Kóka Rozália gyűjtése

Ifjú Mátyás király s a talányfejtő leány


Ifjú Mátyás király olyan álmot látott:
Üvegablak alatt nagy, hosszú almafa,
Nagy, hosszú almának tizenkét szép ága
Háromszáz levele, hatvanhat virágja.
Ifjú Mátyás király fennszóval kiáltá:
„Ha ezt fel nem fejted, neked fejed veszem.”
Ő is elfordula, sírogatni foga.
„Mért sírsz, mért keseregsz, lelkem, édes lányom?”
„Hogyne keseregjek?” Hogyne sírjak, hogyne!
Ifjú Mátyás király olyan álmot látott:
„Üvegablak alatt nagy, hosszú almafa,
Nagy, hosszú almának tizenkét szép ága,
Háromszáz levele, hatvanhat virágja,
Ha ezt fel nem fejtem, fejemet leveszi.”
„Ne sírj, ne keseregj, lelkem, édes lányom,
Lelkem, édes lányom, menj el, mondd meg neki:
Nagy, hosszú almafa, nagy, hosszú esztendő,
Tizenkét szép ága, tizenkét szép hónap,
Háromszáz levele, háromszáz művesnap,
Hatvanhat virágja, hatvanhat ünnepnap.”
Ifjú Mátyás király fennszóval kiáltá:
„Szőj te, lányom, nekem három kenderfejből,
Három kenderfejből egy kendező-kendőt,
Egy sátorborítót, ebédelő ruhát.”
Ő még elfordula, sírogatni foga,
„Mért sírsz magad, mért sírsz, lelkem, édes lányom?”
„Hogyne sírjak, hogyne, hogyne keseregjek?
Ne, mit mondott nekem ifjú Mátyás király:
Ifjú Mátyás király azt a törvényt tette,
Hogy szőjek én neki, három kenderfejből,
Három kenderfejből, egy kendező-kendőt,
Egy sátorborítót s ebédelő ruhát.”
„Semmi ez, semmi ez, lelkem, édes lányom,
Menj el magad hozzá, mondd meg te nekije,
Csináljon ő neked két hólyagforgácsból,
Két hólyagforgácsból szövőszéket s vetőt,
Egy szóval megmondva, mi a szövéshez kell.
Menj el, lányom, menj el, menj el, mondd meg neki!”
Ifjú Mátyás király nem volt mit feleljen,
Ifjú Mátyás király fennszóval kiáltá,
Ifjú Mátyás király fennszóval kiáltá:
„Nem kell nekem, nem kell a kendező-kendő,
A kendező-kendő, sem sátorborító,
Sem ebédlő ruha, csak te kellesz nekem!”