Galeotto Marzio írásai
Bölcs mondás
Az olmützi találkozón, ahol Csehország, Németország, Magyarország királya és sok különféle nemzet fejedelme jött össze, tömérdek bohóc és színész is odacsődült a fejedelmek konyháihoz. Volt köztük egy nem éppen szellemtelen férfiú is, aki német nyelven rigmusokat szavalt Mátyás királynak, méghozzá elég jó taglejtéssel. Felsorolta mindazoknak az európai fejedelmeknek a nevét, akikről jósolgatták, hogy a török támadás ellen hadi vállalkozásba fognak. Előszámolta kinek-kinek a fegyvereit, katonáinak számát, és azzal fejezte be ezt a részt, hogy a fővezér Mátyás király lesz, egyrészt mert szomszédja a törököknek, másrészt mert a velük való szüntelen harc és a sok háborús tapasztalat miatt mindenki egyetértésével kerül valamennyiük élére. Ez volt a rigmus első fejezete. A másodikban elmondta a király dicséretét, mégpedig igen bőbeszédűen, s igazat-hamisat együvé hordva. Mert bárki is volt a szerzője ezeknek a rigmusoknak, vagy nem jól emlékezett Mátyás király tetteire, vagy hízelegni akart, mert sok valótlant kevert az igazságba. Igazat mondott, mikor a hadi tudományokban való kiválóságát, nagyvonalúságát, olvasottságát, emberségét és okosságát dicsőítette, de mikor roppant erejét és vénuszi szépségét kezdte dicsérni, mindenki láthatta, hogy valótlant állít, hiszen Mátyás király közepes erejű volt, férfias szépségű, és férfinak is látszott. Haja nem kimondottan vörös, enyhén hullámos, sűrű és hosszan lecsüngő. Szeme élénk, tűzben égő, orcája piros, keze hosszú ujjú (csak a kisujját nem nyújtotta ki egészen), szóval inkább Mars, mint Vénusz szépségével ékes. Mátyás király valóban dicső és hősi tetteinek igaz dicséretét nem utasítja vissza, de a valótlanságot és a hízelgést utálja, és annyira irtózik tőle, hogy valósággal haragosnak tartaná az ember. Végül a bohóc jutalmat kért az elmondottakért, e fáradozására és a rigmusok előadására hivatkozva. A király a vers befejeztével így szólt:
- Igen sok olyan dolgot énekeltél meg művedben az én dicséretemre, amelyet semmiképpen sem vagyok képes magamban felfedezni. Mégsem haragszom rád, mert nem rossz szándékkal mondtad. Úgy fogadom versedet, mint ami az erényre fog serkenteni engem, és erőmhöz mérten megkísérlem, hogy tőlem telhetőn beváltsam szavaidat. De a gigászi erőt, ganümédészi és absoloni szépséget ki ne ejtsd még egyszer! Most már láttál saját szemeddel! Ha ezután is bűnösnek találtatnál efféle hízelgésben, nem érdemelsz bocsánatot. Ami pedig fáradságod és hízelgő szavalatod jutalmát illeti, várj, míg teljesedésbe nem megy mindaz, amit megjövendöltél. Sok olyasmit mondtál el ugyanis, amit inkább csak óhajtunk, semmint remélünk most, hogy kemény küzdelem vár ránk a törökkel. 31
Az olmützi találkozón, ahol Csehország, Németország, Magyarország királya és sok különféle nemzet fejedelme jött össze, tömérdek bohóc és színész is odacsődült a fejedelmek konyháihoz. Volt köztük egy nem éppen szellemtelen férfiú is, aki német nyelven rigmusokat szavalt Mátyás királynak, méghozzá elég jó taglejtéssel. Felsorolta mindazoknak az európai fejedelmeknek a nevét, akikről jósolgatták, hogy a török támadás ellen hadi vállalkozásba fognak. Előszámolta kinek-kinek a fegyvereit, katonáinak számát, és azzal fejezte be ezt a részt, hogy a fővezér Mátyás király lesz, egyrészt mert szomszédja a törököknek, másrészt mert a velük való szüntelen harc és a sok háborús tapasztalat miatt mindenki egyetértésével kerül valamennyiük élére. Ez volt a rigmus első fejezete. A másodikban elmondta a király dicséretét, mégpedig igen bőbeszédűen, s igazat-hamisat együvé hordva. Mert bárki is volt a szerzője ezeknek a rigmusoknak, vagy nem jól emlékezett Mátyás király tetteire, vagy hízelegni akart, mert sok valótlant kevert az igazságba. Igazat mondott, mikor a hadi tudományokban való kiválóságát, nagyvonalúságát, olvasottságát, emberségét és okosságát dicsőítette, de mikor roppant erejét és vénuszi szépségét kezdte dicsérni, mindenki láthatta, hogy valótlant állít, hiszen Mátyás király közepes erejű volt, férfias szépségű, és férfinak is látszott. Haja nem kimondottan vörös, enyhén hullámos, sűrű és hosszan lecsüngő. Szeme élénk, tűzben égő, orcája piros, keze hosszú ujjú (csak a kisujját nem nyújtotta ki egészen), szóval inkább Mars, mint Vénusz szépségével ékes. Mátyás király valóban dicső és hősi tetteinek igaz dicséretét nem utasítja vissza, de a valótlanságot és a hízelgést utálja, és annyira irtózik tőle, hogy valósággal haragosnak tartaná az ember. Végül a bohóc jutalmat kért az elmondottakért, e fáradozására és a rigmusok előadására hivatkozva. A király a vers befejeztével így szólt:
- Igen sok olyan dolgot énekeltél meg művedben az én dicséretemre, amelyet semmiképpen sem vagyok képes magamban felfedezni. Mégsem haragszom rád, mert nem rossz szándékkal mondtad. Úgy fogadom versedet, mint ami az erényre fog serkenteni engem, és erőmhöz mérten megkísérlem, hogy tőlem telhetőn beváltsam szavaidat. De a gigászi erőt, ganümédészi és absoloni szépséget ki ne ejtsd még egyszer! Most már láttál saját szemeddel! Ha ezután is bűnösnek találtatnál efféle hízelgésben, nem érdemelsz bocsánatot. Ami pedig fáradságod és hízelgő szavalatod jutalmát illeti, várj, míg teljesedésbe nem megy mindaz, amit megjövendöltél. Sok olyasmit mondtál el ugyanis, amit inkább csak óhajtunk, semmint remélünk most, hogy kemény küzdelem vár ránk a törökkel. 31
