Kríza Ildikó gyűjtése

Mátyás az ihásznál
Jászárokszállás (Szolnok megye)


Mátyás király megvacsorázott, lefeküdt, és olvasott az ágyába. Az újság a kezibe vót, úgy szungyikát. Azt kiájják Mátyás kirának:
– Mátyás kirá, ha hónap este tizenegy órakor nem mégy lopnyi, vége az életednek!
Hát, ő azt hitte, hogy eztet csak úgy álmodta, de megin kiájják Mátyás kirának:
– Mátyás kirá, ha hónap éjjel tizenegy órakor nem mégy lopnyi, vége az életednek!
Hát, má akkor filelt, akkor azt mondta:
– Mi ez? Ki mondta eztet? Ezt má nem álmodtam – aszongya –, magamná vótam, hangot hallottam.
Harmadszor is kiátották neki:
– Mátyás kirá! Ha hónap éjjel tizenegy órakor nem mégy lopnyi, vége az életednek!
– Ezt meg kell tenni, és meg kell tenni – így Mátyás magába.
Kivirradt, és bekövetkezett az este. Becsengetett egy katonát. Bement a katona:
– Parancs, felséges kirá atyám!
– No, te katona! Amelyik legrosszabb ruhád, nadrágod, blúzod, sapkád van, hozd be, de amelyik a legrosszabb!
– Igen!
Mingyá ment a katona, és behozta neki, de nagyon rossz vót. Amit má egy katona nem haszna, nagyon rossz lehet.
– No, elmehetsz!
Nézte az óráját Mátyás, tíz óra. Felőtözött. Kiballagott a városba sétálni. Magába járkát. Mikor járkát, kérem, senkit nem lát a városba. Eccer messzim mellát egy illetőt.
– Én má látok valakit! – így Mátyás.
Mennek szembe, ű is, az illető is. Má annyira közelennek, hogy összeakannak, így szót:
– Adjon Isten jó estét, kedves pajtás! – Mátyás kirá mondja az illetőnek.
– Adjon Isten – aszongya – neked is! Ki vagy?
– Hát – aszongya –, egy ember vagyok, egy szegény ember – azt felelte Mátyás.
Aszongya a kirá:
– Hát, te ki vagy?
– Hát, ha te egy ember vagy, én is egy ember vagyok!
– Hát látom – aszongya –, hogy, úgye, tíged nagyorrúnak hínak?
Aszongya Mátyás:
– Igen! Hát tígedet hogy hínak?
Hát aszongya:
– Engemet meg Cudarnak csúfolnak.
– No, akkor jó van! Te vagy Cudar, én vagyok – aszongya – a Nagyorrú!
Hát így ebben megállapodtak.
– Hova mégy, pajtás? – Mátyás kirá mondja.
– Hát, pajtáskám, nagyon szegény vagyok, ki vagyok a pízbű fogyva, el kéne – aszongya – valamére menni, valahova betörni. Hátha szerencsénk lenne!
Mátyás kirá aszongya:
– Gyerünk, pajtás! Ahova te akarod!
– No, gyerünk, hova menjünk?
Aszongya Cudar Mátyás kirának:
– Gyerünk, pajtás – aszongya – Mátyás kiráho!
– Gyerünk, pajtás! – mondja a kirá.
Mennek a Mátyás kirá lakásáho, belép a Cudar, nem tanál semmit, csak tizenöt pár esztángot hozott ki, kanált, villát, kést, ezüstöt!
– Nízd, pajtás – aszongya Cudar Mátyás kirának –, én nem tanátam semmit, csak ezt tanátam.
– Jól van, pajtás, majd eladjuk a városba!
No, oszt űk járkának, járkának, eccer osztán aszongya Mátyás kirá:
– Hallod-e, pajtás, van nekem itt egy jó helyem! Gyere utánam, maj eladjuk ezt a dógot!
– Jól van, pajtás, gyere! Ismerős vagy te itt?
– Nem vagyok én ismerős. Már nagyon régen nem vótam itten. De ismernek itt egy helyen engemet.
Hát mennek. Hova nem ment Mátyás kirá, ű a saját mágnás kaszinójába! Odamegy az ablakho, megveri az egyik ablakot. Kikiátonak:
– Ki az?
– Nyisd ki!
Odamegy az ajtóho a vendéglős.
– Ki az?
– Nyisd ki az ajtót vagy az ablakot!
Kinyissa, megismerte a hangjárú.
– Jaj, felséges királykám!
– No, semmi, semmi felséges király, nem vagyok király! Most nem vagyok király! Semmit ne szólj! Egy illető van itt velem, annál van tizenöt pár esztáng, kanál, villa és kés. Amennyiér csak kínálja, amennyit kér, annyit adjá neki érte!
– Igen!
– De én nem vagyok király, mondtam neked – aszongya. – Engem úgy nézz, mint ezt a másik illetőt!
No, mingyá odahítta a Cudart Mátyás kirá.
– No, pajtás, most maj eladjuk!
Mingyá beléptek. Azt mondja nekik a vendéglős:
– Hogy adja ezt?
Azt mondta Cudar:
– Harminc pengőé. Ez harminc pengő lesz!
Azonnal kifizette.
– No, gyere pajtás, Nagyorrú pajtás, majd elosszuk a pízt!
Elosztották kétfele. Tizenöt-tizenöt pengőt kaptak.
– No, mostan mit csináljunk?
– Hát, pajtás, itt maradunk az éjjel, itt alszunk. Én má elintéztem mindent a vendéglőssel.
– No, rendbe van – aszongya –, akkor vegyünk valamit!
– Nem kell itt, pajtás, semmit se vennyi, én má elintéztem azt is. Annak itt nekünk mindent, meg itt fekhetünk az éjjel.
– Jól van, pajtás. Ilyen ismeretséged van itt neked?
– Nagy, nagy ismeretsígem van.
Kérem szípen, a vendéglősnek mingyá megmondta Mátyás király, hogy ami csak legjobb étel, ennyi-innyavaló van, amennyit csak tud, annyit egyen-igyon ez az ember.
Hozzáfogtak űk vacsorázni. Megvocsoráztak, ettek-ittak. De hiszen a Cudar nagyon bekapott, nagyon ríszeg lett. De a vendíglős az nem, sem Mátyás kirá. No, mostan levetkezik Mátyás kirá. Nagyon fehír ruha, tiszta ruha volt rajta. De Cudaron a ruha olyan vót, az alsóruha, mint a főd, olyan piszkos vót.
Aszongya neki a Cudar:
– Nagyorrú pajtás! Hunnan vetted Te azt a szíp gatyát, inget?
– Hun vettem, pajtás? Összeraktam a lénungomat, keresetemet, oszt abbú vettem.
– No, megá, pajtás, én is veszek – aszongya – hónap reggel.
– Megá, pajtás, ide hallgass, maj beszílek a vendéglőssel, ad az neked – aszongya – ilyet, mint az enyim.
Mingyá beszít a vendéglőssel:
– Adjá neki egy olyan inget, a legjobb inget és a legjobb gatyát add rá!
Odaadta mingyá neki. Ki akarta fizetnyi, a tizenöt pengőt oda akarta annyi neki, aszondta neki a vendéglős, hogy:
– Nem kell, csak tegye el azt a pízt is!
Bement a Cudar.
– Hé, pajtáskám – aszongya –, de nagy ismeretséged van itt!
– Hát bizony, nagy ismeretségem van, pajtás!
Kivirradt reggel. Felkeltek. De Mátyás kirá, kérem szípen, má nem vót ottan. Az má nagyon korán elment, amikor Cudar elaludt, nagyon ríszeg volt, má ott is hatta Mátyás kirá, hazament.
Mátyás kirának a Pittyentett kirá vót a komája. Feküdtek űk este a feleségivel az ágyba. Aszongya a feleséginek:
– Édes szívem, de jó lesz nekem hónap!
Felesíge mondja:
– Mié?
– Azé, hogy meghívom a Mátyás kirá komát kávéra reggelire, teszek bele neki mérget, jó megmérgezem neki. Megmérgezem, oszt meghal. Engem meg megkoronáznak új kirának. Én leszek – aszongya – a fejedelem.
– Mír – aszongya –, avval a jó komával kár vóna azt megcsináni.
– Inkább leszek egy feljebbvaló, mint alábbvaló!
Evvel elaludtak. Na, hagyjuk el eztet! Mátyás kirá reggel két koronát Cudarho elkűdetett.
– No, menjetek el, itt és itt van egy ember. Fekszik, de aggyig fel ne kőtsétek, míg fel nem kel magátú. Ha felkel magátú, akkor kisírjétek ide elejbem!
– Igen! No, értem, uram! Mingyá!
Oszt mikor bemennek, még akkor is nyújtózkodik a Cudar, alszik csúnyáú, mer nagyon ríszeg vót. Felérzett úgy tíz óra fele. Nyútóckodik, eccer meglátja a két katonát:
– Jaj, tudtam, tudtam! Az a Nagyorrú! Vígem van! Vígem van! A jelentett be!
– No, semmit ne beszéljen, hanem gyerünk Mátyás kiráho!
– Megyek, kérem, igen megyek!
Felöltözött és hajtsák a Mátyás kiráho. Mikor odakísírték Mátyás kiráho, bemennek:
– Tessík, felsíges kirá!
– Rendbe van. Menjetek ki! Ide hallgass, mit loptá te innen?
– Én, kérem szípen, nem!
– Hát kicsoda?
– Egy másik.
– Ki vót az a másik?
– Nem tudom, kérem – aszongya –, ki vót, azt tudom, hogy nagy orra vót! Azt tudom, hogy nagy orra vót! Na, nagy orra vót!
– Hát megismernéd-e?
– Meg bion! Száz közű is!
– No megállj, várjá, majd bekűdöm! – Kimegy Mátyás, felőtözött abba a ruhába, amibe este ővele vót, abba a rossz katonaruhába. Bemegy. Be se lép az ajtón, mingyá szembeköpte:
– E vót ez a piszok, gyalázatos szemtelen e, ez a betyár e! E mondta, hogy lopjunk!
No iszen, Mátyás kirá mingyá lehánta magárú a rossz ruhát. Mingyá megismerte, hogy kivel vót neki dolga. Térdre esett Mátyás kirá előtt:
– Bocsánatot kérek, felséges királyom! Nem tudtam, hogy kivel van dolgom!
– No, most már maradj!
Gyün az üzenet Pittyentett kirátú, hogy menjen kávéra Mátyás kirá. A két katonának memmondta:
– Ezt az embert el ne engedjétek, még én vissza nem gyüvök! Sehova se, sehova se, még a fére dolgára se engedjétek! Sehova se!
– Igen!
Nos, mos megy Mátyás kirá, bemegy Pittyentett kiráho.
– Szerencsés jó reggelt, kedves komám!
– Adjon Isten, kedves komám! Isten hozott!
Mingyá karra kapták a felesígivel, oszt ültették le az asztalho. Leültették a kávého, amelyik meg vót mérgezve. Beszégettek ott a kávéná, eccer aszongya a Pittyentett kirá:
– Kedves komám, elhülik a kávénk, fogyasszuk a kávénkot!
– No, most kedves komám, ide hallgass! Mióta csak idejárok kávéra, reggelire, de még eccer se cseréltünk kávét! Ez eccer meccseréljük a kávét!
– Kedves komám, bocsánatot kérek, én nem! Nem vagyok érdemes a kávédra! Fogyaszd el a kávét, én is elfogyasztom a magamét!
– Nem úgy van az – aszongya. – Ezt most muszaj meccsináni!
Hát ugyi, akarmit csinát, muszaj vót neki meccsináni! Megfogta a kávét, kérem szépen, leöntötte a kávét, abban a pillanatban mingyá összeroggyant, meghalt. Hát az őrzőangyalja kiáltotta azt Mátyás kirának, hogy menjen lopni, mer mingyá vége az életjinek.
Hazament Mátyás kirá. Cudart letartóztatta, nem engedte sehova se. Fekszik Mátyás kirá, lefeküdt. Eccer kiájják Mátyás kirának:
– Mátyás kirá! Ugye, hogyha nem menté vóna lopni tizenegy órakor, víge lett vóna az életednek?
Mer azt meg elfelejtettem mondani, hogy Mátyás kirátú meg Pittyentett kiráho mentek lopnyi. Odamentek a létrával, mer ott emelet vót, felment a Cudar, oszt Cudar hallotta, mikor a Pittyentett kirá azt mondta a feleséginek, hogy megmérgezi Mátyás kirát, a komáját. Ha meghal, űt meg felkoronázzák új kirának. Akkor mondta Cudar Mátyásnak, hogy mit hallott a Pittyentett kirátú.
Így járt osztán másnap túl Mátyás a Pittyentett kirá eszin.
De Cudar is jó járt. Nem engedte Mátyás kirá sehova se, ott tartotta magáná!