de mindamennyi a vállát húzogatta, hogy:
– Mit csináljunk, hogy nyúzzuk meg?
Egyszer egy székely ember is ment arrafelé a leányával. Azt es odakerítette a szolga, hogy segítsen a többinek. Egyszer azt mondja a leányocska, hogy ott szokotálnak:
– Apám, menj fel Budára Mátyás királyhoz, és mondd meg, hogy vétesse előbb a kőnek vérit, akkor majd megnyúzzuk.
Egyszer azt mondja Mátyás király a székely embernek:
– Hát te honnan tanultad ezt, te székely ember, hogy én elébb vétessem vérét a kőnek? Te furfangos ember!
No, mondja, hogy egy leányocskája van, s az mondja. No, hogy az mondta, adott neki két divót és egy csomó pénzt. Mondta:
– Vidd el ezt a leányodnak, ültesse el! Mikor ezek a divók megnőnek, hát, akkor jöjj fel hozzám!
De hogy odavitte, a leányocska egyszeribe feltörte és megette a divót. No, mondja székely ember:
– No, most neked adott Mátyás király bajt eleget!
Avval mind eltérültek az emberek onnat a kőtől, mert nem kellett megnyúzni. No, egy idő múlva azt mondja a leány az apjának:
– No, menj fel, apám, Mátyás királyhoz, és mondd meg neki, hogy mán kifejlődtek a divók! – E volt a két csecse a leánynak.
Akkor adott a székely embernek két szál kendert Mátyás király. Mondta, hogy abból a két szál kenderből csináljon főkötőt a királyi rezidenciának. Esment adott a székely embernek egy csomó pénzt, és a székely ember azt a két szál kendert vitte haza a leányának, hogy csináljon főkötőt. És mondta a leánynak:
– Most adott a király még bajt neked!
De a leány látott az udvaron két forgácsot. Felvette, mondta az apjának:
– Vidd fel Mátyás királynak, és mondd meg neki, hogy csináljon abból a két forgácsból osztovátát, csöllőt, vetéllőfát, akkor csinálok főkötőt a két szál kenderből, amennyi kell.
Mondta a székely embernek osztég, mikor a forgácsot hozzavitte:
– Mondd meg a leányodnak, hogy ha az ulyan okos, akkor jöjjön el hozzám: se az úton, se az útfélen, se öltözve, se öltözetlen, s ha ulyan szép arculatja van, akkor meg es veszem. – Mert Mátyás király akkor még nőtlen volt. – Hozzon ajándékot, s ne es, köszönjön es, s ne es!
Egyszeribe a leány fogott egy verebet – az az ajándék –, s amikor a királyhoz ért, akkor eleresztette. Meghajtotta magát egy kicsit, de nem szólt egyet es. Az apjának volt egy nagy háló, abban ment a király elé. Az apjának volt egy nagy szamár, annak megfogta a farkát, és mind a szamár nyomán ment. Hát, nem az ország útján jött, hanem a szamár nyomában.
No, mikor odaért a királyhoz és meghajtotta magát, az ajándékot megmutasztotta, és el es repítette a madarat. De nagyon szép fehérnép volt. Egyszeribe megcsókolta, kezet fogott, megmátkásodtak, meglett a nagy bál, ulyan bál volt, hogy a Duna vize akkor vállott borrá, mikor Mátyás királynak a lakodalma volt.
Nagyon jól éltek egy darabig, míg új házasok voltak. De egyszer lett egy sokadalom abban a városban, Budán. Amind a szekerek összegyúródtak, egy szegény embernek a kancája nagyon csitkózó volt. Lefeküdt és megcsitkózott, és egy más embernek a szekere alá nyomta ki a csitkót. Mikor a szegén ember meglátta, hogy a kancája megcsitkózott, ki akarta húzni a csitkót a szekér alól, de akié a szekér volt, a nem engedte, azt mondta, hogy az ő szekere csitkózta. Felpanaszolták, hogy hogy történt a dolog, de azt mondta Mátyás király es, hogy a szekér alatt volt a csitkó, tehát a szekér csitkózta és nem a kanca.
Úgy megbúsulta a szegény ember magát, no de kijőnek onnat a törvényházból, és ő bizony hallotta, hogy a királyné még okosabb, mind az ura, és szokotálja, hogy bémehessen és kér tanácsot. Bémenen a Mátyás király feleségéhez, és elpanaszolja a baját.
– Óh, te szegény ember, látszik, hogy szegény ember vagy! – azt mondja a királyné. – Menj el, és keress egy hálót és egy gübülőt, amint a vízben szokás halászni! Menj ki a mezőre, és ott a homokban szúrjad a gübülővel! – és hogy halásszon a hálóval.
Úgy es tett a szegény ember. És a király meglátta és behívatta, hogy micsoda szamár ember, hogy a homokban halat keres. Azt mondja a szegény ember:
– Bizony nincs, de a szekér aljának sincsen csitkó!
– Óh, te szerencsétlen ember, tudom, hogy a feleségem tanácsolta ezt. No de nem baj, legyen abba, visszarendelem neked a csitkót.
De avval a király úgy megharagudott, hogy a felesége mért adott ulyan tanácsot a szegény embernek. Bément feleségéhez, mondta, eltakarodjék, a királyi életben a nap meg ne süsse többet.
Azt mondta:
– Nem bánom, el es megyek, csak engedd meg, hogy amit szeretek, kedvelek, el es vihessem magammal!
Mondta a király:
– Azt jó szűvel megengedem.
Avval elköltözött a felesége. Tudta, hogy az urának olyan szokása van, hogy este lefekszik a paplanos ágyba, és ott elalszik. Akkor négy emberrel odament, és a paplannak négy szegét megfogatta, és elvitette a királyt es oda, ahova ő költözött, egy bándoros, ablakos házba. Mikor másnap megébredett, és látja, hogy alig lát ki a bándoros ablakon, azt mondja:
– Mi az?
Azt mondja a királyné:
– Te megengedted, hogy elvigyem, amit legjobban szeretek, hát elhoztalak magammal!
Esmént megcsókolták egymást, és máig is élnek, ha meg nem haltak.
Pürkerec (Brassó megye)
Mátyás királynak volt egy hű szolgája. És kiküldte, az országút mellett volt egy kő, és ezt mondta:
– Minden embert, aki az országút mellett jár, keríts oda, hogy a követ nyúzzák meg, mert a király poroncsolatja és a király akaratja.
Sok embert odakerített, de mindamennyi a vállát húzogatta, hogy:
– Mit csináljunk, hogy nyúzzuk meg?
Egyszer egy székely ember is ment arrafelé a leányával. Azt es odakerítette a szolga, hogy segítsen a többinek. Egyszer azt mondja a leányocska, hogy ott szokotálnak:
– Apám, menj fel Budára Mátyás királyhoz, és mondd meg, hogy vétesse előbb a kőnek vérit, akkor majd megnyúzzuk.
Egyszer azt mondja Mátyás király a székely embernek:
– Hát te honnan tanultad ezt, te székely ember, hogy én elébb vétessem vérét a kőnek? Te furfangos ember!
No, mondja, hogy egy leányocskája van, s az mondja. No, hogy az mondta, adott neki két divót és egy csomó pénzt. Mondta:
– Vidd el ezt a leányodnak, ültesse el! Mikor ezek a divók megnőnek, hát, akkor jöjj fel hozzám!
De hogy odavitte, a leányocska egyszeribe feltörte és megette a divót. No, mondja székely ember:
– No, most neked adott Mátyás király bajt eleget!
Avval mind eltérültek az emberek onnat a kőtől, mert nem kellett megnyúzni. No, egy idő múlva azt mondja a leány az apjának:
– No, menj fel, apám, Mátyás királyhoz, és mondd meg neki, hogy mán kifejlődtek a divók! – E volt a két csecse a leánynak.
Akkor adott a székely embernek két szál kendert Mátyás király. Mondta, hogy abból a két szál kenderből csináljon főkötőt a királyi rezidenciának. Esment adott a székely embernek egy csomó pénzt, és a székely ember azt a két szál kendert vitte haza a leányának, hogy csináljon főkötőt. És mondta a leánynak:
– Most adott a király még bajt neked!
De a leány látott az udvaron két forgácsot. Felvette, mondta az apjának:
– Vidd fel Mátyás királynak, és mondd meg neki, hogy csináljon abból a két forgácsból osztovátát, csöllőt, vetéllőfát, akkor csinálok főkötőt a két szál kenderből, amennyi kell.
Mondta a székely embernek osztég, mikor a forgácsot hozzavitte:
– Mondd meg a leányodnak, hogy ha az ulyan okos, akkor jöjjön el hozzám: se az úton, se az útfélen, se öltözve, se öltözetlen, s ha ulyan szép arculatja van, akkor meg es veszem. – Mert Mátyás király akkor még nőtlen volt. – Hozzon ajándékot, s ne es, köszönjön es, s ne es!
Egyszeribe a leány fogott egy verebet – az az ajándék –, s amikor a királyhoz ért, akkor eleresztette. Meghajtotta magát egy kicsit, de nem szólt egyet es. Az apjának volt egy nagy háló, abban ment a király elé. Az apjának volt egy nagy szamár, annak megfogta a farkát, és mind a szamár nyomán ment. Hát, nem az ország útján jött, hanem a szamár nyomában.
No, mikor odaért a királyhoz és meghajtotta magát, az ajándékot megmutasztotta, és el es repítette a madarat. De nagyon szép fehérnép volt. Egyszeribe megcsókolta, kezet fogott, megmátkásodtak, meglett a nagy bál, ulyan bál volt, hogy a Duna vize akkor vállott borrá, mikor Mátyás királynak a lakodalma volt.
Nagyon jól éltek egy darabig, míg új házasok voltak. De egyszer lett egy sokadalom abban a városban, Budán. Amind a szekerek összegyúródtak, egy szegény embernek a kancája nagyon csitkózó volt. Lefeküdt és megcsitkózott, és egy más embernek a szekere alá nyomta ki a csitkót. Mikor a szegén ember meglátta, hogy a kancája megcsitkózott, ki akarta húzni a csitkót a szekér alól, de akié a szekér volt, a nem engedte, azt mondta, hogy az ő szekere csitkózta. Felpanaszolták, hogy hogy történt a dolog, de azt mondta Mátyás király es, hogy a szekér alatt volt a csitkó, tehát a szekér csitkózta és nem a kanca.
Úgy megbúsulta a szegény ember magát, no de kijőnek onnat a törvényházból, és ő bizony hallotta, hogy a királyné még okosabb, mind az ura, és szokotálja, hogy bémehessen és kér tanácsot. Bémenen a Mátyás király feleségéhez, és elpanaszolja a baját.
– Óh, te szegény ember, látszik, hogy szegény ember vagy! – azt mondja a királyné. – Menj el, és keress egy hálót és egy gübülőt, amint a vízben szokás halászni! Menj ki a mezőre, és ott a homokban szúrjad a gübülővel! – és hogy halásszon a hálóval.
Úgy es tett a szegény ember. És a király meglátta és behívatta, hogy micsoda szamár ember, hogy a homokban halat keres. Azt mondja a szegény ember:
– Bizony nincs, de a szekér aljának sincsen csitkó!
– Óh, te szerencsétlen ember, tudom, hogy a feleségem tanácsolta ezt. No de nem baj, legyen abba, visszarendelem neked a csitkót.
De avval a király úgy megharagudott, hogy a felesége mért adott ulyan tanácsot a szegény embernek. Bément feleségéhez, mondta, eltakarodjék, a királyi életben a nap meg ne süsse többet.
Azt mondta:
– Nem bánom, el es megyek, csak engedd meg, hogy amit szeretek, kedvelek, el es vihessem magammal!
Mondta a király:
– Azt jó szűvel megengedem.
Avval elköltözött a felesége. Tudta, hogy az urának olyan szokása van, hogy este lefekszik a paplanos ágyba, és ott elalszik. Akkor négy emberrel odament, és a paplannak négy szegét megfogatta, és elvitette a királyt es oda, ahova ő költözött, egy bándoros, ablakos házba. Mikor másnap megébredett, és látja, hogy alig lát ki a bándoros ablakon, azt mondja:
– Mi az?
Azt mondja a királyné:
– Te megengedted, hogy elvigyem, amit legjobban szeretek, hát elhoztalak magammal!
Esmént megcsókolták egymást, és máig is élnek, ha meg nem haltak.
Pürkerec (Brassó megye)
