Kóka Rozália gyűjtése
Mátyás király megköszönte a szállást
Egyszer Mátyás király rongyos ruhában, egy rossz kocsin, egy szegény gebe lóval járt faluról falura. Hogy, hogy nem, egy kátyúban nagyot reccsent a hátsó bal kereke, s összetört. Kivette Mátyás a kereket, felvette a hátára s elindult egy bognárt keresni.
Kiderült, hogy abban a faluban nincs bognár. Mehetett szegény Mátyás a szomszéd faluba. Ott aztán valaki megjavította a törött kerekét. Jó is lett, indulhatott vissza a másik faluba.
Este lett, mire visszaérkezett. Mit csináljon, valahol meg kell szállnia. Elindult szállást keresni.
Bekopogtatott egy házhoz. Elmondta, mi járatban van, hogy s mint járt. Adjanak szállást egy éjszakára!
– Dehogy adok én kendnek szállást. Mit tudom én, hogy kend miféle csavargó. Táguljon kend az én portámról! – adta ki az útját a gazda.
Mátyás keserűen nézett vissza a tágas portára. Csűrök, istállók, kazlak. Erősen remélte, hogy itt meghúzódhat éjszakára. Nagy bánatosan továbbment.
Ahogy az utcán bódorgott, odaért egy kicsi viskó elé. Félve szólt be, hogy kaphatna-e éjszakára szállást?
– Kerülj beljebb atyafi! Hadd lássalak, ki vagy? – szólt ki egy hang.
Mátyás belépett a szegényes kis házacskába. Azt mondta neki a gazda:
– Nézd fiam, szegények vagyunk, egy ágyunk van, abban is a beteg feleségem fekszik. Ha jó lesz mellettem, a szalmán, akkor maradj itt.
– Jó lesz, jó lesz! – örvendezett Mátyás király. Lefeküdtek, elaludtak hamar.
Mikor reggel felébredtek, Mátyás király megköszönte a szállást, s elment.
A szegény ember később felölelte a szalmát, hogy kivigye az istállóba – hát, uramfia! – kiesett egy zacskó arany a szalma közül. Megijedt a szegény ember, megfutamodott, hátha még utoléri az éjszakai vendéget.
Mátyás gyenge lovacskája lassan poroszkált az úton, így hát a szegény ember utolérte nagy lihegve.
– Álljon meg, álljon meg az istenért! – kiáltozott a kocsi után. Mátyás megállt, megvárta a szegény embert.
– Mi a baj, mi történt? – kérdezte a rémült embert.
– Uram, vagy mi? Itt felejtette nálam ezt a zacskó aranyat.
– Nem felejtettem ott, szándékosan adtam kelmednek. – Akkor csak szétnyitotta kebelén a rongyos gúnyát, alatta aranyos kelme feszült. – Sose felejtse el, hogy Mátyás király megköszönte a szállást! Erről írást is hagytam a zacskóban, nézze meg!
Mátyás meglegyintette ostorával a lovacskája farát, s tovább hajtatott. A szegény emberből módos gazda lett, s holtig áldotta Mátyás király nevét.
Egyszer Mátyás király rongyos ruhában, egy rossz kocsin, egy szegény gebe lóval járt faluról falura. Hogy, hogy nem, egy kátyúban nagyot reccsent a hátsó bal kereke, s összetört. Kivette Mátyás a kereket, felvette a hátára s elindult egy bognárt keresni.
Kiderült, hogy abban a faluban nincs bognár. Mehetett szegény Mátyás a szomszéd faluba. Ott aztán valaki megjavította a törött kerekét. Jó is lett, indulhatott vissza a másik faluba.
Este lett, mire visszaérkezett. Mit csináljon, valahol meg kell szállnia. Elindult szállást keresni.
Bekopogtatott egy házhoz. Elmondta, mi járatban van, hogy s mint járt. Adjanak szállást egy éjszakára!
– Dehogy adok én kendnek szállást. Mit tudom én, hogy kend miféle csavargó. Táguljon kend az én portámról! – adta ki az útját a gazda.
Mátyás keserűen nézett vissza a tágas portára. Csűrök, istállók, kazlak. Erősen remélte, hogy itt meghúzódhat éjszakára. Nagy bánatosan továbbment.
Ahogy az utcán bódorgott, odaért egy kicsi viskó elé. Félve szólt be, hogy kaphatna-e éjszakára szállást?
– Kerülj beljebb atyafi! Hadd lássalak, ki vagy? – szólt ki egy hang.
Mátyás belépett a szegényes kis házacskába. Azt mondta neki a gazda:
– Nézd fiam, szegények vagyunk, egy ágyunk van, abban is a beteg feleségem fekszik. Ha jó lesz mellettem, a szalmán, akkor maradj itt.
– Jó lesz, jó lesz! – örvendezett Mátyás király. Lefeküdtek, elaludtak hamar.
Mikor reggel felébredtek, Mátyás király megköszönte a szállást, s elment.
A szegény ember később felölelte a szalmát, hogy kivigye az istállóba – hát, uramfia! – kiesett egy zacskó arany a szalma közül. Megijedt a szegény ember, megfutamodott, hátha még utoléri az éjszakai vendéget.
Mátyás gyenge lovacskája lassan poroszkált az úton, így hát a szegény ember utolérte nagy lihegve.
– Álljon meg, álljon meg az istenért! – kiáltozott a kocsi után. Mátyás megállt, megvárta a szegény embert.
– Mi a baj, mi történt? – kérdezte a rémült embert.
– Uram, vagy mi? Itt felejtette nálam ezt a zacskó aranyat.
– Nem felejtettem ott, szándékosan adtam kelmednek. – Akkor csak szétnyitotta kebelén a rongyos gúnyát, alatta aranyos kelme feszült. – Sose felejtse el, hogy Mátyás király megköszönte a szállást! Erről írást is hagytam a zacskóban, nézze meg!
Mátyás meglegyintette ostorával a lovacskája farát, s tovább hajtatott. A szegény emberből módos gazda lett, s holtig áldotta Mátyás király nevét.
