Kríza Ildikó gyűjtése

Ajándékba száz botütés
Mikolcsány (Gömör megye)


Élt egyszer a Murány-völgyön egy szegény juhász. A falutól távol tanyán lakott családjával. Csak néha-néha ment be a faluba. Be-betért a kocsmába is. Az emberek beszélgettek erről-arról, hogy nagy a szegénység, de Mátyás király majd rendet csinál az országban meg az urak közt, hogy ne sanyargassák a népet.
Egy juh éppen akkor ellett ikreket. No, gondolta a juhász, elviszem a két kis báránykát Mátyás királynak. Úgy is volt. Elindult Budára, nyakában a báránykákkal. A kapuban útját állja a strázsa.
– Hova, hova, öreg?
– A felséges királyhoz volna utam.
– Nem úgy van az! Hát aztán mit akarsz te a királytól?
– Ezt a két báránykát hozom ajándékba.
– No, jó, mehetsz, de csak akkor, ha megkapom a felét, amit a királytól kapsz.
A juhász megígérte. Ahogy megy beljebb, még volt két kapu. Azonmód úgy járt, mint az elsőnél. Megígérte, hogy megkapják a fele ajándékot.
No, aztán bekerült a királyhoz. Elibe tette a két báránykát. A király örült a kis állatoknak. Jólesett neki, hogy szeretik, még a szegények is kedveskednek neki. Kérdi az öreg juhászt, hogy mit kíván cserébe.
– Semmi mást, felséges királyom, csak száz botütést.
Elámul a király.
– Még hogy botoztassalak meg, mikor te nekem ajándékot adsz?!
– Ezt kívánom, uram, királyom.
Nem volt mit tenni, a király megparancsolta, hogy a juhász kapja meg az ajándékot. Igen ám, de akkor a juhász bevallotta, hogy az ajándékot ő odaígérte a strázsáknak. Úgyhogy az nem őt illeti.
Így azután mind a három strázsát deresre húzták, és megkapták a maguk porcióját.
A király pedig amikor megtudta, hogy történt a dolog, a strázsákat elcsapatta, a juhásznak pedig adott egy tarisznya aranyat.