Galeotto Marzio írásai
Utószó
Írta Kardos Tibor
Galeotto Marzio
Hunyadi Mátyás humanista udvarának egyik legjellemzőbb alakja volt Galeotto Marzio, akinek itt teljes terjedelemben közölt munkája, a Mátyás királynak kiváló, bölcs, tréfás mondásairól és tetteiről szóló könyv (De egregie, sapienter, iocose dictis ac factis regis Mathiae liber) a kor legszínesebb, legelevenebb irodalmi emléke. Galeotto Marzio munkája friss, közvetlen, élményszerű, ott is egyéni színt tud belevinni a fejedelmi arckép megrajzolásába, ahol szemmel láthatóan vándoranekdotákat dolgoz fel. A gyűjtemény számos fejezetének magva azonban egyéni élményen alapul, ez magyarázza közvetlenségét, meggyőző erejét. A munka 1485 tavaszán keletkezett, mintája Antonio Beccadelli (másként Panormita) Aragóniai Alfonzról, valamint Enea Silvio Piccolomininek Zsigmond császárról s általában az újabb német-római császárokról szóló hasonló tárgyú művei voltak. Ismernie kellett Vitéz János barátjának, Pier Paolo Vergeriónak Magyarországon írt anekdotagyűjteményét is, melynek egy-két erőteljesen polgári és plebejus tartalmú fennmaradt anekdotája nemcsak Galeotto gyűjteményével van rokonságban, de a magyar Mátyás-trufákkal, anekdotákkal is. Galeotto felvilágosult művecskéje szellemében a nápolyi felvilágosodott humanisták gondolkodásához áll közel. Az előadott élményeket többszöri magyarországi tartózkodása során szerezte, 1461 óta, tehát csaknem egy negyed évszázad folyamán. Szövegünk forrása Galeottus Martius Narniensis: De egregie, sapienter, iocose dictis ac factis regis Mathiae ad ducem Johannem, eius filium liber. Ed. Ladislaus Juhász. (Lipsiae, Teubner, 1934. Bibliotheca Scriptorum Medii Recentisque Aevorum.) A magyar fordítás először a Szépirodalmi Könyvkiadó Magyar Klasszikusok sorozatának Kardos Tibor szerkesztette A renaissance Magyarországon (Bp. 1961.) című kötetében jelent meg.
Galeotto Marzio életrajzi adatai az alábbiakban foglalhatók össze: 1427 táján született, patrícius családból az umbriai Narniban. Ifjúkoráról semmi bizonyosat nem tudunk. Elfogadhatónak látszik az az adat, mely szerint egy ideig katonáskodott. 1447 táján Ferrarában találkozunk vele, a humanista Guarino házában, itt kötött egész életre szóló barátságot Janus Pannoniusszal. A fiatal magyar poéta szellemi fejlődésére is bizonyos befolyással volt. 1450-ben a szent év ürügyén megfordult Rómában, ugyanezen évben beiratkozott a padovai egyetem orvosi karára, de egyidejűleg irodalmi előadásokat tartott a görög-római irodalomból. Egy híres padovai orvoscsalád, a Montagnana család egyik tagjának, Bartolomeo da Montagnana padovai orvosprofesszornak leányát vette feleségül. Ez a család az averroista gondolatok egyik jelentékeny közvetítőjének tekinthető, és Bartolomeo e tekintetben nagy hatással volt vejére. Galeotto Padovában, illetve Montagnanában tartózkodott 1461-i első magyarországi útjáig. Még ez évben vagy a következőben visszatért Itáliába, majd Franciaországon keresztül Spanyolországba és Angliába utazott püspökökhöz és főúri ismerősökhöz. 1463-ban ismét Padovában van. 1463-tól a bolognai egyetemen a retorika és a poétika tanára. Adatok bizonyítják, hogy 1465-ben is tanított. Lehet, hogy 1465 derekán az Itáliában követségben járó Janus Pannonius viszi Magyarországra; a rendelkezésünkre álló adatok szerint, úgy látszik, évekig nálunk is tartózkodik, egészen a Vitéz-Janus-féle összeesküvésig. 1473-tól megint bolognai tanár 1477-ig. Magyarországon Galeotto a király társalkodója és mulattatója lehetett, még háborúiba is elkísérte. Az uralkodó rábízta a keletkezőben levő könyvtár őrzését is. Ekkor írta De homine (Az emberről) című művét. Visszatérve Bolognába, 1477-ben írta meg a De incognitis vulgo (A közönségesen ismeretlen dolgokról) című munkát, és a benne levő felvilágosodott és materialista nézetek miatt súlyos kellemetlenségei támadtak a velencei inkvizícióval. Lorenzo de’Medici és Hunyadi Mátyás segítségével került ki a börtönből, utána Rómába kellett mennie. Innen Magyarországra sietett, és 1480-ig itt is maradt. Életrajzíróinak állítása szerint ekkor ismét hazatért, de 1481 végén, illetve 1482 elején Veszprém városában találjuk. Itt Johannes Niger dominikánus szerzetessel tettlegességgé fajuló vitája volt. Ezek után, úgy látszik, sietősen hazatért, de 1482. szeptember 30. után, mikor Mátyás király elfoglalta Hainburg várát, megjelent a király táborában, hogy leányai számára jegyajándékot kérjen. Mint szövegéből kiderül, ellenségeitől tartva hazaiparkodott. Emlékei alapján írta meg 1485 tavaszán Mátyás királyról szóló munkáját, és alkalmasint személyesen adta át utolsó magyarországi utazásakor. 1492-ben Franciaországban járt VIII. Károly királynál, hogy De excellentibus (A kiválóakról) című művét felajánlja neki. Némely források szerint 1497-ben halt meg (lezuhant lováról). Halálának helye bizonytalan, némelyek szerint Csehország, mások szerint Montagnana, ismét mások szerint Lyon.
Galeotto Marzio magyarországi élményei alapján írt történeti munkájában említi a Velencében 1484 karácsonyától 1485. február 13-ig zajló lovagi játékokat, amelyeken Gaspare di Sanseverino részt vett, majd pedig „a minap” (nuper) Mantovában mutatta be lovagi bátorságát. Ezek a mantovai viadalok 1485. április 13. és 16. között játszódtak le. Azt viszont nem említi Galeotto, hogy Mátyás elfoglalta Bécset (1485. június 1.), pedig erről aligha feledkezik meg, ha munkáját nem fejezte volna be. Ez a hír egy hónap alatt elterjedt egész Itáliában. Galeotto műve tehát 1485 tavaszán nyerhette el végleges formáját. Nyíltan kimondott – és elért – célja, hogy a trónörökös, a fiatal Corvin János herceg elé példaképül állítsa atyját. Az anekdota sokkal alkalmasabb rá, hogy egy rendkívüli egyéniség életszerűen átsugározzon rajta, mint akár a legmagasabb rendű történeti jellemzés. Ezért hat olyan nagy erővel Galeotto, amikor közvetlen frisseséggel mutatja be apró, csattanós történeteiben Mátyás becsületességét, ügyességét, nagylelkűségét, méltányosságát, példátlan ideg- és akaraterejét, összpontosító képességét és mégis szerteágazó figyelmét. Hunyadi Mátyás személyes bátorsága annyira megnyilatkozik a Holubárral való híres kopjatörésben, hogy azt is elhisszük, hogy Mátyás valóban kész lett volna – mint hangoztatta – személyes párviadalban megmérkőzni III. Frigyessel, de a császár bujkált előle. (Nápolyi Beatrix nagyapja, Aragóniai Alfonz hívta ki így párharcra a trónkövetelő Anjou Renét.) Akárcsak a reneszánsz fejedelmek e nagy mintaképe, Mátyás sem fél merénylettől, mérgezéstől, mondván, hogy aki „igazságosan és törvényesen kormányoz, annak nem kell alattvalói fegyverétől és mérgétől félnie”. Amiként Aragóniai Alfonz elutasította – legalábbis Panormitának Galeottóéhoz hasonló című és tárgyú munkája szerint –, hogy ellenségeit csalárd módon elfogassa vagy meggyilkolja, ugyanúgy utasítja vissza Mátyás a pápai követ ajánlatát, hogy elfogassa Podjebrád György fiait, akik becsületében megbíztak. (Galeotto naiv őszinteségére vall, hogy művében Mátyás felháborodottan visszautasítja ugyan, hogy valaki méreggel pusztítsa el egykori apósát, Podjebrád Györgyöt, de ha karddal tenné meg, az már egészen más...)
Galeottónak ki nem mondott, de az előbbihez kapcsolódó, szinte legfontosabb célja, hogy az Aragóniai-ház és Mátyás király közös pápaellenes politikáját támogassa. A rövid kis munkát át- meg átjárja az egyház- és pápaellenesség. Már az I. fejezetben nekiront a pápai követnek, éppen az imént elmondott történet ürügyén. A II. fejezet a magyar főpapság bűneit teregeti ki, a 13. egy gátlás nélkül intrikáló pápai követ megfeddéséről és kiutasításáról szól. A 18. fejezetben Rangoni Gábor bíborossá tétele kapcsán Mátyás király egyházpolitikai törekvéseinek jogi alapjáról ír, amit a híres konstanzi oklevél biztosított: a magyar királyok főkegyúri jogáról a főpapok kijelöléséhez. A 26. fejezetben személyes élményeit eleveníti fel, amikor Velencében a fanatikus inkvizítor felkorbácsolta ellene a tudatlan tömeget. A 30. fejezetben, művének csaknem a végpontján gúnyoltatja ki a királlyal Giovanni Gattit, az öntelt dominikánus teológust. Nem véletlen, hogy Gatti a királyt „óva inti”, nehogy valami „tévelygésbe” essék, hiszen Galeottót is ilyen „tévelygések” miatt állították pellengérre Velencében.
Galeottónak nemcsak Bonfini tulajdonított materialista és epikureista nézeteket, ebben a munkájában is vannak materialista vonások. Anekdotagyűjteményét át- meg átjárja a középkori arab materializmus legnagyobb alakjának, Avicennának tana, különösképpen, amikor az ő nyomán azt hirdeti, hogy a test alapjában meghatározza a lelket. Lorenzo Vallára és az újplatonistákra kell gondolnunk, amikor a vallásalapítást teljességgel emberi műveletnek fogja fel. Mikor Buda városának nevét magyarázza, és helytelenül Buddha nevével hozza összefüggésbe, figyelemre méltó kitérőt tesz. Egyesek szerint ugyanis Buddhát egy szűz hozta a világra, méghozzá „az oldalából” nőtt ki (akárcsak Éva Ádáméból). Galeotto maliciózusan hozzá is teszi: „Hogy ez a születés igaz-e, vagy sem, nem döntöm el. Annyi bizonyos, hogy Buddhának hívták azt a bölcs férfiút, aki az indusok vallási tanát összeállította.”
Galeotto munkáját új tudományos szemlélet és életöröm ragyogja be. A vidám lakoma, a szellemes társalgás, a sziporkázó ötletek, a kellemes beszélgetés e lelkes híve többet tett Mátyás udvarának megörökítésére, mint sok ünnepélyes és terjedelmes mű szerzője együttvéve.
Írta Kardos Tibor
Galeotto Marzio
Hunyadi Mátyás humanista udvarának egyik legjellemzőbb alakja volt Galeotto Marzio, akinek itt teljes terjedelemben közölt munkája, a Mátyás királynak kiváló, bölcs, tréfás mondásairól és tetteiről szóló könyv (De egregie, sapienter, iocose dictis ac factis regis Mathiae liber) a kor legszínesebb, legelevenebb irodalmi emléke. Galeotto Marzio munkája friss, közvetlen, élményszerű, ott is egyéni színt tud belevinni a fejedelmi arckép megrajzolásába, ahol szemmel láthatóan vándoranekdotákat dolgoz fel. A gyűjtemény számos fejezetének magva azonban egyéni élményen alapul, ez magyarázza közvetlenségét, meggyőző erejét. A munka 1485 tavaszán keletkezett, mintája Antonio Beccadelli (másként Panormita) Aragóniai Alfonzról, valamint Enea Silvio Piccolomininek Zsigmond császárról s általában az újabb német-római császárokról szóló hasonló tárgyú művei voltak. Ismernie kellett Vitéz János barátjának, Pier Paolo Vergeriónak Magyarországon írt anekdotagyűjteményét is, melynek egy-két erőteljesen polgári és plebejus tartalmú fennmaradt anekdotája nemcsak Galeotto gyűjteményével van rokonságban, de a magyar Mátyás-trufákkal, anekdotákkal is. Galeotto felvilágosult művecskéje szellemében a nápolyi felvilágosodott humanisták gondolkodásához áll közel. Az előadott élményeket többszöri magyarországi tartózkodása során szerezte, 1461 óta, tehát csaknem egy negyed évszázad folyamán. Szövegünk forrása Galeottus Martius Narniensis: De egregie, sapienter, iocose dictis ac factis regis Mathiae ad ducem Johannem, eius filium liber. Ed. Ladislaus Juhász. (Lipsiae, Teubner, 1934. Bibliotheca Scriptorum Medii Recentisque Aevorum.) A magyar fordítás először a Szépirodalmi Könyvkiadó Magyar Klasszikusok sorozatának Kardos Tibor szerkesztette A renaissance Magyarországon (Bp. 1961.) című kötetében jelent meg.
Galeotto Marzio életrajzi adatai az alábbiakban foglalhatók össze: 1427 táján született, patrícius családból az umbriai Narniban. Ifjúkoráról semmi bizonyosat nem tudunk. Elfogadhatónak látszik az az adat, mely szerint egy ideig katonáskodott. 1447 táján Ferrarában találkozunk vele, a humanista Guarino házában, itt kötött egész életre szóló barátságot Janus Pannoniusszal. A fiatal magyar poéta szellemi fejlődésére is bizonyos befolyással volt. 1450-ben a szent év ürügyén megfordult Rómában, ugyanezen évben beiratkozott a padovai egyetem orvosi karára, de egyidejűleg irodalmi előadásokat tartott a görög-római irodalomból. Egy híres padovai orvoscsalád, a Montagnana család egyik tagjának, Bartolomeo da Montagnana padovai orvosprofesszornak leányát vette feleségül. Ez a család az averroista gondolatok egyik jelentékeny közvetítőjének tekinthető, és Bartolomeo e tekintetben nagy hatással volt vejére. Galeotto Padovában, illetve Montagnanában tartózkodott 1461-i első magyarországi útjáig. Még ez évben vagy a következőben visszatért Itáliába, majd Franciaországon keresztül Spanyolországba és Angliába utazott püspökökhöz és főúri ismerősökhöz. 1463-ban ismét Padovában van. 1463-tól a bolognai egyetemen a retorika és a poétika tanára. Adatok bizonyítják, hogy 1465-ben is tanított. Lehet, hogy 1465 derekán az Itáliában követségben járó Janus Pannonius viszi Magyarországra; a rendelkezésünkre álló adatok szerint, úgy látszik, évekig nálunk is tartózkodik, egészen a Vitéz-Janus-féle összeesküvésig. 1473-tól megint bolognai tanár 1477-ig. Magyarországon Galeotto a király társalkodója és mulattatója lehetett, még háborúiba is elkísérte. Az uralkodó rábízta a keletkezőben levő könyvtár őrzését is. Ekkor írta De homine (Az emberről) című művét. Visszatérve Bolognába, 1477-ben írta meg a De incognitis vulgo (A közönségesen ismeretlen dolgokról) című munkát, és a benne levő felvilágosodott és materialista nézetek miatt súlyos kellemetlenségei támadtak a velencei inkvizícióval. Lorenzo de’Medici és Hunyadi Mátyás segítségével került ki a börtönből, utána Rómába kellett mennie. Innen Magyarországra sietett, és 1480-ig itt is maradt. Életrajzíróinak állítása szerint ekkor ismét hazatért, de 1481 végén, illetve 1482 elején Veszprém városában találjuk. Itt Johannes Niger dominikánus szerzetessel tettlegességgé fajuló vitája volt. Ezek után, úgy látszik, sietősen hazatért, de 1482. szeptember 30. után, mikor Mátyás király elfoglalta Hainburg várát, megjelent a király táborában, hogy leányai számára jegyajándékot kérjen. Mint szövegéből kiderül, ellenségeitől tartva hazaiparkodott. Emlékei alapján írta meg 1485 tavaszán Mátyás királyról szóló munkáját, és alkalmasint személyesen adta át utolsó magyarországi utazásakor. 1492-ben Franciaországban járt VIII. Károly királynál, hogy De excellentibus (A kiválóakról) című művét felajánlja neki. Némely források szerint 1497-ben halt meg (lezuhant lováról). Halálának helye bizonytalan, némelyek szerint Csehország, mások szerint Montagnana, ismét mások szerint Lyon.
Galeotto Marzio magyarországi élményei alapján írt történeti munkájában említi a Velencében 1484 karácsonyától 1485. február 13-ig zajló lovagi játékokat, amelyeken Gaspare di Sanseverino részt vett, majd pedig „a minap” (nuper) Mantovában mutatta be lovagi bátorságát. Ezek a mantovai viadalok 1485. április 13. és 16. között játszódtak le. Azt viszont nem említi Galeotto, hogy Mátyás elfoglalta Bécset (1485. június 1.), pedig erről aligha feledkezik meg, ha munkáját nem fejezte volna be. Ez a hír egy hónap alatt elterjedt egész Itáliában. Galeotto műve tehát 1485 tavaszán nyerhette el végleges formáját. Nyíltan kimondott – és elért – célja, hogy a trónörökös, a fiatal Corvin János herceg elé példaképül állítsa atyját. Az anekdota sokkal alkalmasabb rá, hogy egy rendkívüli egyéniség életszerűen átsugározzon rajta, mint akár a legmagasabb rendű történeti jellemzés. Ezért hat olyan nagy erővel Galeotto, amikor közvetlen frisseséggel mutatja be apró, csattanós történeteiben Mátyás becsületességét, ügyességét, nagylelkűségét, méltányosságát, példátlan ideg- és akaraterejét, összpontosító képességét és mégis szerteágazó figyelmét. Hunyadi Mátyás személyes bátorsága annyira megnyilatkozik a Holubárral való híres kopjatörésben, hogy azt is elhisszük, hogy Mátyás valóban kész lett volna – mint hangoztatta – személyes párviadalban megmérkőzni III. Frigyessel, de a császár bujkált előle. (Nápolyi Beatrix nagyapja, Aragóniai Alfonz hívta ki így párharcra a trónkövetelő Anjou Renét.) Akárcsak a reneszánsz fejedelmek e nagy mintaképe, Mátyás sem fél merénylettől, mérgezéstől, mondván, hogy aki „igazságosan és törvényesen kormányoz, annak nem kell alattvalói fegyverétől és mérgétől félnie”. Amiként Aragóniai Alfonz elutasította – legalábbis Panormitának Galeottóéhoz hasonló című és tárgyú munkája szerint –, hogy ellenségeit csalárd módon elfogassa vagy meggyilkolja, ugyanúgy utasítja vissza Mátyás a pápai követ ajánlatát, hogy elfogassa Podjebrád György fiait, akik becsületében megbíztak. (Galeotto naiv őszinteségére vall, hogy művében Mátyás felháborodottan visszautasítja ugyan, hogy valaki méreggel pusztítsa el egykori apósát, Podjebrád Györgyöt, de ha karddal tenné meg, az már egészen más...)
Galeottónak ki nem mondott, de az előbbihez kapcsolódó, szinte legfontosabb célja, hogy az Aragóniai-ház és Mátyás király közös pápaellenes politikáját támogassa. A rövid kis munkát át- meg átjárja az egyház- és pápaellenesség. Már az I. fejezetben nekiront a pápai követnek, éppen az imént elmondott történet ürügyén. A II. fejezet a magyar főpapság bűneit teregeti ki, a 13. egy gátlás nélkül intrikáló pápai követ megfeddéséről és kiutasításáról szól. A 18. fejezetben Rangoni Gábor bíborossá tétele kapcsán Mátyás király egyházpolitikai törekvéseinek jogi alapjáról ír, amit a híres konstanzi oklevél biztosított: a magyar királyok főkegyúri jogáról a főpapok kijelöléséhez. A 26. fejezetben személyes élményeit eleveníti fel, amikor Velencében a fanatikus inkvizítor felkorbácsolta ellene a tudatlan tömeget. A 30. fejezetben, művének csaknem a végpontján gúnyoltatja ki a királlyal Giovanni Gattit, az öntelt dominikánus teológust. Nem véletlen, hogy Gatti a királyt „óva inti”, nehogy valami „tévelygésbe” essék, hiszen Galeottót is ilyen „tévelygések” miatt állították pellengérre Velencében.
Galeottónak nemcsak Bonfini tulajdonított materialista és epikureista nézeteket, ebben a munkájában is vannak materialista vonások. Anekdotagyűjteményét át- meg átjárja a középkori arab materializmus legnagyobb alakjának, Avicennának tana, különösképpen, amikor az ő nyomán azt hirdeti, hogy a test alapjában meghatározza a lelket. Lorenzo Vallára és az újplatonistákra kell gondolnunk, amikor a vallásalapítást teljességgel emberi műveletnek fogja fel. Mikor Buda városának nevét magyarázza, és helytelenül Buddha nevével hozza összefüggésbe, figyelemre méltó kitérőt tesz. Egyesek szerint ugyanis Buddhát egy szűz hozta a világra, méghozzá „az oldalából” nőtt ki (akárcsak Éva Ádáméból). Galeotto maliciózusan hozzá is teszi: „Hogy ez a születés igaz-e, vagy sem, nem döntöm el. Annyi bizonyos, hogy Buddhának hívták azt a bölcs férfiút, aki az indusok vallási tanát összeállította.”
Galeotto munkáját új tudományos szemlélet és életöröm ragyogja be. A vidám lakoma, a szellemes társalgás, a sziporkázó ötletek, a kellemes beszélgetés e lelkes híve többet tett Mátyás udvarának megörökítésére, mint sok ünnepélyes és terjedelmes mű szerzője együttvéve.
