Kríza Ildikó gyűjtése
A Mátyás-folklór kialakulása
A történeti személyekhez kapcsolódó folklór alkotások egymástól jellegükben térnek el. A régi királyok közül Szent István, Szent László és Mátyás a legnépszerűbbek. Bármennyire híres volt Szent István, kiről két legenda is fennmaradt, a néphagyomány mégis mostohán bánt vele. Annál népszerűbb volt Szent László, akinek csodatetteit, harci győzelmeit a szájhagyomány is megőrizte. Királyaink közül egyedül az ő népszerűsége vetekedik Mátyás királyéval. A folklór alkotásokban gyakran cserélődnek fel a hősök nevei, a Mátyás-folklór azonban nem keveredik Szent Lászlóéval, jóllehet mindkettőjükre jellemző a népszerűség, a szegények, elesettek, rászorultak megsegítése, bátorság, ellenség feletti biztos győzelem s más erények.
Mátyás király népszerűsége évszázadok során más-más formában fogalmazódott meg. Ma már nem lehet kétségbe vonni, hogy életétől napjainkig a rokonszenves ábrázolás uralkodott, de azok a mesék, mondák, anekdoták, közmondások, amelyeket a hiteles folklór gyűjtések korától kezdve néphagyománynak tekintünk, zömmel a felvilágosodás koráig vezethetők vissza.
A régi magyar irodalom – a krónikáktól eltekintve – viszonylag szűkszavúan szól Mátyás királyról. A Néhai való jó Mátyás király költészeti portréja inkább mondható szegényesnek, és abból nem magasodik ki kellően az a reneszánsz uralkodó, amelyből táplálkozhatott volna a népköltészet. Galeotto Marzio és Janus Pannonius szólnak ugyan arról, hogy a király hőstetteiről dicsőítő énekeket írtak. A fennmaradt Szabács viadalának énekét és a Jajca ostromáról szóló töredéket is ilyen alkotásnak tekintjük. A 15. századi források azonban nagyon szűkösek ahhoz, hogy kellő választ adhassunk a Mátyás királyról szóló folklór keletkezésére. Máig úgy gondoljuk, hogy leghelytállóbb Heltai summázata, amely az 1575-ben megjelent krónikájában így hangzik:
„Életében mind az egész ország reá kiált vala Máttyás királyra, hogy igen kövély, nagyravágyó, hertelen haragó és felette igen telhetetlen volna. Megnyúzná és megönné az országot a sok vámokkal és a nagy rovásokkal, mert négyszer rója vala minden esztendőben az országot, etc. De mihellyt meghala, minden ember ottan dicsirni kezdé őtet, mert mindjárt kezde bomlani a békesség az országba. Ottan megelevenülének a törökek is, és az ország egyik nyavallyából a másikba esék. Akkoron kezdé minden ember megesmerni, micsoda jeles fejedelem vólt vólna az Máttyás király. És akkoron kezdének mind az emberek mondani: De csak élne Máttyás király, bátor minden esztendőben hétszer róná meg az országot, etc.”
Kríza Ildikó
A történeti személyekhez kapcsolódó folklór alkotások egymástól jellegükben térnek el. A régi királyok közül Szent István, Szent László és Mátyás a legnépszerűbbek. Bármennyire híres volt Szent István, kiről két legenda is fennmaradt, a néphagyomány mégis mostohán bánt vele. Annál népszerűbb volt Szent László, akinek csodatetteit, harci győzelmeit a szájhagyomány is megőrizte. Királyaink közül egyedül az ő népszerűsége vetekedik Mátyás királyéval. A folklór alkotásokban gyakran cserélődnek fel a hősök nevei, a Mátyás-folklór azonban nem keveredik Szent Lászlóéval, jóllehet mindkettőjükre jellemző a népszerűség, a szegények, elesettek, rászorultak megsegítése, bátorság, ellenség feletti biztos győzelem s más erények.
Mátyás király népszerűsége évszázadok során más-más formában fogalmazódott meg. Ma már nem lehet kétségbe vonni, hogy életétől napjainkig a rokonszenves ábrázolás uralkodott, de azok a mesék, mondák, anekdoták, közmondások, amelyeket a hiteles folklór gyűjtések korától kezdve néphagyománynak tekintünk, zömmel a felvilágosodás koráig vezethetők vissza.
A régi magyar irodalom – a krónikáktól eltekintve – viszonylag szűkszavúan szól Mátyás királyról. A Néhai való jó Mátyás király költészeti portréja inkább mondható szegényesnek, és abból nem magasodik ki kellően az a reneszánsz uralkodó, amelyből táplálkozhatott volna a népköltészet. Galeotto Marzio és Janus Pannonius szólnak ugyan arról, hogy a király hőstetteiről dicsőítő énekeket írtak. A fennmaradt Szabács viadalának énekét és a Jajca ostromáról szóló töredéket is ilyen alkotásnak tekintjük. A 15. századi források azonban nagyon szűkösek ahhoz, hogy kellő választ adhassunk a Mátyás királyról szóló folklór keletkezésére. Máig úgy gondoljuk, hogy leghelytállóbb Heltai summázata, amely az 1575-ben megjelent krónikájában így hangzik:
„Életében mind az egész ország reá kiált vala Máttyás királyra, hogy igen kövély, nagyravágyó, hertelen haragó és felette igen telhetetlen volna. Megnyúzná és megönné az országot a sok vámokkal és a nagy rovásokkal, mert négyszer rója vala minden esztendőben az országot, etc. De mihellyt meghala, minden ember ottan dicsirni kezdé őtet, mert mindjárt kezde bomlani a békesség az országba. Ottan megelevenülének a törökek is, és az ország egyik nyavallyából a másikba esék. Akkoron kezdé minden ember megesmerni, micsoda jeles fejedelem vólt vólna az Máttyás király. És akkoron kezdének mind az emberek mondani: De csak élne Máttyás király, bátor minden esztendőben hétszer róná meg az országot, etc.”
Kríza Ildikó
