Kríza Ildikó gyűjtése

Mátyás király és Alencsica


(részlet)
Mátyás király megesküdött,
Alenkával frigyet kötött.
Szépséges ifjú hajadon
az új magyar királyasszony.
Elég keveset élt vele,
csak három kurta éjjele.
Negyednap hírt hoz egy madár:
„Talpra hamar! Fegyverbe szállj!
Lent a dunai végeken
a török ordas megjelent!”
„Tüstént indulnom kell, szívem!
Lent a dunai végeken
a török ordas megjelent.
... Ha bánkódnál, búsonganál,
álmatlanul virrasztanál:
számlálgasd aranyaimat,
őrizzed kőváraimat!
Ne járj a kertben... Kard zörög
a bokrok közt, s megejtenek
a csalafinta törökök!”

Nyeregbe zökken s gyors lován
kinyargal vára kapuján;
le a dunai végekre,
a magyar őrvidékekre.
„Mások földjét barangolod,
a magadét hanyagolod!
Magad portáján nézz körül;
királynéd fogságba került!
Portyán török haramiák
elrabolták Alencsicát.”

Mátyás ingerülten felel:
„Tudod, kivel incselkedel?
Ne kísérts! Ne kötődj velem,
mert előkapom fegyverem!”
Háznépe mind eléje gyűl;
a komorna legeslegelül.
Mind sír, kesereg, bánkódik,
jajveszekül, sopánkodik.
Csak a király nem kesereg:
„Ne féljetek, jó emberek!
Harmadnapra visszahozom
váramba királyné-asszonyom.”
Lábujjhegyig levetkőzik,
török gúnyába öltözik.
Övéről görbe kard ragyog,
kardján piros bojt, szalagok.
Mint szélvész, villám, mint vihar
jár föl-alá gondjaival.
Legtüzesebb fehér lovát
kiszemeli, vezetteti,
s menten meg is nyergelteti.
Csattog a patkó. Száll, röpül
a szikra, por körös-körül.

A sárga asztalnál megáll,
s így szólal meg Mátyás király:
„Mondjadsza, érdemes basa,
egy forduló hány pénzbe áll?!”
„Ez arany Mátyás verete!
Ismeri nagyja-gyereke!”
Mátyás merészen így felelt:
„Színigazat mondok neked;
minap megöltem a királyt,
s elszedtem minden aranyát...
... Hé, hegedősök, kobzosok!
Egy ropogósat húzzatok!”

S a lányokból Alencsicát
választja párjául magát.
Egybekarolnak nyájasan,
s míg körbe lejtnek párosan,
megkérdezi: „Ismersz-e hát?”
„Dicső hitvesem! Vártalak!
Reméltelek, kívántalak!
Látod, köröttem hány bolond
berzenkedik, becéz, tolong!
Értem csorgatják nyálukat.
Most töröljék szakállukat!”
S a basához fordul újfennen:
„Szabad-e tőle búcsút vennem?”
- Szabad, szabad! Hisz látjuk azt;
jámbor hodzsa vagy, nem paraszt! -
Megkapja fehér karjait,
merészen egyet kanyarít
vele; lovára ülteti.
Aztán mint a sebes madár,
a Száva felé szökteti.
Kardpengéjén kígyó sziszeg,
hegyéből tűzláng sistereg.
Jaj annak, aki közelébe
kerül az üldözés hevébe!
Egymásra néz a sok török,
s... nyomukba mint az ördögök.

Mátyás mögött, Mátyás körül
török holttestek halma gyűl...
Tovavágtatnak, s mihamar
felcsillanik a Szávapart.
Beleveti habjaiba
magát a nemes paripa.
Meg-megrázkódik, megnyerít,
ismeri drága terheit;
Mátyást, a dicső nagy királyt,
s királynéját; Alencsicát,
kiszabadított asszonyát...

Szlovén ballada