Kóka Rozália gyűjtése
Gergő juhász kanala
Egyszer Mátyás királynak a Hortobágyon át vitt az útja. Este volt már. Látta a király, hogy egy tűz mellett juhászok tesznek-vesznek. Éppen a vacsorát készítették egy nagy bográcsban. Lebbencslevest főztek. Pergelték a szalonnát, a hagymát, megpaprikázták, felöntötték, majd száraztésztát tettek bele. Jó szaga volt az ételnek, Mátyás éhes is volt. Fel s alá járt a nyeldeklője. Gondolta, meghívatja magát vacsorára. Közelebb lépett hát:
– Adjon isten, jó estét!
– Adjon isten, neked is, atyámfia! Mi járatban vagy? – kérdezte a juhos gazda.
– Mátyás deák vagyok, szolgálat után járok. Igen megéheztem, adnának-e valami ennivalót? Megfizetném tisztességgel.
– Szívesen látunk a bográcsunknál. A fizetséggel meg ne gondolj semmit, deák úr! Jut is, marad is.
Elkészült a lebbencs, szépen eszegetni kezdtek. Fakanállal meregették a finom levest. Egyszer valami megtetszett Mátyásnak a bogrács másik oldalán, éppen Gergő juhász, a juhos gazda felőli oldalon. Mindjárt odakotort a kanalával. Gergő juhász abban a minutumban, jó nagyot koppantott a kezére a fakanalával. Rá is szólt a királyra:
– Magad elől kanalazz, édes fiam, ne máshonnan!
Mátyás király nem szólt semmit. Gondolta, ezt még visszaadja a juhásznak. Elköltötték a vacsorát s nyugovóra tértek. Mátyás királynak is igazítottak egy kis vackot a szárnyék oldalánál. Reggel a király továbbállt egy házzal.
Egy nap Gergő juhász levelet kapott Budáról. Ekkor s ekkor a király vendégséget csinál. Úgy készüljön, hogy azon a napon a király hintót küld érte, s viszik őt is a vendégségbe. Na, töprengett szegény Gergő juhász, hogy mi üthetett őfelségébe.
– Éppen én hiányzom onnan a sok cifra nép közül, amelyik ott Budán lebzsel? De hát ő a király, ő tudja! – gondolta Gergő juhász.
A nevezett napon megállt egy fényes hintó a pusztán, Gergő juhászt keresték.
– Na, ennek fele se tréfa, menni köll! – gondolta a juhász. Magára kapta a cifra szűrét, s felkapaszkodott a hintóba.
Budán már állt a vigasság. Mátyás király mindjárt meglátta a juhászt, de úgy tett, mintha soha nem látta volna. A juhász meg, most, hogy így közelről láthatta a királyt, rémületbe esett:
– Akármi legyek, ha nem ennek sóztam a kezére odahaza!
Eljött az ebéd ideje. Az asztalhoz tessékelték a vendégeket. Azt mondta Mátyás:
– Eb, aki a levesét meg nem eszi!
Az urak kanalazni kezdtek. Gergő juhász akkor vette észre, hogy az ő tányérja mellé nem tettek kanalat. Azt gondolta, az asztali szolga megfeledkezett róla. Nem akarta, hogy valakit miatta megbüntessenek, hát nem szólt senkinek. Persze a dolog úgy volt, hogy Mátyás adta ki parancsba, ne adjanak Gergő juhásznak kanalat. Egy kicsit megtréfálja az öreget, amiért a kezére koppintott ott a Hortobágyon.
Gergő juhász egy darabig tanácstalanul pislogott, mint béka a kocsonyában, aztán a bicskájával lemetszette egy kenyér gyürkéjét, kicsippentette a belét s azzal kanalazta ki a levest:
Amikor a levese elfogyott, ő is felkiáltott:
– Eb, aki a kanalát meg nem eszi! – azzal a jó puhára ázott kenyérhajat megfalatozta.
Jót nevetett Mátyás király Gergő juhász tréfáján. Ebéd után bőségesen megajándékozta, s úgy bocsátotta haza a Hortobágyra.
Egyszer Mátyás királynak a Hortobágyon át vitt az útja. Este volt már. Látta a király, hogy egy tűz mellett juhászok tesznek-vesznek. Éppen a vacsorát készítették egy nagy bográcsban. Lebbencslevest főztek. Pergelték a szalonnát, a hagymát, megpaprikázták, felöntötték, majd száraztésztát tettek bele. Jó szaga volt az ételnek, Mátyás éhes is volt. Fel s alá járt a nyeldeklője. Gondolta, meghívatja magát vacsorára. Közelebb lépett hát:
– Adjon isten, jó estét!
– Adjon isten, neked is, atyámfia! Mi járatban vagy? – kérdezte a juhos gazda.
– Mátyás deák vagyok, szolgálat után járok. Igen megéheztem, adnának-e valami ennivalót? Megfizetném tisztességgel.
– Szívesen látunk a bográcsunknál. A fizetséggel meg ne gondolj semmit, deák úr! Jut is, marad is.
Elkészült a lebbencs, szépen eszegetni kezdtek. Fakanállal meregették a finom levest. Egyszer valami megtetszett Mátyásnak a bogrács másik oldalán, éppen Gergő juhász, a juhos gazda felőli oldalon. Mindjárt odakotort a kanalával. Gergő juhász abban a minutumban, jó nagyot koppantott a kezére a fakanalával. Rá is szólt a királyra:
– Magad elől kanalazz, édes fiam, ne máshonnan!
Mátyás király nem szólt semmit. Gondolta, ezt még visszaadja a juhásznak. Elköltötték a vacsorát s nyugovóra tértek. Mátyás királynak is igazítottak egy kis vackot a szárnyék oldalánál. Reggel a király továbbállt egy házzal.
Egy nap Gergő juhász levelet kapott Budáról. Ekkor s ekkor a király vendégséget csinál. Úgy készüljön, hogy azon a napon a király hintót küld érte, s viszik őt is a vendégségbe. Na, töprengett szegény Gergő juhász, hogy mi üthetett őfelségébe.
– Éppen én hiányzom onnan a sok cifra nép közül, amelyik ott Budán lebzsel? De hát ő a király, ő tudja! – gondolta Gergő juhász.
A nevezett napon megállt egy fényes hintó a pusztán, Gergő juhászt keresték.
– Na, ennek fele se tréfa, menni köll! – gondolta a juhász. Magára kapta a cifra szűrét, s felkapaszkodott a hintóba.
Budán már állt a vigasság. Mátyás király mindjárt meglátta a juhászt, de úgy tett, mintha soha nem látta volna. A juhász meg, most, hogy így közelről láthatta a királyt, rémületbe esett:
– Akármi legyek, ha nem ennek sóztam a kezére odahaza!
Eljött az ebéd ideje. Az asztalhoz tessékelték a vendégeket. Azt mondta Mátyás:
– Eb, aki a levesét meg nem eszi!
Az urak kanalazni kezdtek. Gergő juhász akkor vette észre, hogy az ő tányérja mellé nem tettek kanalat. Azt gondolta, az asztali szolga megfeledkezett róla. Nem akarta, hogy valakit miatta megbüntessenek, hát nem szólt senkinek. Persze a dolog úgy volt, hogy Mátyás adta ki parancsba, ne adjanak Gergő juhásznak kanalat. Egy kicsit megtréfálja az öreget, amiért a kezére koppintott ott a Hortobágyon.
Gergő juhász egy darabig tanácstalanul pislogott, mint béka a kocsonyában, aztán a bicskájával lemetszette egy kenyér gyürkéjét, kicsippentette a belét s azzal kanalazta ki a levest:
Amikor a levese elfogyott, ő is felkiáltott:
– Eb, aki a kanalát meg nem eszi! – azzal a jó puhára ázott kenyérhajat megfalatozta.
Jót nevetett Mátyás király Gergő juhász tréfáján. Ebéd után bőségesen megajándékozta, s úgy bocsátotta haza a Hortobágyra.
