Galeotto Marzio írásai
Tréfás cselekedet
Magyarországot, mikor még kissé sántikált a keresztény hitben, a szentek soraiba iktatott királyai és a pápák szorították rendre. A magyarok fejedelmei ugyanis, mint mondják, elrendelték, hogy azt, aki a szent keresztet nem illeti tisztelettel, a legszigorúbb büntetéssel sújtsák, mert a kereszt tisztelete nagy bizonyítéka a keresztény hitnek. Innen származott korunkra az a szokás, hogy a magyarországi falvak piacain pózna végén kereszt van, mintegy a kereszténység befogadásának jeleképpen.
Vízkereszt ünnepén országos szokás, hogy a papok miseruhában, a keresztet előrenyújtva belépnek minden házba, mintha ilyenképpen kérnék a kereszt befogadását. Valamiféle szertartás is van ilyenkor, adományokat is gyűjtenek. Éppen Tolnán voltunk (ez egy nagy mezőváros a Duna partja mellett), és vízkeresztkor a papok beléptek a király házába, ahogy szokás, elvégezték a ceremóniát, és alamizsnát gyűjtöttek. És mikor már a reggelinél ültek, és éppen ittak (mert arrafelé ez a szokás), Mátyás király egyes főurakat arrafelé taszigált, ahol a papok voltak, pedig máshol volt a palotában a papok helye, és máshol a főuraké. A király a bölcs Thuz Jánost is odavonta, aki ékesen beszélt latin, magyar, valamint szláv nyelven, az államügyek intézésében is nagy gyakorlata volt, a király atyja hajdan igen kedvelte, maga Mátyás király is hosszú időn keresztül szerette, és segítségével sok nehéz dolgot hajtott végre. Ma messze hazájától, Velencében él feleségével és gyermekeivel együtt a közügyektől visszahúzódva. Soha nem tudtam megérteni, hogy miért, mivel Thuz János szerencséjének és helyzetének ilyen változására semmiféle elfogadható okot nem találtam. De térjünk vissza oda, ahonnét elindultunk. Mindenki csodálkozott, mit akar a király, miért tuszkolja az urakat a papok közé. A király így szólt:
- Hasonló a hasonlóval, mint a régi közmondás tartja, könnyen társul.
Erre valamennyien nevetni kezdtek, hogy ők nem papok, ne tartsák hát őket a papokhoz hasonlatosaknak. Nem is könnyen lehetett őket összeterelni, valósággal erőszakot kellett alkalmazni. A király így szólt:
- Igazatok van. A világi főurak valóban nem hasonlítanak a papokhoz papi mivoltukban. De ti valami más dologban bizony egyenlőek és hasonlatosak vagytok a papokkal, közületek ugyanis senki sem nősült meg (akkor még Thuz Jánosnak sem volt felesége), márpedig mindenki tudja, hogy nálunk a papok feleség nélkül élnek. Titeket, nőtleneket tehát a nőtlenek karába vezetünk, és a magunk társaságából mint idegeneket és tőlünk eltérő természetűeket kiközösítünk. Hogy ez milyen könnyen ment, arról én tudok leginkább véleményt mondani, aki odahúztalak benneteket. Olyan könnyen ment, hogy semmilyen fáradalmat nem éreztem, vagyis nagyon szívesen terelődtetek együvé a papokkal, hasonlók a hasonlókhoz, ahogy a közmondás is tartja.
Erre mindenki elkacagta magát, és csak úgy hajladozott a nevetéstől. Mert a tréfás beszéd Mátyás király szájában mindig kifejező és kedves volt, tekintete, hangja és taglejtése mindig illett a szóban forgó tárgyhoz. 38
Magyarországot, mikor még kissé sántikált a keresztény hitben, a szentek soraiba iktatott királyai és a pápák szorították rendre. A magyarok fejedelmei ugyanis, mint mondják, elrendelték, hogy azt, aki a szent keresztet nem illeti tisztelettel, a legszigorúbb büntetéssel sújtsák, mert a kereszt tisztelete nagy bizonyítéka a keresztény hitnek. Innen származott korunkra az a szokás, hogy a magyarországi falvak piacain pózna végén kereszt van, mintegy a kereszténység befogadásának jeleképpen.
Vízkereszt ünnepén országos szokás, hogy a papok miseruhában, a keresztet előrenyújtva belépnek minden házba, mintha ilyenképpen kérnék a kereszt befogadását. Valamiféle szertartás is van ilyenkor, adományokat is gyűjtenek. Éppen Tolnán voltunk (ez egy nagy mezőváros a Duna partja mellett), és vízkeresztkor a papok beléptek a király házába, ahogy szokás, elvégezték a ceremóniát, és alamizsnát gyűjtöttek. És mikor már a reggelinél ültek, és éppen ittak (mert arrafelé ez a szokás), Mátyás király egyes főurakat arrafelé taszigált, ahol a papok voltak, pedig máshol volt a palotában a papok helye, és máshol a főuraké. A király a bölcs Thuz Jánost is odavonta, aki ékesen beszélt latin, magyar, valamint szláv nyelven, az államügyek intézésében is nagy gyakorlata volt, a király atyja hajdan igen kedvelte, maga Mátyás király is hosszú időn keresztül szerette, és segítségével sok nehéz dolgot hajtott végre. Ma messze hazájától, Velencében él feleségével és gyermekeivel együtt a közügyektől visszahúzódva. Soha nem tudtam megérteni, hogy miért, mivel Thuz János szerencséjének és helyzetének ilyen változására semmiféle elfogadható okot nem találtam. De térjünk vissza oda, ahonnét elindultunk. Mindenki csodálkozott, mit akar a király, miért tuszkolja az urakat a papok közé. A király így szólt:
- Hasonló a hasonlóval, mint a régi közmondás tartja, könnyen társul.
Erre valamennyien nevetni kezdtek, hogy ők nem papok, ne tartsák hát őket a papokhoz hasonlatosaknak. Nem is könnyen lehetett őket összeterelni, valósággal erőszakot kellett alkalmazni. A király így szólt:
- Igazatok van. A világi főurak valóban nem hasonlítanak a papokhoz papi mivoltukban. De ti valami más dologban bizony egyenlőek és hasonlatosak vagytok a papokkal, közületek ugyanis senki sem nősült meg (akkor még Thuz Jánosnak sem volt felesége), márpedig mindenki tudja, hogy nálunk a papok feleség nélkül élnek. Titeket, nőtleneket tehát a nőtlenek karába vezetünk, és a magunk társaságából mint idegeneket és tőlünk eltérő természetűeket kiközösítünk. Hogy ez milyen könnyen ment, arról én tudok leginkább véleményt mondani, aki odahúztalak benneteket. Olyan könnyen ment, hogy semmilyen fáradalmat nem éreztem, vagyis nagyon szívesen terelődtetek együvé a papokkal, hasonlók a hasonlókhoz, ahogy a közmondás is tartja.
Erre mindenki elkacagta magát, és csak úgy hajladozott a nevetéstől. Mert a tréfás beszéd Mátyás király szájában mindig kifejező és kedves volt, tekintete, hangja és taglejtése mindig illett a szóban forgó tárgyhoz. 38
