Kóka Rozália gyűjtése
Mátyás király meg a cinkotai kántor
Jártában-keltében, egyszer, Mátyás király bevetődött a cinkotai kántorhoz. A kántornak nem volt otthon semmi ennivalója, csak három tojása. Abból készített hát vacsorát az idegennek. Vacsora után megkérdezte a kopott ruhás vándort:
– Egy kis bor jó volna?
– Ha volna, jó volna, de ha nincs, az se baj! – felelte Mátyás. A kántor nem nyugodott, szerette volna megtisztelni a vendéget. Nézelődött, mit is adhatna zálogba a kocsmárosnak, hogy kapjon egy üveg bort. Fogta a bibliáját, s azt vitte el egy kis itóka fejében, zálogba. Borozgatás közben a kántor megkérdezte:
– Kit tisztelhetek az úrban?
– Sándor Mátyás a nevem. Vándor deák vagyok. Egyébként Budán van a lakásom.
Másnap reggel elköszönt „Sándor Mátyás”. A kántor semmit nem kért a szállás s a vacsora fejében.
Amint Mátyás király hazaérkezett, mindjárt levelet íratott a kántornak: Ezen s ezen a napon keresse fel Budán Sándor Mátyást, legyen a vendége!
Felcihelődött a kántor a megadott napon, s felment Budára. A címen, amit Sándor Mátyás megadott, a királyi palota állt.
– Ejnye, tán csak nem tréfált meg engem az a Sándor Mátyás? – morfondírozott magában a kántor. Amint a palota körül csellengett, megszólította egy katona:
– Mi járatban van, atyafi?
– Meghívott ide engem egy Sándor Mátyás nevű deák, aki megszállt nálam minapában egy éjszakára, s megevett három tojást – mondta a megszeppent kántor. A katona mindjárt tudta, hogy hány a kettő, a király elé vezette az embert.
A királynál óriási vendégség volt. Ott parádézott az összes nagyúr, fényes gúnyájában, mert a király kiadta, hogy mindenki a legdrágább öltözetében jelenjen meg.
Amikor Mátyás király meglátta a kántort, megölelte, az első helyre, a jobbja felől ültette. Csak meresztgették a szemüket az uraságok:
– Ki lehet az az egyszerű ember, hogy a király így meguralja?
Mátyás király csendet parancsolt, s elbeszélte, hogy vendégelte meg őt a cinkotai kántor, amikor álruhában szállást kért nála. Mindjárt megparancsolta az uraknak, hogy mindenki vesse le a felső ruháját, s adja a kántor hátára. Az urak úgy tettek, ahogy királyuk parancsolta. Szegény cinkotai kántor már rogyadozott a sok drága gúnya alatt.
Akkor Mátyás király így szólt:
– Most mindenki váltsa ki a gúnyáját! Tegyetek annyi aranyat az asztalra, amennyit a ruhátok megér!
Az urak sorra lepengették az aranyakat az asztalra, s sorra kiváltották a gúnyájukat. Mátyás király akkor kigombolta a saját, prémes palástját, s a cinkotai kántor vállára borította. Így szólt hozzá végezetül:
– Legyen a tiéd ez a palást! Vidd az aranyakat is, élj boldogul! Azonban első dolgod legyen, hogy a bibliát, amit a kocsmárosnál hagytál, váltsd ki a zálogból!
Ezzel a király kegyesen elbocsájtotta a kántort.
Jártában-keltében, egyszer, Mátyás király bevetődött a cinkotai kántorhoz. A kántornak nem volt otthon semmi ennivalója, csak három tojása. Abból készített hát vacsorát az idegennek. Vacsora után megkérdezte a kopott ruhás vándort:
– Egy kis bor jó volna?
– Ha volna, jó volna, de ha nincs, az se baj! – felelte Mátyás. A kántor nem nyugodott, szerette volna megtisztelni a vendéget. Nézelődött, mit is adhatna zálogba a kocsmárosnak, hogy kapjon egy üveg bort. Fogta a bibliáját, s azt vitte el egy kis itóka fejében, zálogba. Borozgatás közben a kántor megkérdezte:
– Kit tisztelhetek az úrban?
– Sándor Mátyás a nevem. Vándor deák vagyok. Egyébként Budán van a lakásom.
Másnap reggel elköszönt „Sándor Mátyás”. A kántor semmit nem kért a szállás s a vacsora fejében.
Amint Mátyás király hazaérkezett, mindjárt levelet íratott a kántornak: Ezen s ezen a napon keresse fel Budán Sándor Mátyást, legyen a vendége!
Felcihelődött a kántor a megadott napon, s felment Budára. A címen, amit Sándor Mátyás megadott, a királyi palota állt.
– Ejnye, tán csak nem tréfált meg engem az a Sándor Mátyás? – morfondírozott magában a kántor. Amint a palota körül csellengett, megszólította egy katona:
– Mi járatban van, atyafi?
– Meghívott ide engem egy Sándor Mátyás nevű deák, aki megszállt nálam minapában egy éjszakára, s megevett három tojást – mondta a megszeppent kántor. A katona mindjárt tudta, hogy hány a kettő, a király elé vezette az embert.
A királynál óriási vendégség volt. Ott parádézott az összes nagyúr, fényes gúnyájában, mert a király kiadta, hogy mindenki a legdrágább öltözetében jelenjen meg.
Amikor Mátyás király meglátta a kántort, megölelte, az első helyre, a jobbja felől ültette. Csak meresztgették a szemüket az uraságok:
– Ki lehet az az egyszerű ember, hogy a király így meguralja?
Mátyás király csendet parancsolt, s elbeszélte, hogy vendégelte meg őt a cinkotai kántor, amikor álruhában szállást kért nála. Mindjárt megparancsolta az uraknak, hogy mindenki vesse le a felső ruháját, s adja a kántor hátára. Az urak úgy tettek, ahogy királyuk parancsolta. Szegény cinkotai kántor már rogyadozott a sok drága gúnya alatt.
Akkor Mátyás király így szólt:
– Most mindenki váltsa ki a gúnyáját! Tegyetek annyi aranyat az asztalra, amennyit a ruhátok megér!
Az urak sorra lepengették az aranyakat az asztalra, s sorra kiváltották a gúnyájukat. Mátyás király akkor kigombolta a saját, prémes palástját, s a cinkotai kántor vállára borította. Így szólt hozzá végezetül:
– Legyen a tiéd ez a palást! Vidd az aranyakat is, élj boldogul! Azonban első dolgod legyen, hogy a bibliát, amit a kocsmárosnál hagytál, váltsd ki a zálogból!
Ezzel a király kegyesen elbocsájtotta a kántort.
