Galeotto Marzio írásai
Bölcs tett
Pál pápa Magyarországra küldött egy ferencrendi szerzetest vallási ügyekben. Ez a feddhetetlen életű, szelíd erkölcsű és a humanista tudományokban jeles férfiú, miután sok és nehéz ügyben ügyesen viselkedett, kiérdemelte Mátyás királynak, az emberek gondos megfigyelőjének jóindulatát. 26 Ezért a király csakhamar püspökké választotta, mivel Magyarország királyai kiváltságos joggal maguk választják ki a püspököket, a pápák pedig csak megerősítik őket. E hirtelen választás miatt sokan berzenkedtek a főurak közül, akiknek fiai a püspökségre áhítoztak, mert méltatlannak tartották, hogy egy idegen embert, aki kötéllel övezi magát, és mezítláb jár-kel kapuról kapura kenyeret koldulva, ilyen gyorsan ilyen gazdag püspökség kormányzására emelt, anélkül, hogy az illető sokat fáradozott volna érte. Pedig hány magyar ember akad, aki származásával, műveltségével és a kereszténység körüli érdemeivel kitűnt! Ez pedig ráadásul szemmel láthatólag csak vonakodva fogadta el a tisztséget!
A király azonban ismerve e férfiú talpraesett jártasságát, nem hederített rájuk, ellenben gyakorta sürgette Sixtus pápát levélben is, követek útján is, hogy Gábort (ez volt ugyanis a neve) juttassa be a bíborosok testületébe. De Sixtus és a testület azt írta vissza, hogy hajlandó a királynak kedvére tenni, de csak magában a dologban, nem pedig az emberben, bárki másról volna is szó, megkapná a király, amit óhajt, de a szerzetest köti a szegénység és az engedelmesség fogadalma, nem szabad tehát a kolostorából kiragadni. Az ilyen férfiak, akik a világ számára halottak, nem alkalmasak rá, hogy megértsék azt, ami gyarló, emberi. Ha sokan vannak, megzavarják az egyház rendjét, mert ritkán van meg bennük a tapasztalat és jártasság, ami nélkül senki sem lehet igazán művelt. De Mátyás király nem törődött mindezzel, és követei útján a bíborosi testületet a pápával együtt újra meg újra unszolta, dicsérte Gábort, és semmibe vette környezetének és híveinek szavát, akik meg akarták győzni, hogy a pápa és a bíborosok megneheztelnek a kedvük ellenére való dolog miatt. Hiszen akad a király alattvalói közt is nem egy, aki érdemesebb Gábornál a bíborosi kalap jelvényére, ősi családja, ragyogó erényei, a kereszténység védelmezése jóvoltából, és Mátyás tudhatná, hogy mindezek elnyernék a pápa tetszését. De a király szilárdan ragaszkodott szándékához, úgyhogy végül Gábor püspök, hajdan Szent Ferenc követője, miután az egész testület beleegyezett a király kedvéért, megkapta a bíborosi jelvényeket. Ő maga mit sem tudott a tárgyalásokról, és mikor megkapta bíborossá választása hírét, hosszan könnyezett, mert megértette, hogy csak a király közreműködésével mehetett ez végbe, és hogy soha meg nem tudja hálálni a király rá halmozott sok jótéteményét. És mikor már Rómában lakott, mindenki azt mondta, hogy Mátyás király okos emberismeretével helyesen választott, mert Gábor rendkívül emberséges és bámulatra méltóan okos.
Pál pápa Magyarországra küldött egy ferencrendi szerzetest vallási ügyekben. Ez a feddhetetlen életű, szelíd erkölcsű és a humanista tudományokban jeles férfiú, miután sok és nehéz ügyben ügyesen viselkedett, kiérdemelte Mátyás királynak, az emberek gondos megfigyelőjének jóindulatát. 26 Ezért a király csakhamar püspökké választotta, mivel Magyarország királyai kiváltságos joggal maguk választják ki a püspököket, a pápák pedig csak megerősítik őket. E hirtelen választás miatt sokan berzenkedtek a főurak közül, akiknek fiai a püspökségre áhítoztak, mert méltatlannak tartották, hogy egy idegen embert, aki kötéllel övezi magát, és mezítláb jár-kel kapuról kapura kenyeret koldulva, ilyen gyorsan ilyen gazdag püspökség kormányzására emelt, anélkül, hogy az illető sokat fáradozott volna érte. Pedig hány magyar ember akad, aki származásával, műveltségével és a kereszténység körüli érdemeivel kitűnt! Ez pedig ráadásul szemmel láthatólag csak vonakodva fogadta el a tisztséget!
A király azonban ismerve e férfiú talpraesett jártasságát, nem hederített rájuk, ellenben gyakorta sürgette Sixtus pápát levélben is, követek útján is, hogy Gábort (ez volt ugyanis a neve) juttassa be a bíborosok testületébe. De Sixtus és a testület azt írta vissza, hogy hajlandó a királynak kedvére tenni, de csak magában a dologban, nem pedig az emberben, bárki másról volna is szó, megkapná a király, amit óhajt, de a szerzetest köti a szegénység és az engedelmesség fogadalma, nem szabad tehát a kolostorából kiragadni. Az ilyen férfiak, akik a világ számára halottak, nem alkalmasak rá, hogy megértsék azt, ami gyarló, emberi. Ha sokan vannak, megzavarják az egyház rendjét, mert ritkán van meg bennük a tapasztalat és jártasság, ami nélkül senki sem lehet igazán művelt. De Mátyás király nem törődött mindezzel, és követei útján a bíborosi testületet a pápával együtt újra meg újra unszolta, dicsérte Gábort, és semmibe vette környezetének és híveinek szavát, akik meg akarták győzni, hogy a pápa és a bíborosok megneheztelnek a kedvük ellenére való dolog miatt. Hiszen akad a király alattvalói közt is nem egy, aki érdemesebb Gábornál a bíborosi kalap jelvényére, ősi családja, ragyogó erényei, a kereszténység védelmezése jóvoltából, és Mátyás tudhatná, hogy mindezek elnyernék a pápa tetszését. De a király szilárdan ragaszkodott szándékához, úgyhogy végül Gábor püspök, hajdan Szent Ferenc követője, miután az egész testület beleegyezett a király kedvéért, megkapta a bíborosi jelvényeket. Ő maga mit sem tudott a tárgyalásokról, és mikor megkapta bíborossá választása hírét, hosszan könnyezett, mert megértette, hogy csak a király közreműködésével mehetett ez végbe, és hogy soha meg nem tudja hálálni a király rá halmozott sok jótéteményét. És mikor már Rómában lakott, mindenki azt mondta, hogy Mátyás király okos emberismeretével helyesen választott, mert Gábor rendkívül emberséges és bámulatra méltóan okos.
