Mesék Mátyás királyról

Kríza Ildikó gyűjtése

Csukafogta róka
Andrásfalva (Bukovina)


Egyszer egy üdőben élt egy szegény varga. Hát nem sok haszna volt, mert szegény volt a nép, nem sokat dolgoztattak vele. Kiment a patak partjára halászgatni, hogy ő es tudjon élni. Hát mikor figyelembe veszi, látja, hogy vergődik valami. Hát egy róka esszeverekedett a csukával. Úgy esszeverekedtek, hogy az egyik a másiktól nem tudott megszabadulni. Odament a szegény varga, és megfogta mind a kettőt, felvette a vállára. A szájik essze volt akadva, a fogik annyira belément egyik a másiknak a húsába, hogy hát nem tudtak elszakadni. Felvette a vállára s gondolta magában – elmegyek Mátyás királyhoz, megmutatom, hogy én mit fogtam, hátha megjutalmaz érte.
El es ment. Elérte a palotát. Mikor az ajtóhoz ért, hát nemigen akarták béengedni, mert itt őrség van, de addig rimánkodott, addig könyörgött, hogy hát ő mi járatban van s szegény ember, hogy ő es akarna valami jutalmat kapni. Azt mondja az első ajtónál álló őr:
– Hát igen, béengedlek, hogyha fele jutalmat nekem adod.
Nahát, oda kellett ígérje, mert ha nem, hát nem kap semmit. Odaígérte a felit neki. Amikor elérte a másik ajtót, ott es az őrség szembeszállott vele, hogy – nem lehet ám a királyhoz akárhogyan bémenni. De neki a csukát bé kellene, hogy vigye, s a rókát.
– Hát igen – azt mondja –, ha a felit nekem adod a jutalomnak, akkor bémehetsz. – Hát annak es neki kellett, hogy ígérje a felit.
Na akkor bévitte és megmutatta a királynak, Mátyás királynak.
– Felséges királyom – azt mondja –, csukafogta róka, rókafogta csuka, a szegény varga fogta mind a kettőt.
Hát a király azt mondja:
– Hát mivel jutalmazzalak meg ezért?
Azt mondja a szegény varga, hogy ő kér száz jó suhogós mogyoróbotot.
– Hát mért követeled ezt, mikor te nem vagy bűnös, semmi rosszat nem tettél. Te elhoztad ezt nekem, hogy én ezért jutalmat adok neked.
Hát elpanaszolta, hogy az őrök elkérték tőle, őneki semmi jutalma sincs, akármennyit adna, de nincs neki semmi, mert el kell osztogassa.
Azt mondja a király:
– Nem baj, ők megkapják azt a jutalmat, amit kértél, és te megkapod azt, amit én adok neked.
Akkor adott neki egy tál aranyat. És azokat a mogyoróbotokat, az első ajtónál megkaptak ötvenet és a másodiknál es ötvenet. Kivitték őket, reahúzták a deresre, úgy reavertek, mint a Cseke a tehenyire.
A szegény varga elment haza, s boldog lett a tál aranyval, és még ma es élnek, ha meg nem haltak.