Kóka Rozália gyűjtése

Mátyás király a szegény ember temetésén



Egyszer Mátyás király kitekintett a palotája ablakán. Amint ott nézelődött, látja, hogy egy gyalulatlan deszkakoporsóban valami szegényt visznek temetni. Nem ment utána gyászoló sereg. Se rokonok, se barátok. Éppen csak négy koporsóvivő, a pap meg a kántor.
– Szegény ember! Még a temetésére se jött el senki – morfondírozott a király. – Még az utolsó útjára se kíséri el senki.
Kapta magát, fejébe csapta a koronáját, magára terítette az ünnepi palástját. Hamar szólt a feleségének is:
– Öltözz gyorsan asszony, s gyere velem!
A királyné is hamar koronát, palástot kapott magára, s sietve a halottvivők után iramodtak. Még utolérték őket, s beálltak a menetbe. Ahogy tovább haladtak az emberek rájuk csodálkoztak:
– Nahát! Valami nagyon nagy embert temetnek. Még a király is elkíséri – mondták, s egyre többen beálltak a menetbe. A temetőig akkora sereglet verődött össze, hogy alig fértek el.
– Így ni! – mondta Mátyás király a királynénak. – Legalább a végtisztességet megadtuk annak a szegény embernek.