Kóka Rozália gyűjtése
Mátyás király várnagya meg a franciák
Egyszer, az összes királyok meg fejedelmek Visegrádon gyűléseztek. Mátyás király nem győzte dicsérni az ő magyar népét.
Azt mondta a francia király.
– Úgy szeretnék már látni egy igazi magyart!
Mátyás mindjárt üzent a várnagynak, hogy öltözzön fel magyarosan, úgy ahogy szokás, s aztán jöjjön a szalonba.
A várnagy felöltözött. Bőgatyát, borjúszájú inget, csizmát, pörge kalapot öltött. A kalapja mellé még árvalányhajat is tett, s az övére kostök zacskóban dohányt. Megjelent az urak előtt.
Azt mondta Mátyás:
– No, hát itt van egy igazi magyar!
A franciák királya csak nézte, csak nézte, hogy mit csinál a magyar. A várnagy feszengett, elővette a pipáját, kiverte belőle a mocskot, megtömte dohánnyal. Rágyújtott, szipákolt, s aztán nagyot köpött a szalon közepére.
– Pfuj! Disznó – mondta a francia király franciául.
– Disznó az apád! – vágott vissza a várnagy, ugyancsak franciául.
Na, erre már a francia király menten kardot rántott.
Mátyás azt javasolta, hogy vívjanak meg lóhátról. Na, legyen úgy!
Kiálltak egymással szembe. A várnagy fegyverhordozója akkora kardot hozott, hogy alig bírta feladni. Ahogy a francia meglátta, mindjárt pardont kiáltott.
– Nincs pardon! – kiáltotta a várnagy, s a kardjával úgy odavágott, hogy páncélostól kettőbe szelte a francia királyt.
Mikor ennek a híre elment Franciaországba, a franciák mindjárt üzentek Mátyás királynak, hogy küldje el azt a várnagyot kardjával együtt, hogy ők is megcsodálhassák.
– A kardot elküldhetem – üzente Mátyás király -, de a várnagy nem ér rá. Más dolga van!
– Hát akkor legalább a kardot küldje el, hogy legalább azt láthassuk! – mondták a franciák.
Mátyás hát elküldte a kardot, legyen meg a kívánságuk. A franciák meg se bírták forgatni. Üzentek Mátyásnak:
– Ez nem lehet az a kard!
Mátyás király visszaüzent:
– A kard az a kard, csak a kar nem az a kar!
Egyszer, az összes királyok meg fejedelmek Visegrádon gyűléseztek. Mátyás király nem győzte dicsérni az ő magyar népét.
Azt mondta a francia király.
– Úgy szeretnék már látni egy igazi magyart!
Mátyás mindjárt üzent a várnagynak, hogy öltözzön fel magyarosan, úgy ahogy szokás, s aztán jöjjön a szalonba.
A várnagy felöltözött. Bőgatyát, borjúszájú inget, csizmát, pörge kalapot öltött. A kalapja mellé még árvalányhajat is tett, s az övére kostök zacskóban dohányt. Megjelent az urak előtt.
Azt mondta Mátyás:
– No, hát itt van egy igazi magyar!
A franciák királya csak nézte, csak nézte, hogy mit csinál a magyar. A várnagy feszengett, elővette a pipáját, kiverte belőle a mocskot, megtömte dohánnyal. Rágyújtott, szipákolt, s aztán nagyot köpött a szalon közepére.
– Pfuj! Disznó – mondta a francia király franciául.
– Disznó az apád! – vágott vissza a várnagy, ugyancsak franciául.
Na, erre már a francia király menten kardot rántott.
Mátyás azt javasolta, hogy vívjanak meg lóhátról. Na, legyen úgy!
Kiálltak egymással szembe. A várnagy fegyverhordozója akkora kardot hozott, hogy alig bírta feladni. Ahogy a francia meglátta, mindjárt pardont kiáltott.
– Nincs pardon! – kiáltotta a várnagy, s a kardjával úgy odavágott, hogy páncélostól kettőbe szelte a francia királyt.
Mikor ennek a híre elment Franciaországba, a franciák mindjárt üzentek Mátyás királynak, hogy küldje el azt a várnagyot kardjával együtt, hogy ők is megcsodálhassák.
– A kardot elküldhetem – üzente Mátyás király -, de a várnagy nem ér rá. Más dolga van!
– Hát akkor legalább a kardot küldje el, hogy legalább azt láthassuk! – mondták a franciák.
Mátyás hát elküldte a kardot, legyen meg a kívánságuk. A franciák meg se bírták forgatni. Üzentek Mátyásnak:
– Ez nem lehet az a kard!
Mátyás király visszaüzent:
– A kard az a kard, csak a kar nem az a kar!
