Galeotto Marzio írásai
Bölcs cselekedet
Arról szólunk most, hogy Mátyás király milyen csodálatosan serény nagy és kis ügyekben egyaránt. Minden levelét, amit különféle helyekre küld, vagy maga mondja tollba, vagy átolvassa, ha más írta. Ugyanígy késedelem nélkül átfutja mindazt, amit hozzá intéznek, bárhonnan érkezzen is. Több nyelven beszél: tud latinul, mint már mondtam, nagyon jól tud bolgár nyelven, amelyen a törökök küldik az irataikat, mivel nem sokban különbözik a szlávtól. Igen el van terjedve, és sok változata van. Mátyás ismeri ezt a nyelvet, és ezért a csehekkel, lengyelekkel, ruténokkal, dalmátokkal, bolgárokkal, krétaiakkal, szerbekkel, szlovénekkel, európai tatárokkal és más igen sokfajta néppel tolmács nélkül tud beszélni; ugyanis mindezeknek a nyelveknek a szláv nyelv az anyjuk. A németek nyelvét még gyermekkorában tanulta meg a börtönben, és felnőtt korában, a német fejedelmekkel való állandó kapcsolat jóvoltából csak növelte tudását. A németek, csehek, lengyelek, néha hazai nyelvükön, többnyire azonban latinul írnak levelet. A keresztény országok közül egyedül Magyarország ír csupán latinul. A magyarok nyelvén ugyanis nem könnyű írni. A legcsekélyebb hangsúlyváltozástól, kiejtésbeli különbségtől megváltozik a szavak értelme. A magyarban vannak szavak, amelyek u-ra végződnek, de mást jelent, ha nyújtva, és mást, ha összevont ajakkal ejtik az u-t. Ezt az írás nem tudja jelezni, mivel a latin nyelvnek egyetlen u betűje van, a magyar nyelvnek meg négyre volna szüksége, ha az összes változatokat jelölni akarná. És így van a többivel is. Szegényes a nyelvük az országok elnevezésében. Egyiket sem külön néven, mindegyiket körülírással nevezik meg: a nemzet nevéhez hozzáteszik az ország szót. Hollas orsacó-nak hívják Itáliát, Toto orsacó-nak Szlavóniát és Német orsacó-nak a germánok országát, s így tovább. Sok szláv és latin szavuk is van. Mit cheres-t mondanak a latin quid quaeris helyett. A k és c ugyanis rokon hangzók. De erről elég, térjünk vissza a királynak a legcsekélyebb dolgokra is kiterjedő gondosságára és jó emlékezőtehetségére. A háború kellős közepén, a dolgok fordulópontján, az ellenség közelében, amikor a hadsereg éppen indulni készült, és mindenki kiabált és tolongott (mert így van ez, mikor annyi ezer fegyveres vitéz és harci szekér útnak ered), Galeotto Marzio is megjelent Ausztriának ama városában, melyet Badennak hívnak forró vizű forrásairól és a mellettük levő pompás fürdőkről. Itáliából érkezett, egyrészt hogy leányai hozományához segítséget kérjen a királytól, másrészt hogy láthassa a király dicsőségét. A király néhány nappal előbb vette be ostrommal a nagy Hamburg városát, noha a vár falakkal és katonákkal meg volt erősítve, és csaknem bevehetetlennek látszott, mert igen magas hegyen van, biztonságban a hajítógépek elől. Galeotto, amint megkapta a segélyt a hozományhoz, vissza akart térni hazájába, mivel nem volt módjában követni a királyt. Elébe járult tehát, bízva a király emlékezőtehetségében, és elmondta, hogy nem tud veszedelem nélkül visszatérni, ha a királyi felség nem gondoskodik róla. A rajtaütés és a rablás mindennapos volt akkor arrafelé, ráadásul Galeotto tudta, hogy egyes előkelő urak gyűlölik őt. Sokáig élt a király udvarában, és mert nem tudta megtenni, hogy ne támogassa barátait becsületes ügyeikben, ellenségeket is szerzett: akik Galeotto barátaival ellenségeskedtek, Galeottóval is szembehelyezkedtek. Emberi dolog, hogy akinek sok a barátja, sok az ellensége is: megsértődnek, ha segítesz a barátaidon.
A király, minthogy nagy volt a lárma, és Galeotto alig mondhatott néhány szót, így szólt:
- Gondom lesz rád!
Két nappal később, mikor a király azon volt, hogy elindítsa a tábort, és mint mondtuk, mindenki sürgött-forgott, ő maga pedig a legkülönfélébb ügyekben ítélkezett a legkülönbözőbb nyelveken (voltak ott rácok, törökök, csehek, németek, lengyelek), Galeotto ismét szólt a királynak. Mátyás királynak kitűnő az emlékezete, kegyesen meghallgat mindenkit, talpraesetten és választékosan felel, és beszédét a tárgyhoz illőn derűs vagy szomorú arccal és taglejtéssel mondja el. A hangja pedig olyan csengő, hogy messzire elhallatszik. Amint megpillantotta Galeottót, így szólt:
- Adatok neked szekeret és kíséretet, pénzt és élelmet az útra. Menj vissza Magyarországra, és majd megírom, mit cselekedj, ha megérkeztél.
Elindultunk tehát, a király Bécs felé a sereggel, én pedig Magyarországra szerencsés és jó kilátásokkal. Mindent bőségesen megkaptam Mátyás király akaratából, megismerhettem a legapróbb dolgokra is kiterjedő emlékezetét, gondoskodását és a tudósok iránti nagy-nagy kegyességét. Nem is merte senki akár csak egy fejmozdulattal is megsérteni Galeottót, még a leghatalmasabbak sem.
Meg kell említenem azt is, hogy miben hasonlít Cyrushoz, a perzsák királyához. Akárcsak Cyrus, ő is név szerint ismeri valamennyi katonáját. Ha Mátyás király maga írja a levelet, igen röviden ír. Az írása nagyon szép, betűformái az új és régi fajtájú írás között a középen állanak. Benső barátainak szokott maga írni, mint azt mi is tanúsíthatjuk. János esztergomi érseket, akit a király akkor nagyon szeretett, többnyire saját kezű írásával hívta magához.
Arról szólunk most, hogy Mátyás király milyen csodálatosan serény nagy és kis ügyekben egyaránt. Minden levelét, amit különféle helyekre küld, vagy maga mondja tollba, vagy átolvassa, ha más írta. Ugyanígy késedelem nélkül átfutja mindazt, amit hozzá intéznek, bárhonnan érkezzen is. Több nyelven beszél: tud latinul, mint már mondtam, nagyon jól tud bolgár nyelven, amelyen a törökök küldik az irataikat, mivel nem sokban különbözik a szlávtól. Igen el van terjedve, és sok változata van. Mátyás ismeri ezt a nyelvet, és ezért a csehekkel, lengyelekkel, ruténokkal, dalmátokkal, bolgárokkal, krétaiakkal, szerbekkel, szlovénekkel, európai tatárokkal és más igen sokfajta néppel tolmács nélkül tud beszélni; ugyanis mindezeknek a nyelveknek a szláv nyelv az anyjuk. A németek nyelvét még gyermekkorában tanulta meg a börtönben, és felnőtt korában, a német fejedelmekkel való állandó kapcsolat jóvoltából csak növelte tudását. A németek, csehek, lengyelek, néha hazai nyelvükön, többnyire azonban latinul írnak levelet. A keresztény országok közül egyedül Magyarország ír csupán latinul. A magyarok nyelvén ugyanis nem könnyű írni. A legcsekélyebb hangsúlyváltozástól, kiejtésbeli különbségtől megváltozik a szavak értelme. A magyarban vannak szavak, amelyek u-ra végződnek, de mást jelent, ha nyújtva, és mást, ha összevont ajakkal ejtik az u-t. Ezt az írás nem tudja jelezni, mivel a latin nyelvnek egyetlen u betűje van, a magyar nyelvnek meg négyre volna szüksége, ha az összes változatokat jelölni akarná. És így van a többivel is. Szegényes a nyelvük az országok elnevezésében. Egyiket sem külön néven, mindegyiket körülírással nevezik meg: a nemzet nevéhez hozzáteszik az ország szót. Hollas orsacó-nak hívják Itáliát, Toto orsacó-nak Szlavóniát és Német orsacó-nak a germánok országát, s így tovább. Sok szláv és latin szavuk is van. Mit cheres-t mondanak a latin quid quaeris helyett. A k és c ugyanis rokon hangzók. De erről elég, térjünk vissza a királynak a legcsekélyebb dolgokra is kiterjedő gondosságára és jó emlékezőtehetségére. A háború kellős közepén, a dolgok fordulópontján, az ellenség közelében, amikor a hadsereg éppen indulni készült, és mindenki kiabált és tolongott (mert így van ez, mikor annyi ezer fegyveres vitéz és harci szekér útnak ered), Galeotto Marzio is megjelent Ausztriának ama városában, melyet Badennak hívnak forró vizű forrásairól és a mellettük levő pompás fürdőkről. Itáliából érkezett, egyrészt hogy leányai hozományához segítséget kérjen a királytól, másrészt hogy láthassa a király dicsőségét. A király néhány nappal előbb vette be ostrommal a nagy Hamburg városát, noha a vár falakkal és katonákkal meg volt erősítve, és csaknem bevehetetlennek látszott, mert igen magas hegyen van, biztonságban a hajítógépek elől. Galeotto, amint megkapta a segélyt a hozományhoz, vissza akart térni hazájába, mivel nem volt módjában követni a királyt. Elébe járult tehát, bízva a király emlékezőtehetségében, és elmondta, hogy nem tud veszedelem nélkül visszatérni, ha a királyi felség nem gondoskodik róla. A rajtaütés és a rablás mindennapos volt akkor arrafelé, ráadásul Galeotto tudta, hogy egyes előkelő urak gyűlölik őt. Sokáig élt a király udvarában, és mert nem tudta megtenni, hogy ne támogassa barátait becsületes ügyeikben, ellenségeket is szerzett: akik Galeotto barátaival ellenségeskedtek, Galeottóval is szembehelyezkedtek. Emberi dolog, hogy akinek sok a barátja, sok az ellensége is: megsértődnek, ha segítesz a barátaidon.
A király, minthogy nagy volt a lárma, és Galeotto alig mondhatott néhány szót, így szólt:
- Gondom lesz rád!
Két nappal később, mikor a király azon volt, hogy elindítsa a tábort, és mint mondtuk, mindenki sürgött-forgott, ő maga pedig a legkülönfélébb ügyekben ítélkezett a legkülönbözőbb nyelveken (voltak ott rácok, törökök, csehek, németek, lengyelek), Galeotto ismét szólt a királynak. Mátyás királynak kitűnő az emlékezete, kegyesen meghallgat mindenkit, talpraesetten és választékosan felel, és beszédét a tárgyhoz illőn derűs vagy szomorú arccal és taglejtéssel mondja el. A hangja pedig olyan csengő, hogy messzire elhallatszik. Amint megpillantotta Galeottót, így szólt:
- Adatok neked szekeret és kíséretet, pénzt és élelmet az útra. Menj vissza Magyarországra, és majd megírom, mit cselekedj, ha megérkeztél.
Elindultunk tehát, a király Bécs felé a sereggel, én pedig Magyarországra szerencsés és jó kilátásokkal. Mindent bőségesen megkaptam Mátyás király akaratából, megismerhettem a legapróbb dolgokra is kiterjedő emlékezetét, gondoskodását és a tudósok iránti nagy-nagy kegyességét. Nem is merte senki akár csak egy fejmozdulattal is megsérteni Galeottót, még a leghatalmasabbak sem.
Meg kell említenem azt is, hogy miben hasonlít Cyrushoz, a perzsák királyához. Akárcsak Cyrus, ő is név szerint ismeri valamennyi katonáját. Ha Mátyás király maga írja a levelet, igen röviden ír. Az írása nagyon szép, betűformái az új és régi fajtájú írás között a középen állanak. Benső barátainak szokott maga írni, mint azt mi is tanúsíthatjuk. János esztergomi érseket, akit a király akkor nagyon szeretett, többnyire saját kezű írásával hívta magához.
