Galeotto Marzio írásai

Bölcs mondás



Buda hegyen épült város, mellette folyik el a Duna. Nem tudják biztosan, honnan kapta a nevét, vagy az ókori Budaliától, vagy attól a szent férfiútól, akit Buddhának neveztek, nem mintha ő lett volna az alapítója, hanem mert olyan kiváló volt, hogy az ő nevét adták neki. Buddha volt Hieronymus tanúsága szerint a feje India bölcseinek, akiket önsanyargató brahminoknak neveznek. Azt hírelik róla ők maguk, hogy egy szűz szülte az oldalából. Hogy ez a születés igaz-e, vagy sem, nem döntöm el. Annyi bizonyos, hogy Buddhának hívták azt a bölcs férfiút, aki az indusok vallási tanát összeállította. Ezt azért mondom, mert Magyarországon a neveknek a kiváló emberek nevéhez való hasonlóságát többnyire megőrizték. Például Sirmium város Sirmusnak, a triballusok ókori királyának nevével csendül egybe, és – hogy ne soroljam fel valamennyit – Strigonium máshol is akad, nemcsak Magyarországon, meg Pestum is, hiszen Paestumról szól Vergilius verse:
     ...láttam a paestumi kertbe virulni a rózsát.
Ez a Paestum itáliai. A magyar Pest a Duna partján van, és szemből néz át Budára, közöttük folyik el a Duna. Amaz síkságon, emez pedig egy mindenfelől előtörő hévizekben bővelkedő hegyen épült, és úgy körül van véve szőlőkkel meg gyümölcsösökkel, hogy az egyik oldalról csupa szőlőkertes dombra, a másik oldalról pedig Pestre és a mezőkre látni el. Olyan nehéz Budáról a folyóhoz lemenni, hogy ott, ahol a Boldogságos Szűz temploma emelkedik, mintegy fél stádium hosszúságú kőlépcső vezet le a Dunához a királyok bőkezűségéből. De hogy tárgyamhoz visszatérjek, mikor a főurak tanácsát összehívták Budára, de még nem járulhattak a király elé, az előkelő származású Báthori Miklós püspök is a főurak közt volt. Vác Budától húsz mérföldnyire van, és Vácról Budára a folyó mentén lehet eljutni. Ez a Miklós felettébb erényes és nagylelkű volt, és kivált méltóságteljes megjelenésével. Itáliában kitanulta a humanista tudományokat, gonddal és szorgalommal tovább növelte műveltségét, és nem riadt vissza sem fáradalmaktól, sem virrasztástól, semmiféle akadálytól, hogy tanulmányait folytassa. Rövidesen elérte, hogy a legtudósabb és legélesebb elméjű bölcsek is ámulva dicsérték tudását és olvasottságát. És nehogy a semmittevésnek és a fecsegésnek hódoljon, míg a királyi tanács összeül, egy könyvet hozott magával, ha jól emlékszem, Cicerónak azt a művét, melynek Tusculumi kérdések a címe. Sokan nevettek, hogy ez a kiváló ifjú könyvet olvas, szokatlan és új dolog ugyanis a magyaroknál, ahol a fecsegés meg a pletykázás járja, hogy a püspökök könyvet olvasgassanak. Közben bejött Mátyás király, és meglátta, hogy Miklósnál könyv van. Így szólt ekkor Galeottóhoz:
- Nemde a te tanítványod és kenyeres pajtásod volt ez a Miklós, aki ennyire szereti az olvasmányokat és a tudást? Jól van ez így! Már az Apostol is, mikor püspököt szemelt ki, azt mondta többek között, hogy tudós ember legyen, hiszen tanítani csak az tud, aki tanult; a tudást pedig vagy felülről sugalmazzák, vagy buzgalommal és fáradsággal nyerjük el. Miklós is helyesen teszi, ha olvas és tanul, lelkét ékesíti, a restséget és tunyaságot pedig messze elkerüli.
Ezután azokhoz a főurakhoz fordult Mátyás király, akiknek a nevetgélését észrevette:
- Ne nevessétek ki azt, amit tudatlanságtokban nem vagytok képesek felfogni. Miért csúfoljátok Miklós püspököt? Nem hallottatok arról a nagy eszű rómairól, akit Catónak neveztek, és akinek a halálát Uticában, egy afrikai városban, mint a história tanítja, Julius Caesar annyira szívére vette, pedig ellensége volt. Ez a kitűnő gondolkozású, csodálatra méltó tudású, nagy tekintélyű Cato mindig olvasott mindenki szeme láttára, míg a római szenátus össze nem ült, mert a semmittevést tartotta a bűnök melegágyának.
E szavak hallatán csodálni kezdték Miklóst mindazok, akik addig olvasgatása miatt kigúnyolták. Elismerték szerénységét és nagyvonalú bőkezűségét, csodálták ősi családját, tisztelettel emlegették testvérét, Báthori Istvánt, a törökverőt, dicsérték szép mozdulatait, napról napra hallott szelíd, ékes cicerói nyelvezetét. Dicsérték szellemének élénkségét, kitartását, derekasságát, becsületességét és őszinte barátságát; azt, hogy sohasem nyilatkozik meg benne a gőg, a túlbuzgóság. Díszére és ékességére válik és vált – testvérével, Istvánnal együtt – őseinek, akik oly kiválóak voltak. Azt is csak tudatlanságukban kárhoztatták, hogy a hazai szokástól eltérően a királyi palotában olvasgat, mert tudták róla, milyen lélekkel, milyen lelki szilárdsággal tűrte versenytársainak és irigyeinek mardosását, és a végén mégis legyőzte őket. Mindig ugyanolyan maradt a gyűlölet tombolása közepette, a sors dühöngő fenyegetésének perceiben is, amilyennek jó sorsában látták. Nem mesélem el, milyen pompásan építette újjá Itáliából behívott mesteremberekkel és óriási költséggel templomát, és a templom és a püspöki palota méltón tükrözi vissza nemes lelkének fényét. De egyet nem hallgathatok el róla. Mikor idestova két évvel ezelőtt Magyarországon voltam, meglátogattam Miklóst. Olyan emberséggel fogadott, és úgy kedvemre járt, hogy magam is elcsodálkoztam vendégszeretetén. Buzdított, hogy írjam meg Mátyás király tetteinek történetét, nehogy a nagy király dolgai, melyekkel hazája hírét és dicsőségét szolgálta, tunya feledésbe vesszenek. Igen tetszett nekem környezetének tiszteletet keltő választékossága: az ő házában állandóan előadnak valamit, vagy tanulnak, vagy énekelnek lant kíséretével, vagy tisztes társalgás járja: nem ismerik a gyűlölködést, gyávaságot, időpocsékolást. A gyakori séta a várból ki a kertekbe, melyeket ő ültetett, és ő ékített halastavakkal, majd vissza a kertekből föl a várba, mindig derék emberekkel való beszélgetéssel, könyvek társaságában telik, az utat szinte észre sem lehet venni a viták hevében. Néhanapján a püspök kikocsizik, hogy felkeresse a szép, napsütötte, szőlőkkel és gyümölcsfákkal beültetett dombok koszorúját; ez sem esik meg olvasás és vita nélkül, és jólesik azt hinnem, hogy Bacchusnak e virágzó halmain ott lakoznak Minerva és a múzsák.