Kóka Rozália gyűjtése
Mátyás király hazajárt
Száz esztendőkkel azelőtt halott volt már Mátyás király. A magyar népnek soha többé olyan nagy királyt nem adott az Isten. Rabigát rabiga után kényszerítettek a nyakába. Hol a török, hol a német sanyargatta az országot. Legjobb fiai hiába véreztek, hiába küzdöttek, nem bírták felemelni a nemzetet. Azért a magyarok szívében, mindig pislákolt egy kicsi remény, tán egyszer visszatér Mátyás, s újra nagy lesz a magyar nép.
Történt egyszer, hogy Kossuth Lajost rabságba vetették az osztrákok, mert felemelte a szavát a magyarok szabadságáért. A börtön nem volt messze Mátyás király valamikori palotájától. Ezt a palotát éjjel-nappal katonák őrizték.
Egy éjszaka arra lettek figyelmesek a strázsák, hogy Mátyás palotájának ablakában két gyertyaláng fellobbant.
– Ki jár itt? Feleljen! – kiáltott be a palotába egy strázsa, de válasz nem érkezett. Reggel mindjárt jelentette a felettesének, hogy mit tapasztalt az éjszaka.
A tiszt parancsot adott:
– Az éjszaka két lengyel ulánus álljon őrt a palotában. Élve vagy halva, de fogják el a betolakodót!
Este két ulánus szolgálatba állt Mátyás király szobájában. Enni-innivalót vittek, kártyáztak, úgy múlatták az időt.
Éjfél tájban látták ám a kívül állók, hogy az ablakban újra kigyulladtak a gyertyák. Mindjárt odafutottak, hogy segítségére siessenek a két ulánusnak, ha kell, de azok már nem éltek. Mindkettő jobblétre szenderült. Csak azon csodálkoztak a többiek, hogy semmi küzdelemnek nyomát nem látták a katonákon.
Estére két német dragonyost küldött őrségbe a parancsnok. Azok is jól felszerelkeztek éjszakára. Éjfélig vígan voltak. Éjfélkor látták ám, hogy két gyertya gyújtatlan meggyulladt. A két németnek abban a percben vége lett. Reggel őket is halva találták a társaik.
Harmadik estére két magyar huszárt állítottak őrségbe.
– Ej, pajtás! – kesergett az egyik. – Ma éjjel mi is meghalunk. Nemsokára éjfél.
A két huszár szomorúan várta, hogy bekövetkezzék, aminek be kell következnie. Éjfélt ütött az óra a Boldogasszony templom tornyán. Fellobbant a két gyertyaláng, s két király lépett a terembe. Az egyik Mátyás király volt. A nagy orráról mindjárt felismerték a katonák. Így szólt a huszárokhoz:
– Ne féljetek, magyarok! Nem haltok meg. Tegyétek meg, amire kérlek benneteket! Vigyetek el egy levelet a magyar diákokhoz!
Mátyás király leült egy asztalhoz, s hosszú levelet írt. Amikor kész volt az írással, szépen összehajtogatta a levelet, s az egyik katona kezébe nyomta.
– Adjátok a magyar diákoknak! Tegyék, amint írtam!
Ezzel a két király szép lassan eltűnt, a két gyertyaláng ellobbant.
A katonák másnap elvitték a levelet a diákoknak. Az állt benne:
– Fogjatok össze! Szabadítsátok ki Kossuthot a börtönéből!
A diákok elolvasták Mátyás király levelét, s úgy tettek, ahogy meghagyta nekik. Összesereglettek a börtön előtt, s kiszabadították a megtört Kossuthot. Valaki, aki ott volt, elbeszélte, hogy a szegény rab, amikor feljöhetett a börtönéből, szinte megvakult a nagy világosságtól. A diákok kocsiba ültették. Lovak helyett maguk vonták nagy diadalmenetben a Kossuth szekerét. Hatalmas éljenzéssel hordozták végig a városon. A nép mellé állt mindenütt, s ő lett a magyar szabadságharc vezérlő csillaga.
Száz esztendőkkel azelőtt halott volt már Mátyás király. A magyar népnek soha többé olyan nagy királyt nem adott az Isten. Rabigát rabiga után kényszerítettek a nyakába. Hol a török, hol a német sanyargatta az országot. Legjobb fiai hiába véreztek, hiába küzdöttek, nem bírták felemelni a nemzetet. Azért a magyarok szívében, mindig pislákolt egy kicsi remény, tán egyszer visszatér Mátyás, s újra nagy lesz a magyar nép.
Történt egyszer, hogy Kossuth Lajost rabságba vetették az osztrákok, mert felemelte a szavát a magyarok szabadságáért. A börtön nem volt messze Mátyás király valamikori palotájától. Ezt a palotát éjjel-nappal katonák őrizték.
Egy éjszaka arra lettek figyelmesek a strázsák, hogy Mátyás palotájának ablakában két gyertyaláng fellobbant.
– Ki jár itt? Feleljen! – kiáltott be a palotába egy strázsa, de válasz nem érkezett. Reggel mindjárt jelentette a felettesének, hogy mit tapasztalt az éjszaka.
A tiszt parancsot adott:
– Az éjszaka két lengyel ulánus álljon őrt a palotában. Élve vagy halva, de fogják el a betolakodót!
Este két ulánus szolgálatba állt Mátyás király szobájában. Enni-innivalót vittek, kártyáztak, úgy múlatták az időt.
Éjfél tájban látták ám a kívül állók, hogy az ablakban újra kigyulladtak a gyertyák. Mindjárt odafutottak, hogy segítségére siessenek a két ulánusnak, ha kell, de azok már nem éltek. Mindkettő jobblétre szenderült. Csak azon csodálkoztak a többiek, hogy semmi küzdelemnek nyomát nem látták a katonákon.
Estére két német dragonyost küldött őrségbe a parancsnok. Azok is jól felszerelkeztek éjszakára. Éjfélig vígan voltak. Éjfélkor látták ám, hogy két gyertya gyújtatlan meggyulladt. A két németnek abban a percben vége lett. Reggel őket is halva találták a társaik.
Harmadik estére két magyar huszárt állítottak őrségbe.
– Ej, pajtás! – kesergett az egyik. – Ma éjjel mi is meghalunk. Nemsokára éjfél.
A két huszár szomorúan várta, hogy bekövetkezzék, aminek be kell következnie. Éjfélt ütött az óra a Boldogasszony templom tornyán. Fellobbant a két gyertyaláng, s két király lépett a terembe. Az egyik Mátyás király volt. A nagy orráról mindjárt felismerték a katonák. Így szólt a huszárokhoz:
– Ne féljetek, magyarok! Nem haltok meg. Tegyétek meg, amire kérlek benneteket! Vigyetek el egy levelet a magyar diákokhoz!
Mátyás király leült egy asztalhoz, s hosszú levelet írt. Amikor kész volt az írással, szépen összehajtogatta a levelet, s az egyik katona kezébe nyomta.
– Adjátok a magyar diákoknak! Tegyék, amint írtam!
Ezzel a két király szép lassan eltűnt, a két gyertyaláng ellobbant.
A katonák másnap elvitték a levelet a diákoknak. Az állt benne:
– Fogjatok össze! Szabadítsátok ki Kossuthot a börtönéből!
A diákok elolvasták Mátyás király levelét, s úgy tettek, ahogy meghagyta nekik. Összesereglettek a börtön előtt, s kiszabadították a megtört Kossuthot. Valaki, aki ott volt, elbeszélte, hogy a szegény rab, amikor feljöhetett a börtönéből, szinte megvakult a nagy világosságtól. A diákok kocsiba ültették. Lovak helyett maguk vonták nagy diadalmenetben a Kossuth szekerét. Hatalmas éljenzéssel hordozták végig a városon. A nép mellé állt mindenütt, s ő lett a magyar szabadságharc vezérlő csillaga.
