Kóka Rozália gyűjtése

Mióta örökölhetik a lányok az apjuk vagyonát?



Hajdanában a királyok olyan törvényt tettek, hogy az apai háznál csak a fiú gyermekek örökölhettek. Sokan, akiknek csak leányuk volt, szerették volna ezt a törvényt megváltoztatni, de nem lehetett.
Történt egyszer, hogy Mátyás király vándordiáknak öltözve egy tisztes családhoz bekéredzkedett.
– Jó estét, adjon isten, bácsikám! – köszöntötte a gazdát.
– Adjon isten, a diák úrnak is! – felelte a gazda. – Miben lehetek a szolgálatjára? – tudakolta szíves szóval.
– Bácsikám, megesteledtem itt a faluban. Arra kérném, hogy adjanak egy éjjelre szállást! – mondta a diák.
– Adunk szívesen. A szállás az Istené, a nyugodalom az emberé! Ezt szokták mondani. Itt nálunk megszállhat, van helyünk, hála Istennek!
– Gyere be, feleség! – hívta a gazda az asszonyát. – Készíts valami jó vacsorát a vendégünknek!
– Mit szeret az úr? Pergelt káposztát? Oldalast tojással? Vagy inkább egy kicsi, jó, túrós puliszkára volna kedve?
Mátyás király csak ámuldozott, hogy micsoda kedves ez a gazda, meg a felesége is. Akkor a gazda így szólt:
– A lányom kinn van az istállóban. Megfeji a teheneket, ő majd ágyat vet kelmednek.
– Nézd csak, lányom! Egy diák urat vezetett hozzánk a jó sorsa. Vess neki ágyat, a tisztaszobában!
– Igen, édesapám, de előbb hamar tüzet teszek, mert odabenn régen nem tüzeltünk, s még meg talál hűlni a szegény úton járó.
A leány takaros volt, kedves szavú, ügyes kezű. A király jól szemrevételezte.
A vacsora ízletes volt. A király még az ujjait is megnyalta utána. Aztán a leány bort cukrozott, s avval is megkínálták Mátyást. A király jól átmelegedett. Nagy beszélgetésbe keveredtek a gazdával. Az asszonyok tettek-vettek körülöttük.
Azt gondolta Mátyás király:
– Ilyen az igazi boldogság. Itt minden van, ami az embernek kell. Tisztesség, szeretet, s egy kis vagyon is van melléje.
Meg is kérdezte a gazdát:
– Ugyan gazduram, mondja meg nekem, van-e valamilyen bánata? Látom, mindent megadott az Isten, ami csak kell a boldogsághoz.
– Hát diák úr, nem panaszkodhatom. Két kezem munkája után szépen gyarapodunk. Tisztességben élek a családommal, de azért van egy nagy bánatom. Tudja, valamikor azt a törvényt tették, hogy csak a fiúgyermekek örökölhetnek az apjuk után. A leányokra nem hagyhatjuk a vagyonkánkat. Nekem nincs fiam, csak ez az áldott leányom. Sokat búsulok, hogy mi lesz vele, ha mi meghalunk. Ki tudja, milyen emberre akad? Lehet, hogy mindenét elherdálja – panaszkodott az öreg.
– No, gazduram én holnap úgyis a királyhoz megyek, megmondom én neki, hogy változtassa meg a törvényt.
– Meg is áldja a fennvaló Isten, ha ezt megteszi – hálálkodott a gazda.
Mátyás gondolt egyet, így szólt a leányhoz:
– Megmosná-e a lábamat, ha szépen megkérném?
– Szíves örömest! – felelte a leány, s máris egy melence meleg vízzel jött vissza. Megmosta jól szagos szappannal Mátyás király lábát, s egy szép vászonkendővel megtörölte.
Lefeküdtek.
Jókor reggel a gazda felköltötte a diákot, miként kérte. Reggelit készített az asszony, a leány útravalót tett a tarisznyájába, s aztán mindhárman elköszöntek tőle. Mátyás király Buda felé vette az útját.
Nemsokára, mikor a leány bevetette az ágyat, a párna alatt egy írást talált:
– Itt járt Mátyás király. Köszöni a szállást!
A gazda s a családja csak csodálkozott. Három nap múlva futár hozta a levelet. Mátyás király új törvényt tett. Ettől kezdve a leányok is örökölhetik az apjuk vagyonát.