Kríza Ildikó gyűjtése
Mátyás király meg a nád
– De kőne má, fiatalúr, az esső erre a kis sargyúra!
– Ugyan minek, Mihá bácsi, hiszen milyen vizenyős a födje!
– Ha-á! Nem úgy van ám a, kő azér erre is az esső! De a fiatalúr is úgy van ám, mint Mátyás kirá meg az udvari emberei a náddó!
– Hogyan, Mihá bácsi?
Hát, hogy aszonta Mátyás kirá ott kinn a réten, mikor úgy járt, hogy:
– De jó vóna, ha megáznó ez a kis nád is eccer! Ekéne nékik ek kis esső!
Aztán azok a többi nagy urak meg igen kinevették, hogy:
– Hát, minek arra esső, mikor úgyis mindig vízbe áll!
Erre gondút egyet a kirá. Meghíta ezeket az urakat eccer ebédre magáho, de igen nagy vendégséget csapott! Temérdek sok mindenféle ennivalót összehordatott, de meghatta a szógáknak, hogy e csepp itat se mergyenek tennyi az asztara, hanem mindenkinek a lábáho tegyenek en nagy sajtárt, oszt azt öntözzék teli a finom borokka.
Hát, jó van, emennek a kiráho, de még sokáig nem kezdték az ebédet, hogy azok jó megehüdjenek, oszt sokat tudjanak ennyi. Hát, osztán amind nagy sokára leűhetnek, eccerre csak nekikesik a sok szóga, aztán csapkodják ám el a lábát valamennyinek, oszt lecincáták kinek a csizmáját, kinek amije vót a lábán, egykettőre. Oszt bele köllött raknyi a lábukat a sajtárba. Mikor má jó sokat ettek, ekezdi súgnyi az egyik a pajtássának, hogy:
– Te, uf fordú, itt még vizet se kapunk innya, nem ho bort; csak azt nem tom elértenyi, minek a harogos istennyilának kő a lábunkat lóggatnyi ebbe a sok finom itaba!
Le is akart bujnyi az asztal alá oik, hogy maj beleiszik a sajtárbo, de hát nem lehetett, mer a kirá szemme tartotta üket, meg hát beszét is hozzájuk. Mikor aztán má sorba megszongyútak, mégiscsak megszólat az egyik, hogy:
– Há, engedelmet kérek, uram, fölséges királyom, ne tegye meg velünk azt a csúfságot, ho nem ad innyavalót, má mind összedülünk a szongyasságtú!
Hát aztán megmondta nekik Mátyás kirá, hogy:
– Látjátok, fiaim, így van a nád is; heába áll vízbe a lábo, azér fönn is megkívánjo a nedvességit!
Csákberény (Fejér megye)
– De kőne má, fiatalúr, az esső erre a kis sargyúra!
– Ugyan minek, Mihá bácsi, hiszen milyen vizenyős a födje!
– Ha-á! Nem úgy van ám a, kő azér erre is az esső! De a fiatalúr is úgy van ám, mint Mátyás kirá meg az udvari emberei a náddó!
– Hogyan, Mihá bácsi?
Hát, hogy aszonta Mátyás kirá ott kinn a réten, mikor úgy járt, hogy:
– De jó vóna, ha megáznó ez a kis nád is eccer! Ekéne nékik ek kis esső!
Aztán azok a többi nagy urak meg igen kinevették, hogy:
– Hát, minek arra esső, mikor úgyis mindig vízbe áll!
Erre gondút egyet a kirá. Meghíta ezeket az urakat eccer ebédre magáho, de igen nagy vendégséget csapott! Temérdek sok mindenféle ennivalót összehordatott, de meghatta a szógáknak, hogy e csepp itat se mergyenek tennyi az asztara, hanem mindenkinek a lábáho tegyenek en nagy sajtárt, oszt azt öntözzék teli a finom borokka.
Hát, jó van, emennek a kiráho, de még sokáig nem kezdték az ebédet, hogy azok jó megehüdjenek, oszt sokat tudjanak ennyi. Hát, osztán amind nagy sokára leűhetnek, eccerre csak nekikesik a sok szóga, aztán csapkodják ám el a lábát valamennyinek, oszt lecincáták kinek a csizmáját, kinek amije vót a lábán, egykettőre. Oszt bele köllött raknyi a lábukat a sajtárba. Mikor má jó sokat ettek, ekezdi súgnyi az egyik a pajtássának, hogy:
– Te, uf fordú, itt még vizet se kapunk innya, nem ho bort; csak azt nem tom elértenyi, minek a harogos istennyilának kő a lábunkat lóggatnyi ebbe a sok finom itaba!
Le is akart bujnyi az asztal alá oik, hogy maj beleiszik a sajtárbo, de hát nem lehetett, mer a kirá szemme tartotta üket, meg hát beszét is hozzájuk. Mikor aztán má sorba megszongyútak, mégiscsak megszólat az egyik, hogy:
– Há, engedelmet kérek, uram, fölséges királyom, ne tegye meg velünk azt a csúfságot, ho nem ad innyavalót, má mind összedülünk a szongyasságtú!
Hát aztán megmondta nekik Mátyás kirá, hogy:
– Látjátok, fiaim, így van a nád is; heába áll vízbe a lábo, azér fönn is megkívánjo a nedvességit!
Csákberény (Fejér megye)
