Galeotto Marzio írásai
Elmés mondás
Mátyás király Ferdinánd király leányát, Beatrixot vette feleségül. Ez a feddhetetlen erkölcsű, bájos fiatal leány irodalomban, tudományban jártas, kiválóan ékesszóló, válaszaiban méltóságteljes és talpraesett volt. Ahogy valamit elbeszélt, ahogy a dolgokat intézte, mindabban volt valami kellem, ami felkeltette az emberek csodálatát. Nemcsak királynéi méltóságának, de asszonyi elfoglaltságainak is úgy megfelelt, hogy az ókorból bárkivel felvehette volna a versenyt. Feddhetetlen erkölcseit és tiszteletet parancsoló szűzi szemérmét még az is tetézte, hogy ügyes könnyedséggel tudta idézni az auktorokat. Mikor például egy nemesasszony változékony kedvejárasáról esett szó, nyomban idézte Vergilius versét, hogy:
Szűntelenül meginog s fordulgat kedve a nőnek... 7
Ámde Beatrix, mikor Nápolyból a férjéhez költözött, leánykíséretet is hozott magával, ahogy azt a királynék szokták. Legtöbbjük hercegi, de a többi is tekintélyes családból való volt, csakhogy – akár, mivel Beatrix volt rendkívül szép, akár, mivel valóban olyanok voltak – igen rútnak látszottak, különösen Magyarországon, mert a magyarok népe igen-igen szép. Mármost Magyarországon az a szokás, hogy a leányok, mikor úrnőjük kíséretében vannak, nem ülhetnek le, hacsak meg nem parancsolják nekik, és az úrnő helyet nem foglalt. Ezek a leányok azonban, miközben Beatrix éppen helyet készült foglalni, a királyné intését be sem várva letelepedtek. Ekkor egy nem éppen ostoba férfiú így szólt Mátyás királyhoz:
– Ezek a leányok tisztára megbolondultak, hogy a hazai szokás ellenére leülnek, mielőtt a királyné engedélyt ad rá.
A király így felelt:
– Tévedsz, éppen ebben rejlik a leányok legfőbb bölcsessége! Átlátják, hogy rútak és formátlanok, tehát minden erejükkel azon vannak, hogy a férfiak meg ne lássák őket. A lehető legkisebbre húzódzkodnak össze, hogy észre ne vegyék őket, hiszen ha állnának, mindenki szeme elé lennének kirakva, ülve azonban csak kevesen látják őket, s azok is ismerősök, így hát bizonyos értelemben fedve vannak. Hasznos dolog ugyanis, hogy ami formátlan és rút, ne kerüljön szem elé, nehogy az emberek gyülekezete fennakadjon rajta. Mert a szép gyönyörködtet, a rút pedig elszomorít.
Mátyás király Ferdinánd király leányát, Beatrixot vette feleségül. Ez a feddhetetlen erkölcsű, bájos fiatal leány irodalomban, tudományban jártas, kiválóan ékesszóló, válaszaiban méltóságteljes és talpraesett volt. Ahogy valamit elbeszélt, ahogy a dolgokat intézte, mindabban volt valami kellem, ami felkeltette az emberek csodálatát. Nemcsak királynéi méltóságának, de asszonyi elfoglaltságainak is úgy megfelelt, hogy az ókorból bárkivel felvehette volna a versenyt. Feddhetetlen erkölcseit és tiszteletet parancsoló szűzi szemérmét még az is tetézte, hogy ügyes könnyedséggel tudta idézni az auktorokat. Mikor például egy nemesasszony változékony kedvejárasáról esett szó, nyomban idézte Vergilius versét, hogy:
Szűntelenül meginog s fordulgat kedve a nőnek... 7
Ámde Beatrix, mikor Nápolyból a férjéhez költözött, leánykíséretet is hozott magával, ahogy azt a királynék szokták. Legtöbbjük hercegi, de a többi is tekintélyes családból való volt, csakhogy – akár, mivel Beatrix volt rendkívül szép, akár, mivel valóban olyanok voltak – igen rútnak látszottak, különösen Magyarországon, mert a magyarok népe igen-igen szép. Mármost Magyarországon az a szokás, hogy a leányok, mikor úrnőjük kíséretében vannak, nem ülhetnek le, hacsak meg nem parancsolják nekik, és az úrnő helyet nem foglalt. Ezek a leányok azonban, miközben Beatrix éppen helyet készült foglalni, a királyné intését be sem várva letelepedtek. Ekkor egy nem éppen ostoba férfiú így szólt Mátyás királyhoz:
– Ezek a leányok tisztára megbolondultak, hogy a hazai szokás ellenére leülnek, mielőtt a királyné engedélyt ad rá.
A király így felelt:
– Tévedsz, éppen ebben rejlik a leányok legfőbb bölcsessége! Átlátják, hogy rútak és formátlanok, tehát minden erejükkel azon vannak, hogy a férfiak meg ne lássák őket. A lehető legkisebbre húzódzkodnak össze, hogy észre ne vegyék őket, hiszen ha állnának, mindenki szeme elé lennének kirakva, ülve azonban csak kevesen látják őket, s azok is ismerősök, így hát bizonyos értelemben fedve vannak. Hasznos dolog ugyanis, hogy ami formátlan és rút, ne kerüljön szem elé, nehogy az emberek gyülekezete fennakadjon rajta. Mert a szép gyönyörködtet, a rút pedig elszomorít.
