Tanulmány

Mátyás király: Mátyás, a király


Hogy ki is volt Mátyás király? Ezt minden, a magyar kultúrához tartozó felnőtt és gyerek tudja. A népmesék bölcs és igazságos uralkodója könyvek lapjairól, rajz- és játékfilmekből lép elénk kisgyermek korunk óta. És ott van a Himnusz hódító Mátyás királya. Szinte majd mindenki eljut a budai várba, vagy iskolai kirándulással a visegrádi palotába. Szobrok, iskolák, éttermek és szállodák viselik a Hunyadi Mátyás vagy a Mátyás király nevet. Még kutyatenyésztés is választotta ezt kennelje nevének! Nap mint nap találkozunk emlékével, idén, a reneszánsz évében különösen gyakran. Különböző felmérésekből (a Medián és a Felvételi Információs Szolgálat végzett ilyen típusú közvélemény kutatásokat) arra lehet következtetni, hogy ő ma Magyarországon a legnépszerűbb történelmi személyiség. És emellett azon kevés magyar uralkodók közé tartozik, aki (apjával együtt) a szomszéd szláv és román népek körében is népszerű volt, a folklórjukba is bekerült. Azaz a közvélekedés szerint Hunyadi MÁTYÁS a KIRÁLY.

Minek köszönheti Hunyadi Mátyás ezt a XVI. század óta megnyilvánuló népszerűséget? Személyes képességeinek, kiváló uralkodásának, amely békét teremtett, nyugalmat hozott az előtte és utána következő anarchikus állapotokhoz képest? Vagy kiváló propagandának köszönheti ezt? Valós-e a közvélemény által hordozott kép, vagy csak egy részben mesterségesen kialakított legendáriummal van dolgunk? A kérdés nem új keletű, a Hunyadi Mátyást elmarasztaló vélemények legalább olyan régiek, mint azok, amelyek a szentek sorában akarták őt látni. Egyes történészek kifejezetten Hunyadi-rejtélyről beszéltek az ellentétes megállapításokkal kapcsolatban. Pedig Mátyás uralmáról már bőségesen rendelkezünk forrással, így a rejtélyek egy része megoldható.

A megoldott kérdések közé tartozik a Hunyadi-család származása. A folklórban és az írott forrásokban megjelenő uralkodói származtatást – miszerint Luxemburgi Zsigmond törvénytelen gyermeke lett volna Hunyadi János – nyugodtan a legendák közé sorolhatjuk. (Miként az sem bizonyítható, hogy a család a havasalföldi vajda Basarab-családból származna, mint azt a XX. századi román történeti irodalom egy része feltételezi.) Az első okleveles említés a Hunyadi-famíliáról 1409-es, ekkor kapja Serbe fia Vajk Hunyadvárat szolgálatai fejében birtokul Zsigmond királytól. Feltételezhető, hogy Vajk, akiben Hunyadi János apját kell látnunk, Zsigmond 1395-ös Havasalföld elleni hadjárata során került a király környezetébe. A Zsigmondtól való származás legendája már Mátyás korában megjelenik, teljesen érthető módon. Az ugyanis, hogy egy román származású egyszerű nemes unokája Magyarország királya legyen, még a szédületes karriereket produkáló XV. században is meseszerűnek számított, amit valamilyen módon meg kellett indokolni. A kor szemléletében a választás, mint elv a hatalom jogszerűségének, legitimitásának igazolására még nem volt elfogadott: a meghatározó a leszármaztatás, a vér szerinti öröklés volt. Így tehát bármily furcsa is, elfogadható magyarázat lehetett a törvénytelen származás is: Mátyás ezzel egy nagy európai dinasztia örökösének tekinthette magát, olyan dinasztiáénak, amely a Német-Római Birodalom császára is volt. Egy „homo novusnak”, egy alulról jött, „felkapaszkodott” famíliának minden eszközt meg kellett ragadnia ahhoz, hogy igazolja a megszerzett pozíció jogosságát. Ezen a ponton a hatalom propagandája és a népi fantázia igénye egybeesett: így maradhatott fönn az eredetileg feltehetően az udvarban terjesztett szóbeszéd a magyar és a környező népek költészetében.
Az apa, Hunyadi János karrierje rendkívüli, köznemesi sorból, a király udvari emberéből emelkedik az ország főnemesei, bárói közé, majd a király, V. László kiskorúsága idején az ország kormányzója lesz. Mindent elér, a királyi címen kívül, amit ebben a korban nemesként el lehet érni, a tekintély és hatalom szükségszerűen óriási birtokkal is párosult. Egyúttal ismertté teszi a család nevét egész Európában, ezt a Török Birodalom ellen folytatott harcainak köszönheti. Hunyadi János kulcsfigurája annak a törökellenes politikának, amely európai összefogással kísérli meg az Oszmán-Török Birodalom kiszorítását a Balkánról. 1453-ban a törökök elfoglalják Bizáncot, egyesítve a birodalom ázsiai (anatóliai) és európai (ruméliai) részét. Ezután már Magyarország megvédése lehet csak a cél: ezt is Hunyadi János teljesíti 1456-ban, amikor sikeresen védi meg Nándorfehérvár várát. Ez az egyetlen alkalom, amikor a középkori magyar királyság hadereje legyőzi a szultáni seregeket. (A déli harangszót III. Callixtus pápa a török támadás elleni könyörgésként rendeli el.)
Hunyadi János törökellenes harcaival fontos szereplője az európai politikának. Ugyanakkor ismert családi-rokoni kapcsolatai az erdélyi köznemesi réteghez kapcsolják. Felesége, Szilágyi Erzsébet is ebből a rétegből származik. Két fiuk születik: László (1431) és Mátyás. Mátyás 1443. február 23-án született, és egy általa kiadott oklevélből azt is tudjuk, hogy Kolozsvárott.
A fiúk a korszakban kiemelkedőnek számító neveltetésben részesültek. Első tanítójuk Szánoki Gergely, lengyel származású humanista. Ő korábban I. Ulászló gyóntatója volt, így került Magyarországra, majd a vesztes várnai csata, Ulászló halála után Hunyadi János szolgálatába állt. Később Vitéz János püspök Szánokit a váradi káptalanban kanonokká nevezi ki, és ettől kezdve Vitéz János irányítja Mátyás neveltetését. Mátyás így a lovagi műveltség mellett megismerkedik a humanizmussal is. A rohamosan felemelkedő család dinamizmusa mellett biztos, hogy olvasmányai (az ókor nagyjairól: Nagy Sándorról, Hannibálról, Caesarról) is jelentősen befolyásolták személyiségének alakulását, meghatározták későbbi ambícióit. Mátyás emellett fiatal korától kezdve részese a politikai életnek. A hagyomány szerint már 1454-ben lovaggá ütötték Mátyást (éppen Nándorfehérvárott), 1455-ben pedig Budán teljesít szolgálatot V. László udvarában. (Ez része volt Cillei Ulrik és Hunyadi János megállapodásának: eljegyezték egymással Cillei Erzsébetet és Hunyadi Mátyást, mindezt egyházi áldással. Cillei Erzsébet a megállapodás szerint Hunyadvárra került az esküvőig, míg Mátyás Budára: azaz gyakorlatilag túszok voltak. A házasság tényleges megkötése elmaradt: Cillei Erzsébet ugyanis három hónap múlva meghalt.) Mátyás több nyelven is beszélt: a magyar és a román mellett, amelyet a családban sajátított el, tárgyalt latinul, németül, és ismerte a szláv nyelveket is. Szemmel látható Hunyadi János azon igyekezete, hogy Mátyást minél jobban felkészítse a politikai pályára, hogy ehhez megadja azt a műveltséget, amellyel ő (és feltehetően László sem) nem rendelkezett.
Hunyadi János 1456-ban bekövetkezett halála azonban átalakította a Hunyadi-család életét. A család feje László lett, így ő örökölte volna apja címeit, rangjait is, többek között a főkapitányi címet. V. László viszont nagybátyját, Cillei Ulrikot nevezte ki az ország főkapitányává. Cillei a török ellen toborzott német keresztes had élén délre vonult, hogy átvegye az elhunyt főkapitány kezén lévő királyi várakat. A Bács megyei Futakra összehívott országgyűlésen Hunyadi László is megjelent, és meghódolt a királynak. Ellenfelei bizalmatlanságát sikerült leszerelnie: a király és Cillei alig néhány főnyi kísérettel, sereg nélkül lépte át a Hunyadi-párt kezén lévő Nándorfehérvár kapuját. Könnyelműségéért Cillei az életével fizetett. 1456. november 9-én Hunyadi László és hívei felkoncolták, a megrémült királyt pedig hatalmukba kerítették. V. László egy hónappal később Temesvárott Hunyadi Lászlót nevezte ki az ország főkapitányává, és esküvel fogadta meg, hogy Cillei haláláért nem lesz semmi bántódása. 1457. március 14-én azonban Budán elfogatta Mátyással és több báróval (Vitéz János, Garai László, Újlaki Miklós) együtt. Az országnagyok hűtlenség címén halálra ítélték Hunyadi Lászlót, s a budai vár Szent György terén lefejezték. (Mátyás később, 1458 tavaszán a gyulafehérvári székesegyházba, atyja mellé temettette.) Mátyás V. László foglyaként Budán marad. Az országban polgárháború tört ki a Hunyadi-párt és ellenfelei közt (a Hunyadi famíliát ekkor az özvegy Szilágyi Erzsébet és testvére, Mátyás nagybátyja, Szilágyi Mihály irányította). Ennek hatására V. László júniusban előbb Bécsbe, majd szeptemberben Prágába megy, s magával viszi a fogoly Mátyást. (A többi foglyon a halálos ítéletet nem hajtják végre, sőt V. László Újlaki Miklóst bízza meg a Szilágyi elleni hadjárat vezetésével.) November 23-án, 17 éves korában, esküvőjére készülve a prágai várban feltehetően bubópestisben azonban meghal V. László. Üressé válik a magyar trón.

Ettől kezdve mai értelemben véve is gyorsan peregnek az események. Az esztergomi fogságából kiszabadult Vitéz János decemberben már Prágában tárgyal Podjebrád György kormányzóval Mátyás kiadásának feltételeiről. Podjebrád hasonló alkat, mint Mátyás, ő az V. László halálával megüresedett cseh trónt kívánja megszerezni. Korábban már kötött szövetséget (conföderációt) Hunyadi Jánossal, még 1454-ben. Igaz, hogy utána Cilleivel szövetkezett, de hát már nem a középkori lovagi eszmények irányították a kor embereit. Így Vitéz Jánosnak sikerült megegyezni Podjebrád Györggyel Mátyás szabadon bocsátásáról, és a régi szövetség szellemében megállapodtak, hogy Mátyás feleségül veszi Podjebrád Katalint. Eközben Magyarországon is zajlanak az események. 1458 januárjában országgyűlés kezdődik Pesten. Január 12-én Szegeden Szilágyi Mihály és Szilágyi Erzsébet megállapodást köt Garai László nádorral és feleségével, Alexandra tescheni hercegnővel Hunyadi Mátyás királlyá választásáról, és Garai Annával történő házasságáról. Ezután Szilágyi mintegy 15 ezres serege élén január 20-án megérkezik a pesti (rákosi) királyválasztó országgyűlésre. Január 23-án Budán a főpapok és bárók megállapodnak Hunyadi Mátyás királlyá választásáról, miután Szilágyi Mihály biztosítja őket, hogy nem fognak bosszút állni Hunyadi László halála miatt. 1458. január 24-én a budai döntésről értesülő köznemesek a befagyott Duna jegén Hunyadi Mátyást királlyá kiáltják ki.
Az országgyűlés azonban másról is rendelkezett. Mátyás mellé öt évre Szilágyi Mihályt választják kormányzónak, az ország védelme a királyra és a főurakra, főpapokra tartozik, nemesi felkelést csak végső esetben lehet hirdetni, adót sem a király, sem a kormányzó nem vethet ki, évenként országgyűlést kell tartani a nemesség személye megjelenésével, a királyi várakat és városokat át kell adni a kormányzónak, biztosítani kell a jobbágyok szabad költözését – ezek a fontosabb rendelkezések. Az ifjú király kezét távollétében a lehető legnagyobb mértékben igyekeztek megkötni a rendek.
Mátyás csak február 14-én érkezik Budára, ahol a Nagyboldogasszony (ma: Mátyás)-templomban trónra ültetik. Előtte azonban február 9-én Strassnitzon megerősíti a Podjebrád Györggyel kötött szövetséget, és a Katalinnal kötendő házasságot. Uralmának kezdetekor Mátyás még csak épphogy elérte a tizenhatodik életévét. Ehhez képest meglepő eréllyel, és mégis ügyesen taktikázva lát hozzá a kormányzáshoz. A tizenhat év megítélése esetében figyelembe kell venni, hogy a korszaknak egészen mások voltak az elvárásaik a gyermekekkel szemben, mint ma. Jobbára kisméretű felnőtteknek tekintették őket. Eleve jóval fiatalabb volt az egész társadalom: az átlagos életkor a mainak mintegy fele volt csak. Középkori uralkodóink jelentős része is néhány évig ült csak a trónon. És egyáltalán nem tekinthető kivételesnek, hogy valaki ilyen idős korban kerül trónra. V. László még csak tizenhét éves volt, mikor meghalt. II. Lajos majd tízévesen kerül a magyar és a cseh trónra, és húszéves lesz, amikor a Csele-patakba fullad. Mátyást egész neveltetése arra készítette föl, hogy az ország ügyeivel foglalkozzon. Akár királyként is. Az is látható, hogy mindehhez megvolt a szükséges becsvágya is. Nem kívánt eszköz lenni a nagyurak, vagy éppen a nemesség kezében. És végül, kormányzásának első időszakában biztosan sok segítséget, tanácsot kapott apja barátjától, korábbi nevelőjétől, Vitéz Jánostól.
Mátyás uralkodásának első időszakát hatalmának biztosítása határozza meg. Mátyás legitimitása, uralmának jogszerűsége 1459-ben még nem teljes: nem történt meg királlyá koronázása. Erre az időszakra már kialakul az a szokásjog, hogy a teljes legitimitást az biztosítja, ha az uralkodót Székesfehérvárott az esztergomi érsek a Szent Koronával koronázza meg. Ez legegyértelműbben Károly Róbert esetében figyelhető meg, akit háromszor is megkoronáznak a teljes legitimitás érdekében. A korona azonban nem volt a Hunyadiak kezében. Ugyanis még I. Albert halála után, 1440 februárjában Erzsébet királyné komornája, Kottaner Jánosné Wolfram Ilona a visegrádi várból ellopta. Majd megkoronázták a még csecsemő, utószülött Lászlót. Azután valószínűleg Sopron elzálogosításának idején a koronát is elzálogosították III. Frigyes német-római királynak, akit Erzsébet királyné egyúttal megbíz V. László felügyeletével is. (I. Ulászlót emiatt nem is tudták megkoronázni a Szent Koronával, hanem a Szent István fejereklyetartójáról levett koronát használták helyette. A székesfehérvári koronázáson résztvevő főurak és főpapok ezt egyenrangúnak nyilvánították a Szent Koronával történő koronázással.) Mátyás helyzete így meglehetősen ingatag volt: a korona III. Frigyesnél, aki emellett az elhunyt király legközelebbi rokona is, tehát okkal-joggal tart igényt a magyar trónra. És ott vannak az ország bárói, akik – ezt Mátyás pontosan tudta – bármikor képesek szembefordulni a nemrég megválasztott ifjú királlyal. Mátyás először is megerősíti Szilágyi kormányzói kinevezését, majd egyezséget köt a Felvidék nagy részét uralma alatt tartó Giskra János morva származású zsoldosvezérrel. Pozícióját javította, hogy Podjebrád Györgyöt cseh királlyá választják márciusban (koronázására majd májusban kerül sor, miután a huszita kelyhes Podjebrád hűséget esküdött a pápának; a koronázást két magyar főpap végezte). Mátyás sürgősen segítséget is kér tőle a vele szembeforduló főurakkal szemben (már március 15-én). Áprilisban Giskra felajánlja a koronát IV. Kázmér lengyel királynak, ezért Mátyás kénytelen hadjáratot indítani ellene. Közben állandóan lavíroznia kell, hogy megfelelő támogatottsága megmaradjon. Ennek keretében erősíti meg nyáron a januári országgyűlési határozatokat, miközben szívósan építi saját bázisát. Az ingadozó vagy vele szembe forduló bárók helyébe saját embereit nevezi ki. Így lesz alkancellárként a kancellária tényleges vezetője a Hunyadi-ház régi híve, Vetési Albert nyitrai pöspök, Garai László helyett nádor Guti Országh Mihály (aki majd 1484-es haláláig tölti be a tisztséget), Újlaki Miklós és Rozgonyi János helyett erdélyi vajda a Giskra elleni hadjáratot sikeresen irányító Rozgonyi Sebestyén, Szapolyai Imre pedig az ország sókamaráinak ispánja. Sikerül előbb elérnie azt, hogy Szilágyi Mihály a Szerbia elleni török támadás hírére a Délvidékre menjen, majd a nyár végén nagybátyja lemond a kormányzóságról, végül ősszel le is fogatja, mivel továbbra is kapcsolatot tart az ellene szervezkedő főurakkal (Garaival és Újlakival). Nagybátyját Világos várába záratja, ahonnan csak 1459 júniusában szabadul. (Szilágyi megkapja az alsó-magyarországi főkapitányi címet, így esik majd török fogságba 1460-ban. Mivel nem hajlandó elárulni a nándorfehérvári vár gyenge pontjait, a szultán 1461-ben kivégezteti. Így megadatik Szilágyinak, hogy dicsőségesen haljon meg.) Mátyás szorult belpolitikai helyzete ellenére nemesi felkelést hirdet a Szerbiát megtámadó törökökkel szemben, és késő ősszel kisebb hadisikereket ér el Szerbiában. Ezzel továbbra is biztosítja II. Callixtus pápa támogatását, aki Hunyadi János törökellenes politikájának folytatását várja tőle. Külpolitikai helyzetét ugyanakkor jelentősen rontja, hogy Podjebrád György és III. Frigyes szövetséget köt egymással. A király szorult helyzetét kihasználva huszonöt főúr Garai László volt nádor vezetésével nyíltan fellázad, és királlyá választják III. Frigyest. Ezzel ismételten polgárháború kezdődik, Mátyás hadai áprilisban előbb vereséget szenvednek a pártütőktől, majd az újabb csatában győznek. Garai László halála jelentősen gyengíti a lázadókat, olyannyira, hogy Garai özvegye is meghódol Mátyás előtt, a király április 19-én fogadja Alexandra tescheni hercegnő hódolatát. Podjebrád György és a pápa (a szerveződő törökellenes keresztes hadjárat érdekében) közvetíteni próbál III. Frigyes és Mátyás között, ennek eredményeként 1460 januárjában Olmützben tárgyalások kezdődnek (korábban Vitéz János tárgyalási kísérlete a korona visszaszerzésére 1458-ban eredménytelen volt). Áprilisban sikerül fegyverszünetet kötni 1461 tavaszáig, ez megerősíti Mátyás belső helyzetét is. 1461-ben azonban kiújulnak az ellenségeskedések, Giskra hűséget esküszik III. Frigyesnek, mint magyar királynak. Válaszul Mátyás VI. Albert osztrák főherceggel, III. Frigyes testvérével szövetkezik, aki azután júniusban hadat is üzen testvérének, Mátyás 3 ezer főnyi sereggel támogatja ebben. Időközben Mátyás megtartja esküvőjét Podjebrád Katalinnal. (A házasság csak három évig áll fenn, Katalin ugyanis 1464 februárjában gyermekágyban meghal, az újszülöttel együtt. Katalin az esküvő idején még csak 11 éves, Mátyás a házassági szerződésben azt vállalja, hogy két év múlva, illetve korábban is, ha a király anyja, valamint a főpapok és főurak a menyasszonyt alkalmasnak tartják, elhálja vele a házasságot. Ennek jelentőségét az adja, hogy a házasságot annak elhálása után elméletileg nem lehet felbontani. Katalin halálakor is még csak 14 éves.) 1462 áprilisában végre sikerre vezetnek a béketárgyalások III. Frigyessel, megállapodnak a béke szövegében. A császár 80.000 aranyforint fejében visszaadja a koronát és Sopron városát, a birtokában lévő többi magyar területet viszont megtarthatja. Használhatja a magyar királyi címet. Mátyást fiává fogadja, és ebből következően, amennyiben Mátyás fiú utód nélkül hal meg, Frigyes, illetve utódai öröklik a magyar trónt. A békeszerződést pedig a magyar főuraknak és főpapoknak is meg kell erősíteni. A béke hírére, valamint Szepesvár, Késmárk és más felvidéki erősség elfoglalásának hatására április végén sikerül megegyezni Giskra Jánossal: a még birtokában lévő területeket az Arad megyei Solymos és Lippa váráért valamint 25.000 aranyforintért cserébe átadja, és felesküszik Mátyás hűségére. 1463-ban a korábban kialkudott feltételeknek megfelelően megkötik a békét III. Frigyessel, július 24-én átadják a magyar küldöttségnek a koronát. Az év során a törökök Szerbia után Bosznia ellen vonulnak, és a nyár során elfoglalják, királyát kivégezik. Mátyás ősszel indítja hadjáratát, és majd három hónapi ostrom után, december 25-én elfoglalja Jajcát. A visszafoglalt észak-boszniai területeket Magyarországhoz csatolja. (Bosznia első kormányzója Szapolyai Imre lesz.) 1464. március 29-én pedig Szécsi Dénes esztergomi érsek Székesfehérvárott, a Szent Koronával megkoronázza Hunyadi Mátyást. Ezzel lezárul Mátyás uralmának első, felettébb viharos időszaka.
Az ifjú király sikerrel állta ki a próbát. Külső trónkövetelők (III. Frigyes, IV. Kázmér) és lázongó főurak között megőrizte trónját. Ha kellett, engedményeket tett, adományokkal, címekkel nyerte meg ellenfeleit. Ha kellett, erővel lépett fel. Mindvégig sikerült biztosítania a főurak és főpapok nagy részének valamint a köznemesség támogatását: az országgyűléseken megszavazták a rendkívüli hadiadót, részt vettek Mátyás katonai akcióiban. Sikerült felszámolni a Felvidéken Giskra hatalmát: a zsoldosvezér az 1440-es évektől kezdve gyakorlatilag önálló államként működött, amellyel a magyar országgyűlés is kénytelen volt béketárgyalásokba bocsátkozni. Délen a törökök elfoglalják Szerbiát, majd Boszniát, viszont Észak-Boszniát visszafoglalja Magyarország, benne Jajca erődítményét, amelynek stratégiai jelentősége van Horvátország védelme szempontjából. Már az uralkodásnak ebben az első korszakában is feltűnő Mátyás kiváló „személyzeti politikája”. Ellenfeleit úgy sikerül pacifikálni, hogy mindvégig fenntartja a későbbi együttműködés lehetőségét. Úgy tud kemény és határozott lenni, hogy nem válik bosszúállóvá. Feltűnően más a viselkedése, mint bátyjáé volt, amikor leszámolt Cillei Ulrikkal. Valószínűleg Mátyásnak ez, a bátyjáétól eltérő magatartása (is) eredményezte, hogy a bárók nagyobb része kitartott mellette, és olyanok is hívévé lettek, akik kezdetben élesen szemben álltak politikájával (mint például Újlaki, aki majd 1471-ben Mátyás hűségén marad a Vitéz János-féle összeesküvés során). Másrészt látni kell azt is, hogy Mátyás saját híveivel szemben is kemény tudott maradni: nem kötötték meg cselekvésében a lovagi hűség vagy a rokoni szeretet érzései.
Mátyás uralkodásának első időszaka is több volt azonban, mint egy ügyes, embereket jól manipuláló ifjú küzdelme a trónon maradásért. Megválasztása utáni szinte első intézkedése a budai udvarbírói hivatal megszervezése, amely a királyi uradalmak központi irányítására szolgált. Az udvarbíró közvetlenül a királynak volt alárendelve, a főkincstartótól függetlenül kezelte a királyi birtokok bevételeit. Ebben már csírájában benne rejlett későbbi pénzügyi reformja, olyannyira, hogy a budai udvarbírói szervezeten később sem változtatott. Mátyás így közvetlenül, a királyi tanácstól (azaz a báróktól) és az országgyűléstől (azaz a köznemesektől) függetlenül rendelkezhetett jövedelmeinek egy részével. Szintén a hosszú távú tervek meglétére mutat, hogy már koronázását megelőzően, 1464 márciusában végrehajtja kancelláriai reformját: azaz, amint helyzete megszilárdult, azonnal nekilátott a királyi hatalom korlátainak kiszélesítéséhez.

Mátyás uralkodásának második időszakát már nagyszabású terveinek megvalósítása jellemzi. Ez nem jelenti azt, hogy teljesen megszűnt belső ellenzéke, csak annyit, hogy ennek az ellenállásnak jóval kisebb volt a jelentősége, nem tudta alapjaiban megkérdőjelezni Mátyás uralmát. A koronázás utáni első jelentős szembefordulás Mátyással gazdaságpolitikája miatt következett be. 1467-ben előbb a Zala megyei nemesek lázongását kellett lecsillapítania Mátyásnak a bevezetett új adó (a füstpénz) miatt, majd az erdélyi nemesség Farnasi Veres Benedek vezetésével fegyvert fogott a király ellen, csatlakozásra bírta a bárókat, köztük Szentgyörgyi János vajdát is, akinek egy független erdélyi hercegség feletti uralmat helyeztek kilátásba. Szász és székely előkelők is részt vettek a lázadásban. Mátyás gyors közbelépésével meglepte a szervezetlen felkelőket, a vajda elsőnek sietett uralkodója lábai elé borulva kegyelmet kérni, az értelmi szerzők egy része pedig külföldre menekült. Mátyás nem kímélte a lázadókat: a főuraknak megkegyelmezett ugyan, de a köznemesi vezetők egy részét kivégeztette, más részüket száműzte. A lázadó Kolozsvár városát végül az uralkodó 1468 januárjában visszafogadta a kegyeibe. A másik jelentős próba a Vitéz János-féle összeesküvés volt 1471-ben. Ennek egyik oka Mátyás külpolitikájának megváltozása volt: a cseh hadjárattal háttérbe szorult a törökellenes háború. Az összesküvésben Vitéz János esztergomi érsek, Janus Pannonius, Szapolyai Imre, Thuz Osvát zágrábi püspök és Rozgonyi Rajnald is részt vett. Korábban mind Mátyás hűséges emberének, bizalmasának számítottak. A magyar trónra Kázmér lengyel herceget, IV. Kázmér lengyel király fiát hívták meg. Mire a herceg lengyel csapataival betört az országba, a felkelést Mátyás már lényegében felszámolta, az esetleg ingadozókat megnyerte. Ekkor lesz bosnyák király Újlaki Miklós, aki ebben az esetben kitartott Mátyás hűségén. Janus Pannonius halála összekapcsolódik az összesküvés leleplezésével: 1472. március 27-én, a Zágráb melletti Medvevárban, menekülés közben hal meg.
Észre lehet venni, hogy Mátyás koronázása után már másként kezeli az ellene irányuló felkeléseket, összesküvéseket. Nem tűnik el teljesen a megbocsátás, a kegyelem gesztusa, de a korábbinál súlyosabb a megtorlás, és utólagosan is bosszút áll: Vitéz Jánossal még 1741 decemberében kibékült, ám 1472 márciusában mégis lefogatja és börtönbe záratja az idős főpapot, korábbi egyik fő támogatóját. Az érsekség várait Mátyás Beckensloer boroszlói születésű egri püspökre bízza: 1472 után egyre jellemzőbb lesz, hogy a főpapi tisztségekre idegen származásúak kerülnek. (1472. augusztus 8-án meghal Vitéz János. Halála után 1474-ig az esztergomi érseki szék betöltetlen marad. Utódja majd Beckensloer János egri püspök lesz, aki aztán Mátyást elárulva III. Frigyeshez szökik.)
Mátyás újításai közül a legnagyobb hatásúak kétség kívül az 1467-es pénzügyi reformjai voltak. Ez tette ugyanis lehetővé a hadsereg átalakítását, így alapjává vált a külpolitikai irányváltásnak is, valamint részben ez biztosította azt a kulturális felvirágzást, a reneszánsz magyarországi megjelenését, amely Mátyás uralmának talán legismertebb része.
Mátyás királyt egy igen szegény és szerény jövedelmű trónra ültették. V. László idejében a kincstár éves bevétele 110–120 ezer forint körüli, és ennyi lehetett Mátyásnak is a trónra kerülése utáni években. Az alacsony bevételeknek több oka volt. Elképzelhető, hogy a Zsigmond halála utáni polgárháborús időszak a lakosság számát és így az adóalanyok számát is jelentősen csökkentette. (Pontos adatok sem a bevételekről, sem a lakosság, az adózók számáról nem állnak rendelkezésre. A kutatók részadatokból – például egy vámkamara adatai alapján megbecsülni a harmincadvám éves összegét – próbálnak következtetni, és így próbálják a korabeli összesítő forrásokat ellenőrizni. Ilyen becslések alapján feltételezik, hogy 1495-re a Zsigmond-korinak kétharmadára csökkent az adóegységek száma.) A lakosság pusztulása a Délvidéken az állandó török portyázások miatt folyamatos volt, a Szerémség hanyatlása, amely korábban az ország legfejlettebb területei közé volt sorolható, ekkor kezdődik. Megtorpan a városok fejlődése is. Ennek ellenére Mátyás király a 32 évig tartó uralkodásának végére elérte, hogy a jövedelemforrások jobb kihasználásával bevételei jelentős mértékben növekedtek. Azonban így is elmaradtak a korabeli nagyhatalmak uralkodóinak jövedelmétől. A jelenleg legelfogadottabb számítás alapján uralkodásának második felében Mátyás király bevétele a cseh és osztrák tartományok nélkül, az ismert adókivetések átlagát véve alapul évi 628.000 forint körül lehetett. Ez jóval kevesebb, mint azt korábban a kutatók feltételezték: 700.000 és 2.000.000 forint között szóródtak a becslések. Bármekkora is ez az összeg, mindenképpen többszöröse az uralkodása első éveiben befolytnak. Mátyás király a pénzügyigazgatási reformokat több lépcsőben valósította meg. A kezdet arra az időszakra tehető, amikor a kincstartó már nem a bárók közül került ki. Szapolyai Imre utódát, Besenyői Bertalant már nem nevezik nagyságosnak. Ekkor, 1464-ben történt a harmincadok és a pénzkamarák egy kézbe adása is, ami a központosítás kezdetének tekinthető.
A kincstár kiadásai Mátyás uralkodása idején egyre inkább növekedtek, ezzel szemben a bevételek növelésére nem volt lehetőség: az adófizetés alól sok felmentés volt, a vámok zálogban és bérben voltak. A kincstár időnkénti helyzetét jól mutatja az az eset, amikor Mátyás király 1466. október 2-án Körmöcbányára küldte Ernuszt Jánost azzal, hogy hozza el onnan a próba címén kötelezően félretett aranyforintokat. Ezen a helyzeten csak egy nagyobb horderejű reformmal lehetett segíteni. A reformok megalkotója és kivitelezője Ernuszt János budai polgár lehetett, aki zseniális pénzügyi szakemberként felismerte, hogy egy egységes, az egész ország területét behálózó, szakembereket foglalkoztató pénzügyi szervezetet kell kialakítani; a királyi jövedelmeknek egy kézbe, a kincstartóéba kell befutni. Mivel újabb bevételi források nem álltak rendelkezésre, ezért a régieket kellett átalakítani. Az elképzeléseket Mátyás király az 1467. évi márciusi országgyűlésen fogadtatta el, a törvényt március 25-én már ki is hirdették.
A pénzügyi reform főbb pontjai a következők: a kamara haszna helyett bevezették a királyi kincstár adóját. A névváltoztatás lényege az, hogy a korábbi mentesítéseket megszüntette, mivel azok a kamara hasznára vonatkoztak. A harmincad helyett bevezették a koronavámot, az elnevezés megváltoztatásának hasonló hatása volt, mint a kamara haszna esetében, ezáltal lehetővé vált a jól jövedelmező zálogban és bérben levő vámok kincstári kezelésbe történő visszavétele és a vámmentességek csökkentése. A pénzforgalomban bevezették az állandó értékű ezüstpénzt. Ez a változtatás ugyan csökkentette a kincstár (pénzrontásból származó) bevételeit, de kiszámíthatóbbak lettek a különböző fizetési kötelezettségek, javultak a kereskedelem feltételei. Az aranypénzt a magyar királyok a Mátyást megelőző időszakban sem rontották. A stabil aranyforint mellett garast, denárt és obulust vertek. Átváltási arányuk Mátyás idején 1 aranyforint = 20 garas = 100 denár = 200 obulus lett. Az állandó ezüstpénz bevezetésekor megváltozott az éremkép is. Addig az aranyforintok előlapján a címer, a hátlapján pedig Szent László képe volt látható. Az ezüstpénzek előlapján a címer, míg hátlapjukon a kettős kereszt foglalt helyet. A pénzügyi reform bevezetésével állandó éremkép, a Madonna került az ezüstpénzek hátlapjára és az aranyforintok előlapjára. (Ez az éremkép azután 404 évig szerepelt pénzeinken.) A törvény ezeken túlmenően kimondta a koronabirtokok elidegeníthetetlenségét, valamint az elidegenítettek visszaszerzését.
Az országgyűlésen elfogadott reformok közül a legnehezebben megvalósíthatónak a koronavámé látszott, hiszen a mentességek megszüntetése, a zálogban és bérben levő vámok visszavásárlása vagy megváltása kemény és szigorú intézkedéseket követelt. E feladattal Ernuszt Jánost bízták meg, és tevékenységében függetlenítették a kincstartótól. Rövid időn belül azonban az ő hatáskörébe került a kamara haszna, majd az összes adóigazgatási feladat is. Hamarosan ő lett a kincstartó, egy 1467. október 25-ei oklevélben már mint kincstartó szerepel. Ezzel létrejött egy egységes pénzügyigazgatási szervezet, amely a királyi birtokból származó jövedelmek kivételével (ez továbbra is a budai udvarbíró hatáskörébe tartozott) az összes többi bevételt kezelte. A feltételezések szerint Mátyás bevételei a következőképpen alakultak (a cseh és osztrák tartományok nélkül):

Bevételi forrás megnevezése Összeg (aranyforint)

Segély (rendkívüli hadiadó) és kamara haszna (füstpénz) együtt 385.000
Egyéb adók (szászok, zsidók, városok, ötvened adó) 53.000
Sóbányák jövedelme 80.000
Pénzverő és bányakamarák jövedelme 60.000
Harmincad(korona)vám 50.000

Összesen 628.000

Ez a számítás az ismert adókivetések éves átlagát (1,5) veszi alapul, amikor azonban a király kétszer vetette ki az adót, akkor évi 743.000, egyszeri kivetés esetén 493.00 arany volt a bevétel. Ezeket a bevételeket egészítették ki a koronabirtokok és a Hunyadi-birtokok jövedelmei, valamint bizonyos alkalmi, rendkívüli bevételek (birtokok eladása, elzálogosítása, egyházi birtokok jövedelmei, amíg a tisztség betöltetlen, a meghódított tartományokból származó jövedelmek, a külföldről kapott pénzbeli támogatás). Mindezekkel együtt is csak egyes rendkívüli években közelíthette meg Mátyás király valamennyi bevétele együttesen az egymillió aranyforintot, ami pedig korábban a leggyakrabban emlegetett szám volt Mátyás jövedelmével kapcsolatban. Mátyás jövedelmeinek eltúlzása már a Mátyás uralmát közvetlenül követő Jagelló-korszakban kimutatható: nyilván túl nagy volt az ellentét Mátyás nagyvonalú, néha pazarló udvara és II. Ulászló pénztelensége között. A rendszeres bevételek megsokszorozása ellenére Mátyás is állandó pénzzavarral küzdött. A pletykák szerint halálakor is olyan üres volt a kincstár, hogy tisztességes temetésre valónyit sem találtak benne. Mátyás (és Beatrix) költekezésein túl az időnkénti pénzzavart a bevételek és kiadások rendszertelensége okozta, amit a korabeli pénzügyi technikákkal nem, vagy csak a jövedelmek hosszú távú csökkentésével (a bevételek egy részének elzálogosításával) lehetett orvosolni. Látni kell, hogy Mátyás állandó bevételei a 628.000 aranyat figyelembe véve még a zsoldoshadsereg és a déli végvárrendszer kiadásait sem biztos, hogy fedezték, így elméletileg az udvartartásra, az építkezésekre, a diplomáciára semmi sem maradt volna. Azaz az állandó zsoldoshadsereg költségeit részben a Magyarországon kívüli tartományokra kellett hárítani: a meghódításukhoz szükség volt a zsoldos seregre, a zsoldos sereg fenntartásához viszont ezekre a tartományokra. A háború ilyen módon önmagát tartotta fönn.
Mátyás másik, a pénzügyi reformoknál a közvéleményben sokkal jobban ismert változtatása a hadsereg átalakítása volt, az állandónak tekinthető zsoldos sereg, a fekete fereg felállításával. Az elnevezés utólagos, eredete vitatott, egyesek a sereg vezérének, Haugwitz János zsoldosvezérnek a melléknevéből származtatják, míg mások szerint páncéljuk színére, illetve a Mátyás halála után viselt gyászszalagra utalt.
A hadsereg szervezete a XV. század végére Mátyás újításainak hatására teljesen átalakult. A nemesség szerepe háttérbe szorult, a régi formák, mint például az egész nemességet hadba szólító általános hadfelkelés, kezdte jelentőségét veszíteni. A korszak magyar hadserege három fő részből állt: a királyi, a bárói-főpapi és a megyei bandériumokból. Azokat a világi és egyházi főurakat, akik maguk állították ki bandériumukat, zászlósuraknak nevezték. A zászlósúri és a megyei katonaság nagy részét a telekkatonaság tette ki. Ha általános hadfelkelést hirdettek, a nemesek a megyei bandériumokhoz csatlakoztak. A korszakban az számított modern hadseregnek, melyben a csapatok egy része állandó zsoldosseregből állt. Az első zsoldoshadsereg felállítása Franciaországban történt még 1445-ben. Ezt követte Mátyás király fekete serege, amely 1459–60-ban jött létre, igazán jelentőssé azonban a cseh háborúk folyamán vált, amikor Frantisek Hag zsoldosvezér egy kb. hat-nyolcezer fős állandó zsoldossereget szervezett a király szolgálatába. Állományának nagy részét szétszóródott husziták és Giskra morva zsoldosvezér felvidéki seregének maradványai tették ki. Szolgáltak még a seregben lengyelek, németek és az 1480-as évektől kezdve egyre több magyar is. Rendkívül jól szervezett, korszerű hadászati elveken alapuló hadsereg volt, megfelelt Mátyás király belpolitikájának és hódító szándékainak is, a maga korában pedig Európa egyik legkorszerűbb hadseregének számított. Állandó létszáma 8–10 ezer fő volt, de hadjáratok idején elérte ennek kétszeresét is. A fekete sereg döntő többségét a cseh típusú gyalogság alkotta, de emellett tüzérség, nehéz páncélzatú lovasság és könnyűlovasság is tartozott a hozzá. A mozgékony könnyűlovasság balkáni eredetű, elsősorban szerb származású volt. A zsoldos csapatok a nyugati hadszíntéren voltak igazán jól alkalmazhatóak, a fekete sereg itt, a cseh és az osztrák háborúban érte el legnagyobb sikereit. Ezek közül is kiemelkedik az 1474-es sziléziai hadjárat. A hadi események Sziléziában ősszel zajlottak. Mátyás a cseh-lengyel csapatok elől az utánpótlást a megerősített várakba és városokba szállíttatta, és innen ki-kicsapva zsoldosai állandóan támadták az ellenséget. A magyar király Boroszlóba (Breslau, ma Wrocław) zárkózott (a város ostroma alatt itt hirdették ki Beatrixszal való eljegyzését is). A rendszeresen kitörő katonák sok foglyot ejtettek, végül az élelemhiánnyal küzdő ostromlók kértek – a hadtörténetben meglehetősen ritka ez – fegyverszünetet az ostromlottaktól. Mátyás 1482-ben kezdődő második osztrák hadjáratával pedig Magyarországon is elkezdődött az önmagáért vívott háborúk korszaka. Az általánosan megfogalmazott hódító okok mellett az állandó hadsereg fegyverben tartása volt a cél, a meghódított terület pedig eltartotta a katonaságot. Erre a déli határvidék, a töröktől fenyegetett terület képtelen lett volna, ezért ott az állandó zsoldossereg alkalmazása szükségszerűen korlátozott maradt.
Az ország hadereje öt fegyvernemre oszlott. A könnyűlovasságnak elsősorban a török elleni harcokban jutott jelentős szerep, de portyázó hadviselésük – éppen szokatlansága miatt – a nyugati hadszíntéren is hatásos volt. A nehézlovasságot a nyílt terepen vívott csatákban vetették be, az ő szerepük a csaták eldöntése volt. A gyalogság jórészt védelmi feladatot látott el, a huszita szekérvár-harcmodort a magyar gyalogság alig alkalmazta, a csaták eldöntésére alkalmas svájci típusú gyalogság pedig hiányzott. A tüzérség jelentősége csak lassan növekedett. A naszádosok – azaz a hajósok – a Duna alsó szakaszának védelmében játszottak fontos szerepet, például a nándorfehérvári győztes csata esetében.
Mátyás fekete seregének sorsa tragikus, előre mutatja az ország egészének sorsát. A király halála után a fekete sereg nem Corvin János, Mátyás törvényen kívüli gyereke, hanem a bárók oldalára állt, így nagy szerepet játszott Corvin János trónra kerülésének megakadályozásában. Az új király, II. Ulászló igyekezett megtartani a sereget, ám zsoldot nem tudott biztosítani, így egy részük abbahagyta a katonáskodást, más részük a trónkövetelő Habsburg Miksa német-római király zsoldjába szegődött. A megmaradt sereg vezére Haugwitz János volt, aki sziléziai származású, jelentéktelen zsoldosvezérből 1488-ban a glogaui háború folyamán lett Mátyás zsoldosseregének fővezére. Mátyás ausztriai hódításainak egy részét még 1492-ben is sikeresen védte. Seregével Ulászló uralmát engedelmesen támogatta, legyőzte Albert lengyel herceget, kiverte Miksa csapatait, majd a török ellen indult. Mivel továbbra sem fizettek zsoldot, a katonák rabolni, fosztogatni kezdtek. A vidéket fosztogató sereg maradékait Kinizsi Pál alsó-magyarországi főkapitány verte szét királyi beleegyezéssel. A csatára, amelyben a fekete sereg megsemmisült, 1492 augusztusában a Száva folyó melletti Szegednic városánál került sor. A nyolcezer főből megmaradt kétezer zsoldos Ausztriába ment, ahol a sereg maradékát 1493 folyamán teljesen megsemmisítették. A fekete sereg 1494 tavaszára végleg megszűnt.
A pénzügyek, a hadseregszervezet átalakítása és Mátyás külpolitikája szorosan összefügg egymással. Magyarország katonai és külpolitikai helyzetét a XIV. század végétől, az 1396-os nikápolyi csatától egészen a XVII. század végéig alapvetően az Oszmán-Török Birodalom terjeszkedése határozza meg. Nem volt ez másként Mátyás uralkodásának idején sem. Ám amíg uralkodásának első időszakában aktívan lép fel a török terjeszkedéssel szemben, addig uralkodásának koronázás utáni szakaszában a törökkel szembeni akciói inkább csak formálisak, uralkodásának vége felé, 1483 után pedig kifejezetten békés, szinte már baráti ez a viszony. (Ezt nem elsősorban a status quo alapján megkötött békeszerződések mutatják, hanem például az, hogy a magyar végvárvonalon átengedik az osztrák tartományokat fosztogató török csapatokat: Mátyás gyakorlatilag szövetségesként használja őket az osztrák háború során.) Ugyanakkor viszont Mátyás aktívan, katonailag támadóan lép fel a nyugat-európai területeken, előbb a cseh királyi címet kívánja megszerezni, majd az osztrák tartományok meghódoltatásával kívánja elérni a német-római császári, vagy legalább a német királyi címet. Külpolitikájának ez a változása már kortársait is megosztotta (gondoljunk csak Vitéz Jánosra), és az utókor értékelésében is az a leggyakoribb, hogy Mátyásnak ezeket a lépéseit alapvetően hibásnak tekintsék. Mi vezérelhette Mátyást ezekben a döntéseiben? Hiúsága, nagyravágyása? Biztos ez is. De ha nincs benne ambíció, akkor a magyar királyi címet sem szerzi és tartja meg! Pusztán egyéni megfontolások mozgatták, vagy pedig valós, reálpolitikainak nevezhető felismerések vagy sejtések? A kérdés feltevése azért is jogos, mert korábban hasonló politikát folytatott az a Zsigmond is, akit a származása nem sarkalhatott az ország erejét meghaladó célok kitűzésére.
A XV. század a török elleni fellépésnek három lehetséges változatát mutatta föl. Az egyik egy összeurópai összefogás, keresztes hadjárat a török kiszorítására Európából. Ennek utolsó gyakorlati megvalósulása éppen az 1396-os hadjárat, a nikápolyi csata kudarcával. A XV. század során, Mátyás uralkodása alatt is a pápák részéről történnek kísérletek ilyen hadjárat szervezésére, de ezek utólag naiv vágyaknak minősíthetők. Nyugat-Európa nincs abban a politikai helyzetben, hogy ilyen vállalkozásra összefogjon. Magyarország még jelentős pénzügyi támogatást sem kap, nemhogy komoly katonai segítséget. Ehhez képest másodlagos, hogy – mai kifejezéssel – logisztikailag és pénzügyileg nem megoldható egy, a török kiszorítására, döntő legyőzésére alkalmas haderő Balkánra juttatása, ottani ellátása. Az 1440-es évekhez képest a későbbiekben az erőviszonyok még jobban eltolódtak a törökök javára, Bizánc elfoglalásával pedig az európai birodalomrészt, Ruméliát fenyegető legnagyobb veszély (hogy elvágják az ázsiai birodalomrésztől, Anatóliától, így a felmentő seregektől) is elhárult. Ha Európa nem képes összefogni a török Európából történő kiszorítására, még kevésbé reális azt várni, hogy részleges eredményeket, minimálisan a magyar végvárrendszer fenntartását támogassa, finanszírozza. A Magyarországnak szánt segélyek (pontosabban azok elmaradása) ezt mutatják.
A másik lehetőség a törökök által közvetlenül fenyegetett államok, területek összefogása. Hunyadi János ezt a politikát követte, sikereinek ez az egyik összetevője. Mátyás uralmának idejére azonban ennek a politikának a lehetőségei már korlátozottakká váltak, illetve megszűntek. Szerbia és Bosznia éppen Mátyás uralmának első időszakában lesz a Török Birodalom része. Akkor, amikor Mátyás Frigyessel és a magyar főurak egy részével folytat harcot azért, hogy koronáját egyáltalán megőrizze. Az előállt helyzet így valamivel rosszabb, mint korábban: ütközőállamok helyett közvetlenül a magyar végvárrendszerre nehezedik a török támadások súlya. Ehhez alkalmazkodik azonnal Mátyás Jajca elfoglalásával, hogy ilyen módon kettős végvárrendszere legyen az országnak. 1468-ban pedig meghalt Szkander bég, keresztény nevén Kasztrióta György, az albán ellenállás vezetője. Ő a vesztes várnai csata (1444) után is sikerrel állt ellen az oszmán támadásoknak. II. Mehmed (Mohamed) szultán még 1466–1467-ben sem tudta bevenni központját, Kruja várát. Erre csak Szkander bég 1468. január 17-én bekövetkezett halála után kerülhetett sor. Tíz esztendő múlva a törökök meghódították egész Albániát. Így a balkáni államok közül Mátyás számára már csak a román fejedelemségek maradtak lehetséges szövetségesnek. A Magyar Királyság és a román fejedelemségek együttes katonai és gazdasági ereje azonban nem volt alkalmas arra, hogy tartósan támadó hadműveleteket folytasson a siker reményében az Oszmán-Török Birodalommal szemben. A szomszédos országok pedig ilyen akciókhoz – az európai nagyhatalmakhoz hasonlóan – alig-alig akarnak támogatást nyújtani. A XV. században sem a lengyel, sem a cseh, sem az osztrák területek nincsenek kitéve török támadásoknak, így még perszonálunió esetén sem voltak hajlandók komolyabb támogatást adni. A térség egyetlen olyan állama, amely a magyaron kívül komoly gazdasági-katonai potenciállal rendelkezett és közvetlenül érintett volt a török terjeszkedésben, a Velencei Köztársaság volt. A két haderő elméletileg még ki is egészíti egymást, a török elleni harcokban a velencei flotta és a magyar szárazföldi csapatok együttműködése sikeres lehet. Szükségszerű lett volna a szövetség, de ez Mátyás uralkodása idején csak egyszer valósul meg: 1463-ban. Velence is hadat üzen a Török Birodalomnak, azonban 1464 után egyedül marad a háborúban. Mátyás még akkor sem kapcsolódik be a török elleni hadműveletekbe, amikor Velence 1471-ben komoly szövetséget hoz létre a törökök keleti ellenfeleinek, valamint a rodoszi és a ciprusi államnak a részvételével. Mátyást akkor csehországi háborúja köti le… Ha volt hibás döntése Mátyásnak, akkor ez mindenképp annak tekinthető, hiszen legalább Szerbia egy részét vissza lehetett volna foglalni, és ezzel egy időre tehermentesíteni a magyar végvárrendszert. A lehetőség azonban kihasználatlanul maradt, és amikor Mátyás ismét aktív törökellenes politikát kezdett folytatni 1479–1481 között, addigra Velence már kimerült, és békét kötött a törökökkel. A magyar-velencei együttműködés hiányáért azonban nem egyedül Mátyás a felelős, hanem Velence is, amely éppúgy saját rövid távú érdekeit követő politikát folytatott, ezzel aztán mind Magyarországnak, mind a Velencei Köztársaságnak csak ártott. Velence előbb elveszítette keleti kereskedelmi támaszpontjait, majd az önálló magyar királyság bukása után az ő függetlensége is veszélybe került az óriásira nőtt Habsburg Birodalommal szemben.
A törökellenes politika harmadik útját éppen Mátyás mutatta meg. Mivel a szövetségek nem képesek hatékonyan komoly erőket a török elleni harcra mozgósítani, meg kell növelni Magyarország erejét. Mátyás nyugati politikájának egyik lehetséges értelmezése erre épül. Ez tekinthető az egyik oknak, hogy 1468-ban elfogadja a pápa felkérését a huszita Podjebrád György, korábbi apósa elleni keresztes háborúra. A cseh korona országainak elfoglalására indított háború 1468-ban kezdődött. Az első évben Mátyás elfoglalta Morvaország, a következőben pedig Szilézia nagy részét. A cseh katolikus rendek Olmützben meg is válaszják cseh királynak. Azonban hamar kiderült, hogy hosszú háború ígérkezik; a csehek a morva Magyarbródnál vereséget mértek a magyar seregre. Az 1470-es esztendő váltakozó sikerű hadjáratokkal telt el. Podjebrád Mátyás tartományait nyugtalanította, a magyar király pedig a cseh ezüstbányákat próbálta meg – sikertelenül – elfoglalni. A hadjárat költséges állóháborúvá változott, amely jelentős mértékben hozzájárult az 1471-es magyarországi összeesküvés létrejöttéhez. Podjebrad György halála után, 1471-ben, Mátyás hiába pályázott a királyi címre, azt ugyanis a cseh uralkodó kijelölt utódja, IV. Kázmér lengyel király fia, Jagelló Ulászló (később II. Ulászló néven magyar király) szerezte meg. A harcok 1474-ben kiújulnak, azonban Boroszló sikertelen ostroma után Ulászló és IV. Kázmér tűzszünetet kér. A békét viszont csak 1778-ban kötik meg. Mátyás és Ulászló is használhatja a cseh királyi címet, Mátyás megtarthatja a kezén lévő tartományokat: Morvaországot, Sziléziát és Lausitzot. A csehországi háborúból szinte automatikusan következnek a III. Frigyes elleni hadjáratok. Mivel III. Frigyes német-római császárként Ulászlót iktatta be cseh királynak és választófejedelemnek, Mátyás 1447-ben hadat üzent neki. A háború még abban az évben békekötéssel ért véget, de ez a két uralkodó közötti feszültséget nem szüntette meg. 1480-ban és 1481-ben is összecsapásokra került sor. A komolyabb hadjárat 1482-ben kezdődött, az alsó-ausztriai Hainburg ostromával. A harc az egyes várak birtoklásáért folyt, melyeket egyenként, hosszadalmas ostrom útján lehetett csak bevenni. A háború első két éve jórészt Alsó-Ausztriára korlátozódott, a karintiai rendek azonban már 1482-ben különbékét kötöttek Mátyással. 1483-ban a magyar csapatok bevették a Bécs melletti Klosterneuburgot, a császár a biztonságosabb stájer Grazba menekült. A következő évben Stájerország és Karintia feldúlására is sor került, a fő hadszíntér azonban Alsó-Ausztria maradt. Bécs városa körül 1484 januárjában zárult be a magyar ostromgyűrű. A kiéheztetett város több hónapi ostrom után kapitulált: Mátyás 1485. június 1-jén bevonult a fővárosba, itt fogadta az osztrák rendek hódolatát, innen irányította az újonnan meghódított tartományt. A háború azonban nem ért véget, Bécsújhelyet csak 1487-ben adták fel védői a magyaroknak. Ezzel aztán az osztrák hadjárat gyakorlatilag befejeződött. Milyen eredményeket hozott Mátyás nyugati terjeszkedése a török háborúk szempontjából? Az új tartományokból beszedett jövedelmek valószínűleg még a zsoldos csapatok költségeit sem fedezték teljesen. 10.000 főnyi gyalogos évi zsoldja 360.000 arany, míg Szilézia adója 50.000-80.000 aranyforint, Morvaországé 40.000, az alsó-ausztriai jövedelmeket 70.000 aranyra becsülhetjük. A háborúk így természetesen a magyar adókat is igénybe vették. A hadjáratoknak komoly negatív diplomáciai hatásai is voltak: a német fejedelmek szembefordultak Mátyással, és ez a török elleni összeurópai szövetség esélyeit is rontotta. Ez alapján megállapítható, hogy a fő kérdés, azaz a török elleni háborúk szempontjából a harmadik megoldás (a Magyar Királyság erejének növelése hódításokkal) éppúgy sikertelennek bizonyult, mint a másik kettő. A XV–XVI. században a Magyar Királyság sorsa alapvetően nem a magyar, hanem a török politikától függött. Ez azonban olyan felismerés, amelyre nem hogy a kortársak, hanem még a történészek is csak később jutottak el. Emiatt tehát nem hibáztatható Mátyás: ő egy, a saját korában elfogadott megoldással kísérletezett – eredménytelenül.
Mégis, hogyan alakulhatott ki az a kép a kortársakban és a később Mátyással foglalkozók körében, hogy lehetőség lett volna a törökkel szemben egy hatékonyabb stratégia alkalmazására? Mátyás három alkalommal, 1463–65, 1475–76 és 1480–81 között viselt jelentősebb hadat a törökökkel szemben. A magyar seregek a szultáni sereggel csupán egyszer, 1464-ben kerültek szembe (vereséget is szenvedtek). Összességében azonban mind a három hadjárat sikeresnek tekinthető: 1463–65-ben sikerül elfoglalni és megtartani Jajcát és Észak-Boszniát (Jajca egészen 1527-ig magyar kézen marad), 1476-ban Szabács elfoglalása következett, 1481-ben pedig Kinizsi nagy szerbiai portyái. Közben 1476-ban Kenyérmezőnél Kinizsi Pál és Báthori István hadai legyőzik az Erdélybe betört ruméliai beglerbég török és havasalföldi hadait: a török veszteség a kortársak szerint 30.000 fő volt. Ha kis sikerek is – mégiscsak sikerek, amelyeket az ország viszonylag kevés erőkifejtéssel ért el. Azaz, ha nagyobb az erőkifejtés, ha Mátyás az ország erőit, energiáit a török, és nem Csehország vagy Ausztria ellen összpontosítja, akkor nyilván nagyobb sikereket érhettünk volna el – gondolhatták már a kortársak is. A kép azonban csalóka. Feltételezi, hogy a törökök viszont nagy erőkifejtéssel csak ennyire voltak képesek Mátyás hadseregével szemben. A valóságban Mátyás a sikeres akciókat a késő őszi-téli időszakban folytatta, amikor eleve nem kellett számolni a teljes szultáni haderővel. A másik, ennél is döntőbb tényező, hogy semmi jel nem mutat arra, miszerint a törökök ebben az időszakban komolyan terveztek volna egy Magyarország elleni nagyobb szabású akciót. És ennek sajnos nem az volt az oka, hogy annyira tartottak volna Magyarország katonai erejétől, hiszen Mátyás halála után hosszú ideig továbbra sem éri jelentős támadás az országot, miközben a védelmi képessége folyamatosan romlik. A törökök figyelmét ebben az időszakban elsősorban az ázsiai és észak-afrikai hódítások kötik le, emiatt Európában csak korlátozottan vállalkoztak támadó akciókra, igyekeztek elkerülni a kétfrontos háborút. Ebben a helyzetben még a Magyarországra induló komolyabb portyák száma is csökkent a korábbi időszakhoz képest. És emiatt támadhatott az az érzés a kortársakban, hogy reális esély van a törökök ellen nagyobb szabású támadásnak, hogy a viszonylagos nyugalom a magyar sikerek eredménye. Hogy jobban ki lehetett volna használni ezt a történelmi pillanatot? Talán 1471-ben komolyabb sikereket lehetett volna elérni, valójában azonban a török Európából való kiűzésének esélyei 1453 után megszűntek, ugyanis a Török Birodalom hadereje ekkor már mind számban, mind szervezettségben, mind katonai erőben a legjobb volt Európában. Mátyás törökellenes politikája tehát a realitás szintjén maradt. Mátyás tudatában volt annak a ténynek, hogy a Török Birodalom jelentős erőfölénnyel rendelkezik, és ezt – elsősorban a pápának írt leveleiben – többször meg is fogalmazta.
A hódító, a nagy uralkodó mellett Mátyás elsősorban mint a kultúra, a tudomány, a művészetek ápolója él a magyar köztudatban. Nem alaptalanul. A korvinák, a budai és visegrádi palota mind-mind a korszak európai szintű alkotásai. Buda és a visegrádi palota Itálián kívül a reneszánsz első jelentős központja. A közvélekedés Mátyás művészet- és tudománypártoló tevékenységét második felesége, a Nápolyból Budára került Aragóniai Beatrix hatásával kapcsolja össze. Ez a vélekedés már Heltainál is megtalálható, aki kifejezetten negatívan értékeli a Beatrix hatásának tulajdonított mecénáskodást: „a magyarok kedig mind ezeket igen bánják vala, hogy az országnak kincsét ollyanokra költik vala” tudniillik könyvekre – írta Heltai. Ez a vád Beatrixszal szemben azonban csak részben igaz, hiszen Hunyadi Mátyást neveltetése is erre a szerepre készítette fel, ebből következően művészet- és tudománypártoló tevékenysége jóval korábbra datálódik, mégha Beatrix érkezése jelentős változásokat eredményezett is. Fioravanti, a budai palota olasz építészének első magyarországi útja 1458-ra datálódik. A vajdahunyadi vár reneszánsz stílusú részeit már 1460-ban elkezdik építeni (az építkezés és a falfestmények kivitelezése azonban egészen 1482-ig elhúzódik). Ugyanekkor készül a gyulafehérvári székesegyházban Hunyadi János és László reneszánsz stílusú sírköve. Mátyás könyvtárának első keltezett kódexe 1464-es, Galeotto Marzio könyvtárosként pedig 1465-ben áll Mátyás szolgálatába. 1467-ben megnyílik a pozsonyi egyetem, amelynek létrejötte elsősorban Vitéz Jánosnak köszönhető, de az ő halála után is tovább működik, egészen 1488-ig. Mátyás király kezdeményezése volt, hogy a hazai akadémiákon és az egyházi iskolákban külföldi tanárok is oktassanak, továbbá az is neki köszönhető, hogy megnőtt a bolognai, páduai, bécsi, krakkói egyetemeken tanuló magyarok száma. Ez biztosította azt, hogy a meginduló tudományos fejlődésben a magyarok ne maradjanak el. Mátyás ezen tudománypártoló tevékenységét példázza az Országos Széchényi Könyvtárban Lossai-kódex címen őrzött kézirat. A lózsai születésű Lossai Péternek De Gometris mensurationibus című tankönyve 1498-ban jelent meg. A részletes rajzokkal és magyarázó szöveggel ellátott oktatási jegyzet az épületek, távolságok, mélységek megméréshez olyan módszereket és számítási módokat ír elő, melyeket még a XX. században is alkalmaztak. Mátyás udvarában a földmérési igények mellett megkezdődött a Földünk megismeréséhez szükséges csillagászati mérések és áttekintő térképek szerkesztése is. A Mátyás király udvarában dolgozó több kiváló csillagász és térképész között szerepelt Francesco Rosselli, akinek két Magyarországot és egy Közép-Európát ábrázoló rézmetszetes térképe maradt fenn. Mátyás király udvarának egy másik kiváló térképésze és csillagásza Regiomontanus volt. Eredeti neve Johann Müller volt, aki a bajorországi Königsbergben született és onnan kapta humanista latin nevét. (Egy régi magyar naptár címlapján Királyhegyi János néven is szerepeltették.) Bécsben szerezte magisteri címét és meghívásra jött Magyarországra. Pozsonyban és Budán csillagászatot és földrajzi helymeghatározást tanított. Neve közismertté vált műszerszerkesztése és az Almagest-fordítása révén. Az égitestek pályáját bemutató művét 1467-ben Vitéz Jánosnak és Mátyás királynak ajánlotta. A kor neves csillagász-geodétái közül még Ilkusz Mártont kell megemlíteni. Több mérőműszert szerkesztett, közülük a teodolit előfutárának tekinthető, 1484-ben szerkesztett torkvétuma szerencsésen fennmaradt.
Ennek a kornak magyar szempontból is jelentős személyisége volt Puerbach Miklós, aki királyi csillagászati tisztet töltött be. Vitéz János kancellár esztergomi érsek könyvtárában maradtak meg csillagászati kódexei. A Puerbach által 1454 körül elhelyezett napóra ma is látható Bécsben, a Szent István-dóm falán.
A csillagászat mellett Mátyás mindvégig támogatta a könyvkiadást is. Hess Andrást 1470-ben Budára hívják, hogy ott nyomdát létesítsen. 1473-ban aztán megjelenik a Budai Krónika (Chronika Hungarorum), az első Magyarországon nyomtatott könyv, amely a magyarok történetét egészen 1473-ig mutatja be. Emellett az 1470-es évek után Felix Ragusanus vezetésével másoló és miniatúrafestő műhely működik Budán. Oláh Miklós Hungaria című, 1536-ban írt könyvében elmondja, hogy Mátyás Budán állandóan 30 könyvmásolót és könyvfestőt foglalkoztatott, kik tudós férfiak, utoljára „a festésben is járatos” Felix Ragusanus felügyelete alatt dolgoztak. E műhely két legkiemelkedőbb művészegyénisége Franciscus de Castello Ithallico és Giovanni Antonio Cattaneo madocsai apát. A másolók közül ismerjük Petrus de Abbatis Burdigalensist, a nápolyi királyi könyvtár volt scriptorát, aki 1484-tól tartózkodott Budán. Ő másolta például a ma a párizsi Nemzeti Könyvtárban található Cassianus Corvin-kódexet.
Annak ellenére, hogy a művészet és tudománypártolás mindvégig jelen volt Mátyás udvarában, mégis kétségtelen, hogy Beatrix 1476-os Magyarországra érkezése átalakította az udvari szokásokat. Növekedett a pompa, a fényűzés. Az átalakulást jól szemlélteti a királyi könyvtár, a korvinák története. Mátyás könyvgyűjtésében két fő korszakot különböztetünk meg. A határvonal köztük éppen Beatrixszal kötött házassága. Az 1475 előtti korszakban, úgy tűnik, inkább a könyvek tartalma érdekelte Mátyást, 1475 után fontos lesz a kivitelezés is. Korábban többnyire olyan könyveket szerzett meg, melyek eredetileg nem az ő számára készültek: a lepattogzott vagy átvilágított Hunyadi-címer alatt gyakran előkerül a régebbi tulajdonos címere. Később a legszebb könyveket ő maga rendelte meg, számos művet pedig éppen neki ajánlottak. Mátyás halálakor még egyre özönlöttek a könyvek a Corvinába, Firenzében például 150 megrendelt kódexen dolgoztak. Amikor Firenzébe eljutott Mátyás halálhíre, Lorenzo de Medici állítólag felkiáltott: „Most már olcsóbbak lesznek a kéziratok!” Mátyás halála után gyorsan megindult a könyvtár pusztulása, megkezdődött a Corvina tragikus időszaka. Corvin János, akit pedig a királyi könyvtáros, Ugoleto nevelt, miután meghiúsultak uralkodói tervei, a legszebb, s így legdrágább kéziratokkal Olaszország felé indult. Az üldözők azonban utolérték, s a páratlan szállítmány Csontmezőnél ütközet közepébe került, ahonnan aztán diadallal visszavitték Budára. Nagy jelentőségű az a szerződés, melyet akkor Corvin János a nemzet képviselőivel kötött: kimondja, hogy a Corvina országos könyvtár, a nemzet tulajdona, s belőle a herceg csak az országgyűlés tudtával vehet könyvet kölcsön. A könyvtár gondozója a feloszló könyvfestő műhely vezetője, Felix Ragusanus lett.
Mátyás korábban is sokat tett saját legendáriumának megteremtéséért, mindenekelőtt történetíróinak (például Bonfininek és honfitársának, Galeotto Marziónak) udvari szolgálatba fogadásával. Azonban Beatrix hatása, hogy az addig is működő marketing illetve piár tevékenység Mátyás részéről még tudatosabb lett. Ebben mintái lehettek többek között a nem arisztokrata származású itáliai uralkodók. Ők azzal leplezték homo novus mivoltukat, hogy bőkezűen támogatták a művészetet és a tudományt és persze a művészeket és a tudósokat is. Az ugyancsak „alulról jött” Beatrix is erősíthette Mátyásban ezt a magatartást. Így mindenképp Mátyás az első tudatos propagandával, modern politikai eszközökkel (is) dolgozó magyar uralkodó. Mátyás marketingfogásai azonban mintha a saját korában kevésbé működtek volna, mint ahogy a későbbi korokra hatott. Legfőbb politikai célját, a császári címet nem tudta elérni.
Az utókor azonban hálásnak bizonyult. Mai kiemelkedő népszerűségének döntő elemei a róla szóló legendák, anekdoták, irodalmi művek. Az anekdoták keletkezésére és elterjedésére többféle magyarázat van. Az egyik, hogy az igazságos uralkodó legendája Mátyás halála után az országban keletkezett káosz hatására alakult ki. Már Heltai Gáspárnál is olvasható volt a XVI. századi vélekedést kifejező és így szállóigévé vált mondat, miszerint „Meg holt Matias király s el költ az Igazsagh”. Korábban Bonfini így jellemezte az ország helyzetét: „A parasztság, mely Mátyás alatt a sok nagy háború miatt évenként négyszeres adót kényszerült fizetni, s panaszkodott az igazságtalanul súlyos sarcok miatt, most sóhajtozik és retteg a dúlástól, a szántóföldek elpusztításától, a mindenfelől fenyegető gyújtogatásától. Fogadkoznak, hogy hatszorosan is fizetnének, csak visszahívhatnák a királyt a másvilágról.” Ez a szemlélet jelenik meg aztán az anekdotákban, mesékben. (Mátyás életében még Nagy Lajost tartotta a néphagyomány az igazságos uralkodónak. Akkoriban még ő járta álruhában az országot, és védte meg népét az igazságtalanságoktól.)
Ugyanakkor lehet, hogy a Mátyás-anekdoták nem csak vándormotívumok, hanem van bizonyos valóságalapjuk is, azaz Mátyás a jó uralkodóról szóló, már az Ezeregyéjszaka meséiben is megjelenő történeteket komolyan vette, azokat meg is kívánta valósítani. Mátyásnak mindenképp szokása volt, hogy személyesen részt vegyen hadi eseményekben. A ma Szerbiában fekvő Szabács várának 1476-os ostrománál például a várat csónakon megközelítő királyt majdnem eltalálták, máskor könnyebben meg is sebesült.
Mátyás mindenképp saját tetteinek is köszönhetően lett az ország „jó királya”. Ilyen uralkodó képe szinte minden nép történetében megjelenik. A kérdés inkább csak az, hogy miért nem váltotta föl a későbbiekben Mátyás személyét egy új uralkodó, mint ahogy Mátyás Nagy Lajos helyére került. A válasz viszonylag egyszerű: a magyar történelemben Mátyás volt az utolsó, az ország egységét, belső rendjét és külső tekintélyét biztosító, egyértelműen nemzeti uralkodó.
Máig tartó népszerűségének másik oka talán Mátyás személyisége lehetett. Ha hinni lehet a kortársaknak, Mátyás tényleg közvetlen ember volt. Beatrix megérkezéséig például mindenki bejelentés nélkül bemehetett hozzá. Ez a közvetlenség Beatrix érkezésével megváltozik, azonban a palotán kívül megmaradt, legalábbis Bonfini leírása alapján, aki szerint hol sebet kötözött a csatákban, hol a lakomákon fogta barátai fejét, ha hánytak.
Akármilyen sikeres is volt Mátyás saját életében és utóéletének megteremtésében, mindenképp volt olyan fájdalmas kudarca, amely, különösen uralkodásának vége felé, sikereit is elhomályosította, legalábbis saját maga előtt. Volt olyan, amelyre nagyon, talán a császári címnél is jobban vágyott, de nem tudta elérni: nem volt törvényes fiú utódja, nem tudott dinasztiát alapítani. A Podjebrád Katalinnal kötött házasságából született ugyan egy fia, de ő a születéskor anyjával együtt meghalt. Utána pedig hosszú időn keresztül nem tudott megnősülni, bár meglehetősen hosszú azoknak a királylányoknak a névsora, akiket nőül kívánt venni a Habsburgok, a Jagellók, a Hohenzollerek, a Wettinek vagy a Sforzák házából. Akármilyen nagy hatalommal is rendelkezett, megfelelő családfával nem: ez volt a kikosarazások hátterében. Így merült föl a házassága Aragóniai Beatrixszel, Aragóniai Ferdinánd nápolyi király lányával. A házasság tervét a pápa is támogatta, és mivel Aragóniai Ferdinánd szintén „homo novus”-nak számított, a házasságnak nem volt akadálya. A házasság időpontjában Beatrix már 19 éves volt, nem úgy, mint Podjebrád Katalin a maga 11 évével. Gyermekük azonban nem született, feltehetően Beatrix „hibájából”. Emiatt került előtérbe Mátyás törvénytelen fiának, Corvin Jánosnak a trónöröklése. Ő Hunyadi Mátyás és Edelpeck Borbála fia. Borbála Alsó-Ausztriában, Stein nevű városkában született, apja kereskedő volt. Lánya kéjnő lett. Mátyás 1470-ben bécsi útja során ismerkedett meg Borbálával, s magával vitte a budai várba is. 1473-ban született meg fiúk, János. A Beatrixszel történő házasság miatt Borbála és fia előbb Besztercebányára kerül, majd Mátyás birtokot ad Borbálának és kiházasítja (a birtok után lesz Enzersdorf a családi neve). Mátyás 1479-ben fiát hunyadi grófi és liptai hercegi rangra emelte, az adománylevélben így említvén őt: méltóságos János, liptai herceg és hunyadi gróf, a mi egyetlen szülöttünk. Nevelője Mátyás könyvtárosa, Tadeo Ugoletto volt. A magyar mellett beszélt latinul, németül, csehül. A Corvin nevet maga Mátyás soha nem használta, János is csak 1484-től. Az idősödő Mátyás mindent megtett annak érdekében, hogy trónját fia örökölje. Óriási birtokokkal halmozza el, Mátyás halálakor ő az ország leggazdagabb birtokosa. A királyi trónt azonban így sem tudta megszerezni: a bárók, köztük olyanok, akiket Mátyás emelt fel, mint például Kinizsi Pál, Mátyás kívánsága és akarata ellenére sem támogatták. Hogy miért? Talán megelégelték Mátyás kemény uralmát, és saját érdekeiket követve többségükben az erélytelen II. Ulászló mellé álltak. Vagy éppen nem látták Corvin Jánosban azt a férfit, aki származása ellenére apja örökét folytatni tudta volna, azokat a géneket, azt a neveltetést, amely képes lett volna saját jogon uralkodóvá tenni. Mint ahogy nem is volt az a férfi, hiszen nemcsak a bárókat, de a köznemeseket, a zsoldosokat sem tudta megnyerni ügyének. Abban a kegyetlen korban gyengének bizonyult. Nem tudta folytatni a nagy király által elkezdett művet. Talán azért nem, mert az nem is volt folytatható.

Hogy milyen is volt Mátyás király? Noha rendkívül sokat tudunk róla, valamint uralmáról és koráról, mégis, valószínűleg soha nem tudjuk majd pontosan megfogalmazni a választ, legfeljebb különböző vázlatokat készíthetünk a teljes arcképhez. Miként azt sem tudjuk pontosan, hogyan is nézett ki, hiszen még a kortárs ábrázolások is jelentős eltéréseket mutatnak: míg a magyarországi portrék erősen idealizáltan, általában profilból ábrázolják az uralkodót, addig a német ábrázolások rendszerint szemből mutatnak egy bizony meglehetősen ellenszenves személyt. Talán csak a legendás orr a közös elem. Ahogy különböző portrék születtek a festők műhelyeiben, úgy az írók és történészek is rendkívül eltérő figurát rajzoltak meg a különböző korokban. Egy vonás azonban közös: Mátyás rendkívüli képességekkel és rendkívüli ambíciókkal rendelkező, európai uralkodó volt. Aki olyan történelmi korban élt, amikor a Magyarország előtt tornyosuló problémák, lássuk be, megoldhatatlannak bizonyultak. Még Mátyás rendkívüli képességei és ambíciói számára is.

Gelniczky György
középiskolai történelemtanár

A felhasznált irodalom:

Hunyadi Mátyás Emlékkönyv Mátyás király halálának 500. évfordulójára, szerk.: RÁZSÓ Gyula és V. MOLNÁR László), Budapest, Zrínyi Kiadó, 1990;
TEKE Zsuzsa: Mátyás, a győzhetetlen király Budapest, Helikon, 1990;
Kubinyi András: Mátyás király, Budapest, Vince Kiadó, 2001;
FRAKNÓI Vilmos: Hunyadi Mátyás király 1440–1490, Budapest, Magyar Történeti Társulat, 1890;
A Magyar életrajzi lexikon 1000–1990 (szerk.: KENYERES Ágnes, Budapest, Akadémiai, 1967–1994) szócikkei: Corvin János; Haugwitz János
A Magyar néprajzi lexikon (főszerk.: ORTUTAY Gyula, Budapest, Akadémiai, 1977–1982) szócikkei: Mátyás király és a kapcsolódó szócikkek.
FITZ József: Mátyás király könyvtára = A magyar könyv története 1711-ig, Budapest, Magyar Helikon, 1959;
Encyclopaedia Humana Hungarica 4.: Pannon reneszánsz. A Hunyadiak és a Jagelló-kor (1437–1526)
MARCZALI Henrik: Mátyás király = Nagy képes világtörténet, Budapest, Franklin, Révai, 1898–1905 (VI. kötet, V. rész, XXX. fejezet)
VARGHA Domokosné: Mátyás király csillagásza
Reneszánsziwiw;
A Wikipédia szócikkei (Hunyadi Mátyás; Vitéz János; Podjebrád Katalin; Aragóniai Beatrix; Fekete sereg)
SOÓS Ferenc: Mátyás király 1467. évi pénzügyi reformjának gyakorlati végrehajtása
MTI-hír: A tanároknál Széchenyi nyert (Mátyás király verhetetlen – Most is a legnépszerűbb a diákok körében)
SINDELYES Dóra: A Mátyás király legendárium eredete. Hol nem volt... = HVG online, 2008. február 6.
RAUM Frigyes: A térképészet Mátyás király udvarában = Uő: A magyarországi térképészet története