Galeotto Marzio írásai
Jeles mondás
A lengyel király követei Visegrádra érkeztek. Így hívják ugyanis azt a királyi várat, mely Budától mintegy harminc stádiumnyira 8 épült a Duna közelében, egy ugyanilyen nevű városkával egyetemben. Még a régi királyok építtették, de Mátyás király mindent rendbe hozatott, és gyönyörű épületeket emeltetett, mert bárkinél inkább tud gyönyörködni a szép épületekben, és annyira ért hozzá, hogy a leghíresebb építészekkel győztesként vetekedhetne a paloták pompájának és kényelmes beosztásának dolgaiban. Eljöttek, mondom, a fent említett követek, csupa olyan ember, aki tisztában volt vele, hogy Mátyás király igen éles eszű, és válaszaiban gyorsan határozó. Olyan hosszú beszédet tartottak hazai nyelvükön, hogy két órát eltöltöttek vele. Tudtak latinul, de az ott álló sokaság miatt hazai nyelvükön beszéltek, mivel nem akarták, hogy mindenki értse, amit királyuk üzen. Mátyás király annyi sok ember között egyedül értett ott csehül. (A cseh és a lengyel nyelv ugyanis kevés dologban különbözik kiejtésében.) Mikor befejezték a beszédet, Mátyás király megkérdezte őket, milyen nyelven akarják a választ, latinul-e vagy lengyelül. A követek a király döntésére bízták. Akkor Mátyás király először elejétől fogva sorjában elmondta mindazt, amit előadtak, sőt rendbe szedte, amit amazok szétszórtan és zavarosan mondtak el, majd a dolgok cáfolatába kezdett olyképpen, hogy maguk a követek is elnémultak. Ők ugyanis olyan dolgokat hoztak szóba, melyekre a király nemigen adhatott magyarázatot. Többek között például az elején azt mondták a követek, hogy Mátyás király nem cselekedett helyesen, mikor Lengyelország püspökeit királyuk ellen ingerelte és pénzzel támogatta. Nem példás magatartás egy király részéről király ellen lázítani az alattvalókat, a főurakat és a népet. Mátyás király minden egyebet megcáfolt, de a követek nagy csodálkozására ezt az egy ellenvetést utoljára hagyta. Már-már azt hitték, hogy elfeledkezett róla, vagy szándékosan kerülte ki, mert nem tudja megcáfolni. De miután a király egy darabig hallgatott, elmosolyodott, és így szólt a követekhez:
- Jelentsétek a királytoknak, hogy azt, amivel gyanúsítottatok, elfeledtük. Tiszteletre méltó azoknak a tévedése, akik a nagy fejedelmeket követik: így tanultam mestereimtől, és így is olvastam valamikor. Mert senki sem a tanítványt teszi felelőssé, az csak utánozza mesterét. A fiataloknak engedelmeskedniük kell az idősebbeknek, őket tartják mesterüknek. Én fiatalabb lévén, Lengyelország királyát, mint idősebb mesteremet követtem e dologban, és jó tanítványhoz illően mesterem ellen fordítottam tulajdon fegyverét. Ugyanis Lengyelország királya országom leghatalmasabb főpapjait nemcsak ellenem ingerelte, de nagy sereggel is támogatta.
Mikor ezt elmondta, a követek pironkodtak az igazat hallván.
Ebben a hosszú, mégpedig latin nyelven elmondott beszédben Mátyás király csupán egyszer vétett nyelvbotlással a grammatika ellen. Ugyanis így mondta:
„...ordinem, quam...”, vagyis nőnemben. De nyomban hozzáfűzte: „quem-et akartam mondani, hímnemben.” Mert Mátyás király beszédében mindig talpraesett, fortélyos értelmű, csiszolt beszédű és tartós emlékezetű, nagy gyakorlatú, és mindezeket inkább a tanult és ékesszóló férfiakkal való gyakori társalgás révén szerezte meg magának, mint tanulmányok útján. Hiszen csak tizennégy éves volt, mikor királlyá választották. 9
A lengyel király követei Visegrádra érkeztek. Így hívják ugyanis azt a királyi várat, mely Budától mintegy harminc stádiumnyira 8 épült a Duna közelében, egy ugyanilyen nevű városkával egyetemben. Még a régi királyok építtették, de Mátyás király mindent rendbe hozatott, és gyönyörű épületeket emeltetett, mert bárkinél inkább tud gyönyörködni a szép épületekben, és annyira ért hozzá, hogy a leghíresebb építészekkel győztesként vetekedhetne a paloták pompájának és kényelmes beosztásának dolgaiban. Eljöttek, mondom, a fent említett követek, csupa olyan ember, aki tisztában volt vele, hogy Mátyás király igen éles eszű, és válaszaiban gyorsan határozó. Olyan hosszú beszédet tartottak hazai nyelvükön, hogy két órát eltöltöttek vele. Tudtak latinul, de az ott álló sokaság miatt hazai nyelvükön beszéltek, mivel nem akarták, hogy mindenki értse, amit királyuk üzen. Mátyás király annyi sok ember között egyedül értett ott csehül. (A cseh és a lengyel nyelv ugyanis kevés dologban különbözik kiejtésében.) Mikor befejezték a beszédet, Mátyás király megkérdezte őket, milyen nyelven akarják a választ, latinul-e vagy lengyelül. A követek a király döntésére bízták. Akkor Mátyás király először elejétől fogva sorjában elmondta mindazt, amit előadtak, sőt rendbe szedte, amit amazok szétszórtan és zavarosan mondtak el, majd a dolgok cáfolatába kezdett olyképpen, hogy maguk a követek is elnémultak. Ők ugyanis olyan dolgokat hoztak szóba, melyekre a király nemigen adhatott magyarázatot. Többek között például az elején azt mondták a követek, hogy Mátyás király nem cselekedett helyesen, mikor Lengyelország püspökeit királyuk ellen ingerelte és pénzzel támogatta. Nem példás magatartás egy király részéről király ellen lázítani az alattvalókat, a főurakat és a népet. Mátyás király minden egyebet megcáfolt, de a követek nagy csodálkozására ezt az egy ellenvetést utoljára hagyta. Már-már azt hitték, hogy elfeledkezett róla, vagy szándékosan kerülte ki, mert nem tudja megcáfolni. De miután a király egy darabig hallgatott, elmosolyodott, és így szólt a követekhez:
- Jelentsétek a királytoknak, hogy azt, amivel gyanúsítottatok, elfeledtük. Tiszteletre méltó azoknak a tévedése, akik a nagy fejedelmeket követik: így tanultam mestereimtől, és így is olvastam valamikor. Mert senki sem a tanítványt teszi felelőssé, az csak utánozza mesterét. A fiataloknak engedelmeskedniük kell az idősebbeknek, őket tartják mesterüknek. Én fiatalabb lévén, Lengyelország királyát, mint idősebb mesteremet követtem e dologban, és jó tanítványhoz illően mesterem ellen fordítottam tulajdon fegyverét. Ugyanis Lengyelország királya országom leghatalmasabb főpapjait nemcsak ellenem ingerelte, de nagy sereggel is támogatta.
Mikor ezt elmondta, a követek pironkodtak az igazat hallván.
Ebben a hosszú, mégpedig latin nyelven elmondott beszédben Mátyás király csupán egyszer vétett nyelvbotlással a grammatika ellen. Ugyanis így mondta:
„...ordinem, quam...”, vagyis nőnemben. De nyomban hozzáfűzte: „quem-et akartam mondani, hímnemben.” Mert Mátyás király beszédében mindig talpraesett, fortélyos értelmű, csiszolt beszédű és tartós emlékezetű, nagy gyakorlatú, és mindezeket inkább a tanult és ékesszóló férfiakkal való gyakori társalgás révén szerezte meg magának, mint tanulmányok útján. Hiszen csak tizennégy éves volt, mikor királlyá választották. 9
