Galeotto Marzio írásai
Ajánlás
Nemes János herceg! 1
Már rég szerettem volna valamit a te számodra is alkotni, hogy megérthesd belőle: Galeotto Mátyás királynak, a te szülődnek és néked legodaadóbb híve. Mikor magamban meghánytam-vetettem, mi is volna megfelelő a te gyermeki korodhoz, hogy téged az erényre serkentsen, eszembe ötlött királyi atyádnak némely pompás, bölcs meg tréfás mondása és tette. Úgy véltem, ez fog legjobban megfelelni korodnak. Ugyanis az apák és ősök családi példája lelkesíti és a virtusra ösztökéli a fiakat. Mire felnőnek, beléjük ivódnak az otthon példái, ők is úgy gondolkoznak majd, hogy nem szabad az ősök erkölcsétől tágítani, és a merész és nehéz ügyekbe fürge lélekkel vetik bele magukat. Jól tudja ezt Vergilius is, a költő, midőn így szól:
Ősi erényre, férfi erőre tüzelnek-e vajjon
Aeneas atya és nagy elődöd, néhai Hector? 2
Mindazt, amit e könyvecskébe beleillesztettünk, legnagyobbrészt saját fülünkkel hallottuk, vagy szemünkkel láttuk. Ugyanis állandó társa és vendége voltunk a felséges Mátyás királynak, amint azt te is igen jól tudod. Könnyen felfoghatja, aki átnézi az ókoriak könyveit, főleg pedig Liviust, mennyire üdvös, ha megírjuk, amit mi magunk láttunk és hallottunk azokról, akik a dolgokat megcselekedték. Mert mikor a történetírók olyasmit írnak meg, amit másoktól hallottak, és nem maguk láttak, néha annyira eltérnek egymástól, hogy az olvasó bizonytalanságban marad. Ezért vitatkozik Livius olyan gyakran, mintha csak ki szeretné csalni az igazságot.
De ebben a kicsiny könyvben csak igaz és kétségbevonhatatlan dolgok vannak, minden alaposan művelt ember tudja, hogy ez mennyire fontos. Nemde a mi lelkünket is jobban megragadná Livius ékesszólása Scipio szépségéről, ha azt a bizonyos lecsüngő, fürtös hajzatot, azt a méltóságteljes magatartást, amit annyira magasztal, nemcsak olvasta, hanem saját szemével látta volna? Ki olvasta valaha is kétkedő lélekkel a Zsidó háborút, ki vonta valaha is kétségbe a Vespasianus család erényeit, hiszen a szerző, Josephus, állítja, hogy minden eseménynél jelen volt? 3
Fogadd tehát, nemes herceg, ezt a kis terjedelmű, de nagyon hiteles munkát. Annak a királynak némely mondásáról és tettéről van benne szó, aki a törököt oly gyakran tönkreverte, aki legyőzte Csehországot, leigázta a románokat, lesújtott a lengyelekre, az ellene támadó Magyarországot a régi fegyelemben kezében megtartotta, meghódította Ausztriát, hadi erejével az Óceánt és az Adriai-tengert tette meg birodalma határává, és megszabadította Otrantót a török elnyomástól. De ezekről majd máskor! Most pedig térjünk vissza tárgyunkhoz; de előbb felhívom a figyelmedet arra, hogy a legnagyobb királyok, a legnagyobb uralkodók, a legelmésebb filozófusok, legfőképpen pedig Augustus császár gyakran tréfálkoztak. Aki erről tanúbizonyságot keres, olvassa el Macrobius könyvét és Plutarkhosz Apophthegmáit, és rá fog jönni, hogy igazat mondtam. 4
Nemes János herceg! 1
Már rég szerettem volna valamit a te számodra is alkotni, hogy megérthesd belőle: Galeotto Mátyás királynak, a te szülődnek és néked legodaadóbb híve. Mikor magamban meghánytam-vetettem, mi is volna megfelelő a te gyermeki korodhoz, hogy téged az erényre serkentsen, eszembe ötlött királyi atyádnak némely pompás, bölcs meg tréfás mondása és tette. Úgy véltem, ez fog legjobban megfelelni korodnak. Ugyanis az apák és ősök családi példája lelkesíti és a virtusra ösztökéli a fiakat. Mire felnőnek, beléjük ivódnak az otthon példái, ők is úgy gondolkoznak majd, hogy nem szabad az ősök erkölcsétől tágítani, és a merész és nehéz ügyekbe fürge lélekkel vetik bele magukat. Jól tudja ezt Vergilius is, a költő, midőn így szól:
Ősi erényre, férfi erőre tüzelnek-e vajjon
Aeneas atya és nagy elődöd, néhai Hector? 2
Mindazt, amit e könyvecskébe beleillesztettünk, legnagyobbrészt saját fülünkkel hallottuk, vagy szemünkkel láttuk. Ugyanis állandó társa és vendége voltunk a felséges Mátyás királynak, amint azt te is igen jól tudod. Könnyen felfoghatja, aki átnézi az ókoriak könyveit, főleg pedig Liviust, mennyire üdvös, ha megírjuk, amit mi magunk láttunk és hallottunk azokról, akik a dolgokat megcselekedték. Mert mikor a történetírók olyasmit írnak meg, amit másoktól hallottak, és nem maguk láttak, néha annyira eltérnek egymástól, hogy az olvasó bizonytalanságban marad. Ezért vitatkozik Livius olyan gyakran, mintha csak ki szeretné csalni az igazságot.
De ebben a kicsiny könyvben csak igaz és kétségbevonhatatlan dolgok vannak, minden alaposan művelt ember tudja, hogy ez mennyire fontos. Nemde a mi lelkünket is jobban megragadná Livius ékesszólása Scipio szépségéről, ha azt a bizonyos lecsüngő, fürtös hajzatot, azt a méltóságteljes magatartást, amit annyira magasztal, nemcsak olvasta, hanem saját szemével látta volna? Ki olvasta valaha is kétkedő lélekkel a Zsidó háborút, ki vonta valaha is kétségbe a Vespasianus család erényeit, hiszen a szerző, Josephus, állítja, hogy minden eseménynél jelen volt? 3
Fogadd tehát, nemes herceg, ezt a kis terjedelmű, de nagyon hiteles munkát. Annak a királynak némely mondásáról és tettéről van benne szó, aki a törököt oly gyakran tönkreverte, aki legyőzte Csehországot, leigázta a románokat, lesújtott a lengyelekre, az ellene támadó Magyarországot a régi fegyelemben kezében megtartotta, meghódította Ausztriát, hadi erejével az Óceánt és az Adriai-tengert tette meg birodalma határává, és megszabadította Otrantót a török elnyomástól. De ezekről majd máskor! Most pedig térjünk vissza tárgyunkhoz; de előbb felhívom a figyelmedet arra, hogy a legnagyobb királyok, a legnagyobb uralkodók, a legelmésebb filozófusok, legfőképpen pedig Augustus császár gyakran tréfálkoztak. Aki erről tanúbizonyságot keres, olvassa el Macrobius könyvét és Plutarkhosz Apophthegmáit, és rá fog jönni, hogy igazat mondtam. 4
